Feledy Botond
> Kínában a múlt héten négyre emelkedett az eltávolított miniszterek száma. Eleve ritkán látunk mozgást a kínai felsővezetésben, de hogy a tavasszal kirúgott külügyminiszter után most három újabb minisztert tegyenek a süllyesztőbe, ez egész szokatlan.
- Li Sang-fu védelmi minisztert augusztus óta nem lehetett látni, múlt kedden a kínai köztévében különösebb magyarázat nélkül jelezték, hogy bársonyszékét elveszik, és még az utódját sem nevezték meg.
- A CCTV-ből tudhattuk meg, hogy a pénzügyminisztert, Liu Kunt és a tudományos és technikai ügyekért felelős minisztert, Vang Csi-kangot is lecserélték, helyükre a Kínai Kommunista Párt hasonló területért illetékes vezetői ülnek be.
- Csin Kang külügyminiszter a tavasszal járt hasonlóan, hosszabb ideig sehol se tűnt fel, majd diszkréten hírül adták leváltását.
- Ha ez nem lenne elég, a frissen partvonalra tolt egykori miniszterelnök, Li Ko-csiang elhunyt pénteken egy szívrohamban, 68 éves volt – két évvel fiatalabb Hszinél.
Hszi Csin-ping harmadik ciklusára szinte maói mértékben tudta központosítani hatalmát, pillanatok alatt emel fel és távolít el embereket a politika számos szintjén. A korrupcióellenes küzdelem régóta a hatalom eszköze Kínában, vagyis azokra sújt le, akik nem elég lojálisak Hszihez. A hadseregben az elmúlt öt év alatt például több mint száz vezetőt cserélt le.
- Sinológusok számára sem egyértelmű, hogy pusztán a belső elit harcairól van-e szó, vagy a háborús állapothoz keresi Hszi azt a lojális elitet, amelyben szinte teljesen bízhat.
- Mindenesetre szokatlan, hogy a legmagasabb szintekig érjen a cserebere, hiszen a világ második legnagyobb gazdasága esetén ez kifelé is feltűnő. Más források szerint – ezekről a hírlevél is megemlékezett korábban – kémügyek, de legalább nemzetbiztonsági kérdések is lehetnek a háttérben. Egyébként a negyedik amerikai kémügyet dobták be múlt héten, a kínai belbiztonságiak szerint az ügynökök a védelmi ipari területen lehettek aktívak.
- Az biztos, hogy a hónapokra eltűnő vezetők és magyarázat nélküli leváltásaik nem erősítik a stabil Kína képét, inkább azt mutatják meg, hogy a KKP hogyan működik Hszi alatt.
A Heti Feledy hírlevélbőlCímkép: Hszi Csi-ping hivatalos oldaláról