Posted by Odze György
>Szerettem Lenint, mert kispolgár volt. Miközben meg forradalmár is.
Született kispolgár és hivatalnok, számon kérte beosztottjaitól, hogy
rendesen iktassák az aktákat, reggelente takarított az irodájában, maga
javította a kerékpárját, mellényes öltönyökben járt, nagy gonddal
válogatta ki a nyakkendőit, de szerette a kihívásokat is, nem félt az
összecsapásoktól, nekem a harc az életem, mondta egyszer Inyesza
Armandnak, még 1916-ban.
Ez az Inyesza Armand egy vonzó, zöld szemű, fiatal francia asszony
volt, aki elhagyta gazdag bankár férjét, hogy elvtársnő lehessen.
A forradalom női szárnyát vezette, ő találta ki az „orosz asszonyok,
dobjátok ki a lábosokat és a fazekakat" jelmondatot, mert az volt az
elképzelése, hogy a forradalomnak fel kell szabadítania a szexuális
gátlásokat is és éppen Vlagyimir Iljics volt az első, akinél a gátlások
felszabadítását elkezdte. Sokat üldögéltek egymás mellett a Genfi-tó
partján, az emigráció boldog évei alatt, tervezték Oroszország jövőjét,
fogták egymás kezét, azután együtt töltötték az éjszakát is. A Nagy
Októberi után Inyesza lett a Központi Bizottság Női
Ügyosztályának (Zsenogyel) vezetője, ebben a minőségében gyakran
szeretkezett Leninnel a nagy vezető Kreml-beli irodájának bőrpamlagán,
miközben Nagyezsda Krupszkája otthon vacsorát főzött és
féltékenykedett. Ráadásul jó barátnők voltak Inyeszával, a nőmozgalom
és a forradalom győzelme iránti meggyőződés hozta össze őket,
akárcsak anyát és Edit nénit az ötvenes években, de hát nincs is jobb
kötőanyaga a barátságnak, mint a nőmozgalom és a forradalom
győzelmébe vetett erős hit.
Edit néni férje, Feri bácsi munkásőr volt, minden hét végét
az alakulatnál töltött, vagy legalábbis ezt mondta. Én láttam egyszer
egyenruhában, a Tulipán presszóban, csókolózott egy piros pulóvert
viselő fiatal lánnyal, félrecsúszott szürke sapkáján megcsillant a vörös
csillag. Biztosan konspiratív tevékenységet végzett, mondta erre anyám,
igaz, kissé pirulva. Apám is így hódított nőket a felszabadulás
idején, nehogy már szüzen menjünk a szocializmusba.
Lenin esténként fáradtan ment haza, csapzottan, hóna alatt
elintézetlen, ámde pontosan iktatott aktákkal, Krupszkája megtörölte a
kezét egy konyharuhában, megkérdezte forradalmár férjét, hogy hol volt
olyan sokáig. Lenin azt felelte erre, hogy természetesen a forradalom
ügyeivel volt elfoglalva, mert ne higgye azt Krupszkája, hogy egy ilyen
forradalom, az gyerekjáték, nem, egy forradalom, az rengeteg munkával
jár, és ezt végzi el ő olyan késő óráig az irodájában, na és Inyesza,
kérdezte az asszony, egész Moszkva azt beszéli, hogy a szeretőd,
ugyan már, felelte erre meggyőződés nélkül Lenin, mert már kifáradt az
egész napos hivatali hazudozásban, annyi mindenfélét beszélnek a
moszkvaiak, de Krupszkaja nem hagyta magát, találkoztam
Valentyinovval a piacon, ő mesélte, hogy már Genfben kefélted és
szerelmes leveleket is írogattál neki, márpedig Szergej Ivanovics
becsületes ember és jó forradalmár, te magad is elismerted, persze,
bólogatott Lenin, de néha azért túloz és az utóbbi időben kissé trockista,
ezt is mondtam. Az a te bajod, Vlagyimir Iljics, hogy mindig a farkadra
hallgatsz, nem pedig az eszedre, zárta le a vitát Krupszkája, kitette a
káposztalevest az asztalra, Lenin pedig kiment vizelni.
-A deszkát hajtsd fel – szólt utána az asszony, mert szerette, ha
övé volt az utolsó szó.
Címkép: Lenin és Krupszkaja