Gyertyaláng

Apu a Moszkva téren szaladt a villamos után. Én pont rajta ültem, s látom ám, hogy a nyolcvanéves apám a szokásos kalappal a fején, egy hajtincse kiszabadulva a fejfedő alól, a homlokára lóg, a cigaretta a szájában, a sétabot a karján… és igencsak szaporázza a lépteit. De nem érte el. Azért fél óra múlva otthon volt. Alig ért be a lakásba, már jajgatott.

– Nem bírok menni, borzasztóan fáj a lábam. Nem is hiszed el, a fene vigye el ezt az érszűkületet. Meglátod ez fog elvinni.

– Apu, de hiszen láttam, szaladtál a villamos után! Akkor nem fájt?

– Az nem én voltam… összetévesztettél valakivel.

Nem szóltam semmit, mert láttam a szemében azt a huncut fényt, ami rendszerint akkor gyúlt fel, amikor be akart csapni valakit. És neki ez a lételeme volt, a vicc, az emberek megnevettetése. Legalábbis minket, gyerekeket, nagyon sokszor becsapott apró kis butaságokkal. Meg persze anyut is. Aztán mikor rájöttünk, hogy ez csak mese, jót nevetett rajtunk. Viccet is órákig tudott mesélni, mintha valami igaz történetet mondana, a végén már elhittük, hogy ez tényleg megtörtént vele, de egy idő után jött a csattanó. Mi meg a hasunkat fogtuk a nevetéstől. Mesélés közben úgy tudott nézni, olyan huncutul, nevetős szemekkel, mint Bruce Willis. Persze ő sem volt csúnya fiú, még öreg korában sem. A nők is imádták, aminek anyu persze nem örült.

A sok viccelődés miatt sokszor nem is hitt neki. Akkor sem, amikor azt mondta, ő nem emelhet nehéz dolgokat és nem végezhet nehezebb fizikai munkát, mert a szívének nagy baja van. Persze ezt akkor mondta, amikor építkeztünk és be kellett volna segíteni egy kis malterhordással. Vagy akkor emlékeztette anyut erre, mikor meghozták a szenet. Ilyenkor anyu nagyon mérges volt.

– Látjátok, apátok haza sem jön, mert csinálni kéne valamit. A pernahajder.

Pedig a szívére tényleg vigyáznia kellett. Csak ezt mi is nyolcvanegy éves korában bekövetkezett halála után tudtuk meg. A boncoló orvos mondta el, hogy: tudja, hogy az apukája akár hároméves korában is meghalhatott volna? Olyan nagy aneurizma (érfal kiboltosulás) volt a szívénél, ami, bármelyik pillanatban életveszélyes állapotot idézhetett volna elő.

Anyu sajnos úgy halt meg, pár évvel hamarabb, hogy a pernahajder bizony becsapta, átverte, mert csak kihúzta magát a munka alól. Holott ifjú korában tényleg megmondhatták neki, nem szabad emelni, nehéz fizikai munkát végezni.

Remélem ott fenn, újra egymásra találtak, s már minden világos és egyszerű. Gondolom, együtt néznek le rám, s látják, ahogy emlékükre meggyújtom a gyertyákat.