Nna!

Puskás Zsolt

>Török Monika szavaival élve: “Nna(!) most berágtam.” Csupa lelket gyönyörködtető dolog történik velem és köröttem, és én mégis berágtam. „Nem kicsit! Nagyon.” Szombaton (buddhista) tanítói képzésen voltunk Pesten. A képzés helyett kimentem a Blahára, a Roma Büszkeség Napjára. Álomszerűen szép volt. Hatalmas méltóság sugárzott minden résztvevőből. A pajkos, csintalan kis cigány kölkökből is. (Imádom őket!)
Találkozhattam Kiss Anikó professzor asszonnyal, a SZOCSOMA „feltalálójával”, alapítójával és vezetőjével, akivel már tüntettem kora tavasszal az ivóvíz közkutak elzárása miatt a Hősök Terén.
Örömmel öleltem át Bangó Attilát, Indiánt, akit eddig nem ismerhettem személyesen, és a ligetvédő csoportban figyeltem fel rá, és Antall Nikolettre, NIKO-ra. Attila rendszeresen segít Iványi Gábor nagytiszteletű úrnak. Setét Brada Jenőről az egyik, rövid tudósításomban úgy írtam, hogy halála szinte pótolhatatlan vesztesége a magyarországi közéletnek, a polgári szabadságjogok képviselőinek. De! Ez túlzás! (Még ha jogos is.) Ott volt a téren Orsós János, Janónk, a haragos Buddha, a tündéri édesanyjával, és a fiával „Meggyemmel”. Csak futólag beszélgethettem Derdák Tiborral a Miskolci Dzsai Bhim Gimnázium és Szakiskola alapítójával és vezetőjével, aki Orsós Jánossal alapította ezt a közösséget.
Előtte Pécset „csinálta meg” a Gandhi gimnáziumot, ahonnan kitúrták. Szerencsére, mert így születhetett meg Miskolcon az intézmény, amit vezet. (A Dzsai Bhimrő és Dr. Ambedkarról érdemes tájékozódni az interneten, ha most bővebben írnék róla, akkor kimeríteném a keretemet, amit ennek az írásnak szántam.)
Nem találkozhattam a téren Zoltai Andreával. Sajnos! (Ő még pének este, egy privát üzenetben jelezte felém, hogy lebetegedett és nem tud ott lenni.) Beírtam számára a szívem naplójába az „igazoltan távol” bejegyzést
Nem volt ott, legnagyobb sajnálatomra(!) L. Ritók Nóra a berettyóújfalui Igazgyöngy alapítvány vezetője, aki roma gyerekekből és szüleikből szervezett egy erős roma közösséget a gyerekek művészi készségeinek, rajzkészségének pallérozása révén. Hogy ennek a bekezdésnek adhassak valami humoros kicsengést is, el kell mondanom, hogy a Blahán a többdiplomások, professzorok és Waldorf pedagógusok egy négyzetméterre eső száma meghaladta az öt főt!
Aztán be lettem rágatva Nagytiszteletű Iványi Gábor lelkész úr és a Magyar Evangéliumi Testvérközösség körül dúló vihar kapcsán, ami – úgy látom – elsepri a közösséget, és még (ha csak átmeneti időre is!)
Iványi Gábor urat is hajléktalanná teszi, teheti, ellátatlanul hagyva kritikus egészségi állapotban lévő hajléktalanokat, mélyszegénységben élő roma és nem roma családokat.
Berágtam az ukrán háború kapcsán mindenre és mindenkire! Ha nem lenne Szele Tamás valódi újságíró barátunk, semmit se tudhatnék arról, hogy Ukrajnában is zajlanak az események, harci cselekmények, annak ellenére is, hogy – és ez természetes! – az izraeli háború tudósításai háttérbe szorítják ezeket a híreket.
Dühöm legmélyén természetesen az egyre kiszélesedő gázai konfliktus húzódik meg. Izraelt egy olyan aljas támadás érte, amilyen csak a náci Harmadik Birodalomban történhetett meg.
(Mértékét tekintve talán még ott sem. Az ukrajnai, lett, fehérorosz Einsatzgruppék (halálbrigádok) tevékenységét lehet csak hasonlítani ehhez.) Ebből ab ovo fakad, hogy az izraeli katonai egységek módszerek válogatása nélkül kell, hogy kiverjék a Hamaszt a soha nem létezett Palesztinából, de még a Heszbollahot és a Szíria felől be-betörő gyilkosokat is. Mondom ezt hithű, gyakorló buddhistaként (ami azért elég nehéz a lelkemnek).
A Tízparancsolat, az Isteni Kinyilatkoztatás kinyilatkoztatás ötödik pontja kimondja:- „Ne ölj!”
Gondolhatják kedves olvasóim, hogy mit élhetnek át a hithű, harcoló, zsidó katonák! Persze, hogy érzik ennek a parancsnak minden súlyát, és annak a súlyát is, hogy ők a „választott nép” fiai.
A buddhizmus nem ennyire erős, és nem fogalmaz meg abszolút parancsolatot ebben a kérdésben, az ölés, a gyilkolás kérdésében sem. Alapfogadalmam (első pontja) szó szerint így szól: „Fogadom, hogy tartózkodni fogok az élet kioltásától.”
Amin viszont már dühöngeni sem tudok!
Az izraeli külügyminiszter a múlt héten csak az ENSZ és az EU elvi támogatását kérte. Semmi mást. Se pénzt, se fegyvert.

Ennek ellenére mindkét nemzetközi szervezet nyomja a pénzt, élelmet, kórháztechnikát és gyógyszereket a Hamasznak. Annak a Hamasznak, amelyhez köthető például a minapi brüsszeli Belga-Svéd focimérkőzésen a halálos áldozatokat követelő lövöldözéses merénylet. Felkészül Párizs, az Elysée palotával, vagy az “öreg hölggyel”, az Eiffel toronnyal, esetleg az Etoile-al!
Aztán pedig jön Berlin.
Nem győzöm hangsúlyozni, hogy világháború van! Nem atomháború, de világháború. Reng alattunk a föld és ezernyi sebből vérzik.
Amin már dühöngeni se tudok!
Népünk nagy vezére, az Ovi Don, tegnap kivételesen nem találkozott sem Putyinnal, sem Hszi Csin Pinggel. Ámbár, ha mégis találkozott volna, akkor ismét Putyin hátsójából kiabálta volna világgá, hogy az ukrán háború nem háború, hanem »speciális művelet«. Szégyen!
Mit mondhatnék még ezek után?!
»Ave Caesar! Morituri te salutant.«