>Nagy Bandó András
Régen a TV2-t a logója miatt csigatévének mondtuk, lassanként a MÁV kapja majd meg a csigavasút titulust. Ami késik, nem múlik, az istennek se. Napi jelenségről van szó, mindössze egy példát hozok föl. Az Orbánék által újranyitott 37 kilométeres Pápa–Csorna szakaszon olyan lassan járnak a vonatok, hogy vadászni kell az utasokra. 2000-ben még 47-50 perc volt a menetidő, felújítás után ezt sikerült 75 percre növelni. Az már csak hab a tortán, hogy nemrégiben levágták a magyar vonatokat a nyugat-európai vasúthálózatról. Nem vagyunk kompatibilisek. Bezzeg amikor jobb lett volna, ha leáll az összes vonat, jól működött a MÁV. Nyíri János Madárország című könyvében olvasom: „A forgalom betartotta a menetrendet, nem volt fennakadás sehol, pedig kétszázezer ember deportálásának előkészítése teljesen megbénította volna a vasúti közlekedést.”
Takács Péter államtitkár rendet rak az egészségügyben, ígérte, mivel szaporodtak a pazarlások és a trükközések. Micsoda dolog, hogy az orvosokat körbefoglalkoztatják! Ennek mostantól vége! Az mégsem járja, hogy akadt olyan orvos is, aki egyetlen hónapban 1528 órát dolgozott, hol főállásban, hol egy másik intézményben, készenlétiként. Eszerint minden nap 24 órán át gyógyított. Ez havonta mintegy 10 milliós bért jelentett. Mielőtt elítélnénk ezt az orvost, kérdezzük meg az illetékes NERtársaktól, azok a NERtársaik, akik milliós tiszteletdíjért különféle alapítványok felügyelőbizottságában dolgozzák halálra magukat, hány órát töltenek „munkahelyükön”, s a „főállású munkájukért” kapott pármilliós fizetésükkel együtt összesen mennyit visznek haza? Nekem egyszer fordítottja jutott: Marcali szomszédságában egy gázsiért léptem föl Kéthelyen.
Kaya Ibrahimot és Josip Totot eltüntettük, Mészárosból okos és gazdag embert csináltunk, Orbánt vagyontalanná tettük, Kövért vallásossá varázsoltuk, Varga Juditot kimentettük, a lélegeztetőgépek dokumentumait ledaráltuk, a vízdíj-adatokat titkosítjuk, az ellenzéket szétfűrészeltük, a szmoking alól előhúzott nyulakból pedig birkák lettek.
Tisztelt Tisztelendő Úr! Nyílt levéllel fordulunk Önhöz. Miután a híradásokból megtudtuk, immár szokássá vált, hogy az állatkertekben áldást osztanak, minap épp a győri állatkert állatai kerültek sorra, ahol Ön megáldotta a púpos tevét, a lámát, a kígyót, a teknőcöt, a vízilovat, a majmot, a pávát, az elefántot, a papagájt és rács mögé zárt társaikat, kérjük és követeljük, hogy folytassa áldásos tevékenységét, velünk, akik nem is értjük, hogy maradhattunk ki a sorból. Minket is áldjon vagy verjen sors keze! Dicsértessék a Jézus! Az áldatlan állapotban maradtak: Micimackó, Malacka, Füles, Tigris, Kanga, Zsebibaba, Bagoly, valamint Vuk, Íny, Karak, Kag, továbbá Balú, Ká, Bagira, Sir Kán, Hátli, Akela, Picur, és persze Sólyom csőrmester, Teknőc küldönc, Ursula és Doktor Bubó.