Posted by Eörsi László
>Budakeszi, 1956
>Előzmények
Budakeszin a svábok kitelepítése miatt már tíz éve keserű légkör
uralkodott. A mintegy 15 000 főnyi helyi társadalom két fő csoportja a
„bennszülött” svábok és az ő ingatlanjaikat elfoglaló, a párt által
támogatott „telepesek” szemben álltak egymással. 1956. október 23-án
az ellentétek már nyíltabb formát öltöttek.
A leggyűlöltebb személyiség minden bizonnyal Sziklai Sándor ezredes
volt, aki komoly munkásmozgalmi múlttal büszkélkedhetett. Ezredesi
rendfokozattal a Hadtörténeti Intézet és Múzeum vezetését bízták rá.
1946-ban költözött Budakeszire, amikor egy kitelepített sváb család házát
kiutalták részére. Sziklai a feleségével, apósával, a szintén munkásmozgalmi
múltú Kiss Lajossal, anyósával, valamint két kiskorú gyermekével együtt lakott.
1956. október 25-én fővárosból több fiatal fegyverrel tért vissza, ahol már
megedződtek a csetepatékban. Szószólójuk a 25 éves Márity László
esztergályos volt, akinek vezetésével és a hozzájuk csatlakozókkal a
község MDP helyi székházában elvették a pártvezetőktől a fegyvereiket.
Október 26-án a fiatalok a falu főútján barikádépítésbe kezdtek, hogy
ellenőrizzék a Budapestre haladó járműveket, és az ÁVH-sokat majd
lekapcsolják. Eközben úgy döntöttek, hogy Sziklai ezredestől elkérik a
fegyverét, s ha nem adja, erővel elveszik. Heten el is indultak.
Sziklai és Kiss a veszélyek miatt már az előző napon elküldték az asszonyokat a
gyermekekkel egy ismerős családhoz. Ezen az éjszakán felváltva virrasztottak.
Sziklainál volt egy szolgálati pisztoly, felhoztak a pincéből egy baltát és egy
lapátot is. 26-án reggel Kiss Lajosnét arra kérték, jöjjenek vissza a
gyermekekkel, mert „ha kell, együtt haljanak meg”. A nő nem tiltakozott, hanem
visszaindult értük. A család régi barátja, az 50 éves szabadkai özvegy, Varjaski
Milánné is ott volt látogatóban.
A végzetes összecsapás
A fiatalok, Márity László vezetésével 10 óra körül behatoltak a kapun, Márity
felment a bejárati lépcsőn és követelte Sziklaitól a fegyverét, aki válaszra sem
méltatta, mire Márity a bejárati ajtó üvegét kézigránáttal beverte. „Ekkor Sziklai
azonnal lőtt a pisztolyával – emlékezett vissza rendőrségi kihallgatásakor a
felesége. „Láttam, hogy férjem hátravágódik, legurul a lépcsőn. Márity:
Éreztem, hogy eltalált, s leestem a lépcsőn. Feleségem abban a pillanatban
elszaladt és kiabált, hogy »a Lacit meglőtték!« Azt éreztem, hogy alsó testem
érzéketlen, nem tudtam mozogni” – vallotta pár hónappal később.
Hamarosan barátja, Tóth Miklós az ajtón bedobott egy kézigránátot. Márity:
„…arccal az előszoba felé feküdtem, láttam, hogy az ajtó kinyílik, és a résen át
az előszobába – az ajtóhoz közel – berepült egy gránát és felrobbant. […]
Sziklai eldőlt.” Márityné hallotta is Tóth Miklós közlését: „»Bevágtam egy
gránátot«.”
Márity elkúszott a kapuig, amikor felesége és társai kezelésbe vették. Hordágyat
rögtönöztek, bevitték a szanatóriumba, ahol azonnal megműtötték. „Igen gondos
gyógykezelésben részesült, azonban állapota ennek ellenére sem javult” –
tájékoztatta 1957. március 4-én a vizsgálati osztályt Kelemen Endre
törvényszéki orvosszakértő. A jobb mellkasán ért lövés végzetesnek bizonyult.
Március 10-én meghalt.
A lövéseket hallva odaérkeztek a barátok, és kispuskával tüzelni kezdtek a
házra, az ablakait szétlőtték. A Sziklai-lakásban lezajló eseményekről elsősorban
a bentlévő Varjaski Milánné tudósított, akit Sziklai beküldött a szobába. „Ebben
a pillanatban hallottam néhány lövést, nem tudom hányat. Hallottam a
szétzúzott üveg csörömpölését is, és közvetlenül utána elhangzott a robbanás is.
