Posted by Egy olasz oldalon találtam – de alighanem távol-keleti a példabeszéd.
„Sok könyvet olvastam, de a legtöbbet elfelejtettem. De akkor mi a célja az olvasásnak?” – tette fel egyszer a kérdést egy tanítvány a Mesternek.
A Mester akkor nem válaszolt. Néhány nap múlva azonban, mikor ő meg ifjú tanítványa a folyó partján üldögéltek, azt mondta, hogy szomjas, és megkérte a fiút, hogy hozzon neki vizet abban az ócska, piszkos szitában, ami a földön hevert.
A tanítvány összerezzent, mivel tudta, hogy a kérés értelmetlen. Ellentmondani mégsem akart mesterének, ezért fogta a szitát és nekilátott a képtelen feladat végrehajtásának. Valahányszor megmártotta a szitát a folyóban, egy lépést sem tudott megtenni vele, mert a szitában egy csepp víz sem maradt.
Több tucatszor próbálkozott, de akármilyen gyorsan is akart a Mesterhez futni, a víz mindig kifolyt a szita lyukjain, és elveszett.
Végül kimerülten leült a Mester mellé, és így szólt: „Nem tudok vizet hozni a szitával. Bocsáss meg, Mester, ez lehetetlen feladat. Elbuktam.”
„Nem – válaszolta az öreg mosolyogva –, nem buktál el. Nézd meg a szitát, most olyan, mintha új lenne. A lyukain átszűrődő víz megtisztította.”
„Amikor könyveket olvasol – folytatta az öreg Mester – olyan vagy, mint a szita, azok pedig olyanok, mint a folyó vize. Nem baj, ha nem tudod megőrizni az emlékezetedben mindazt a vizet, amit a könyvek beléd töltenek, hiszen a könyvek – ötleteikkel, érzelmeikkel, érzéseikkel, tudásukkal, az igazsággal, amit a lapjain megtalálsz – megtisztítják elmédet és szellemedet, és jobb és megújult emberré tesznek. Ez az olvasás célja.”
Jó olvasást mindenkinek… (BIJ)