Még ezután is volt néhány lövés, míg végül valami gyanús csend vált úrrá. Erre
kimentem az előszobába és megláttam, hogy az előszobaajtó össze van törve.
Sziklai Sándor a földön feküdt, Kiss ott állt, ahol előbb is […] és mondta, hogy ő
is megsebesült a lábán. […] Észrevettem, hogy a fiatalemberek tartanak egyet
maguk közül, aki egészen össze volt rogyva, amiből arra következtettem, hogy az
illető megsebesült. […] Észrevettem [Sziklain], hogy még lélegzik, ő azonban
akkor már a végét járta. Tudtam arról, hogy csak Sziklainak van pisztolya,
ebben a pillanatban azonban észrevettem Kiss Lajosnál, aki azt kézben tartotta,
[…] mondván, hogy ő maga fogja megölni magát. […] Odaillesztette a pisztolyt
a jobboldali halántékára és elsütötte. Azonnal elesett az asztal és a verandára
vezető ajtó között a földre. […] Nem vettem észre, vajon ő a helyszínen meghalt-
e, azonban ezekben a pillanatokban Sziklai Sándor még nem szenvedett ki. Én
annyira megijedtem, hogy kimentem a verandára, azután az udvarra, illetve a
kertbe […] és ott elbújtam…”
A Sziklai-család helyi ismerőse Waschler Sándorné így vallott: „Ahogy a
lépcsőn felértem, láttam, hogy az ajtó előtt nagy vértócsában fekszik Sziklai
Sándor […] a vér a fejéből patakzik, az arca pedig kormos, szürkés színű volt.
[…] Láttam, hogy mellkasa erősen mozog. Hangot nem adott és egyáltalán nem
mozdult. […] Sziklaitól jobbra állt Kiss Lajos. Kezében pisztolyt láttam.[…]
Kissék szobájában láttam Kissék Jugoszláviából érkező vendégét. […] Az
asztalnak támaszkodva állt szinte megdermedve. […] Átszaladtam [a szomszéd]
kertjébe. Eközben láttam, hogy […] nagy tömeg közeledik a ház felé.” A bírósági
orvosszakértő szerint lehetséges, hogy gyors orvosi beavatkozás megmentette
volna Sziklai életét.
Ezután szégyenteljes esemény következett, amit nem is szükséges részletezni. A
csőcselék bevonult a házba, kirángatta az eszméletlen ezredest az utcára, ahol
karókkal agyonverték, agyon rugdalták, a lakást pedig kifosztották. Ezekben a
Márity-csoport tagjai nem vettek részt.
1958 novemberében fejeződött be a büntető eljárás. Két lincselőt halálra, kettőt
életfogytiglanra, többeket is hosszú börtönbüntetésre ítéltek. Tóth Miklós és
három társa ellen csak távollétükben hirdethettek halálos verdiktet.
A tények és a mítoszok
A lakásban járt lincselők egy baltát is láttak, és azt terjesztették el, hogy Sziklai
azzal agyonütötte apósát, majd öngyilkos lett. Később a legenda akképpen
módosult, hogy pisztollyal és nem baltával végzett vele. A témával foglalkozó
összes történész a rendszerváltás után minden további nélkül átvette a legendát
és ezt terjesztik, anélkül, hogy racionális magyarázatot adnának a felkutatható
tényekre.
A négy szemtanú – Varjaski Milánné, Waschler Sándorné és a Márity házaspár
– még 1956 november végén, december elején megtette az ügy
tényszerűségének szempontjából döntő vallomásokat. Marityék látták-hallották
Tóth Miklós kézigránátjának becsapódását, az ezredes elvágódását. Varjaskiné
és Waschlerné Sziklai eszméletvesztése után is beszélt Kissel, aki ott állt a
szobában. Számos tanút kihallgattak, de csak a kinti eseményekről tudtak
információkat nyújtani, a házon belüli történésekből semmit nem láttak.
Mindezen túlmenően az orvosi vizsgálat is – igaz, csak a harmadik – igazolta,
hogy Sziklai fejsérülése 14 mm átmérőjű volt, tehát nem származhat pisztolyból,
mert nincs olyan nagy átmérőjű lövedék. A sérülést a kézigránát összekötő
csavarja okozta. A második vizsgálat idején nem preparálták ki a
koponyacsontot, így téves jelentést tettek.
1956-os legendák közül jó néhány még tartja magát, közöttük – a meggyőző
bizonyítékok ellenére – a Sziklai-mítosz is.
Címkép: Budakeszi népe a Sziklai házhoz siet