Gubancok nyakra-főre

Máli néni: tuti tipp, nem lehet vele mellényúlni. Füst Milán darabja ugyanis idestova százéves, de ugyanakkor meglepően friss. Amikor született, a színházakat, de még inkább a filmgyárakat világszerte ellepték a cukiságok, a szegény árva lány, gépírólány, stempliző gyakornok lány kétórányi tündérmeséje, a társadalmi különbségek átlépésébe oltott idill. No meg a csetlő-botló komikus férfiak, akiket szintén utolér a szerelem, olykor a boldogság is.

Füst Milán ezt a viszonylag közelmúltban előtalált vígjátékát „dafke” írta, mikor drámáinak nem volt sikere. Afféle dacos „Tudok én nektek ilyent is rittyenteni” attitűddel. A Máli néniben kicsit kifordítja a hepiendes dramaturgiát – és csak a rendezőn, dramaturgon múlik, hogy kezükben komédiává vagy csak bohózattá válik-e a mű.

A címadó Máli néni egy komoly gyár vezérigazgatójának távoli (és persze szegény) rokona. A vezérnek (Őze Áron) gyönyörű titkárnője van, Margit kisasszony (Lax Judit), akiért a kapuzárásban érintett férfiember szenved. De odavan a leányért a direktor kissé (nagyon) gyermeteg fia, Alfonz (Ollé Erik) meg egy színtelen könyvelőcske (Jerger Balázs) is. Van a direktornak még egy nagyon (sőt túl) talpraesett, és szintén igen mutatós huszonéves lánya, Tilda (Varga Lívia) is. A felsoroltak (és az itt nem említettek) mind sakk-matt-szituációba szorultak, és egységesen képtelenek kibogozni a helyzetüket.

Mármost ebbe a gubancba toppan bele Málika: Kerekes Éva. Ő olyan, hogy pillanatok alatt átlát mindent. Vagy úgy csinál. Ettől kezdve kegyes hazugságokat ad be mindenkinek. A szerzői ravaszság (nevezzük zsenialitásnak?) abban mutatkozik meg, hogy Málika csak elindítja a hazugság-hógolyót, amit aztán ki-ki a maga érdekeinek megfelelően értelmez. Itt lép be a francia bohózati masinéria – senki sem várja meg a részleteket, tehát a félreértés újabb félreértéseket szül.

A történet maga szót sem érdemelne, na, de a színre állítás – az bármire képes. Ha szűk színpadra teszik, akár a szorongató életérzést is bele lehet magyarázni. A Bartók színházi változat kellően tágas terepet kap, de azért sokat számít a díszlettervezői lelemény. Persze kell némi nézői fantázia is, hogy beleilleszkedjünk az igazgatói iroda tágas előterébe, ahol a varázslatos hatású titkárnő dolgozik… És itt történik minden, ami fontos.

Érdekes Czajlik József rendezői-dramaturgiai leosztása. Tilda/Varga Lívia az indító jelenetben egyszerre mesterkélten harsány és rámenős – ami mögött valami kimondatlan zavartság sejlik fel. (A másik Margit/Holecskó Orsolya hálátlan szerep, csak szekundálnia kell Tildának.)

Aztán felbukkan a kissé mulyának mondott Alfonz, aki ebben az előadásban (de egyes korábbiakban is) a kényszeres viselkedés klinikai tüneteit sorakoztatja fel, de apránként kiderül, hogy ő is zavarban van a saját helyzetével (pláne a rajongott nővel) kapcsolatban. A könyvelőcske viszont telitalálat: Jerger Balázs megmutatja Horváth úr saját kisszerűségét, amibe az is beletartozik, hogy számára a társadalmi felemelkedés lenne egy gyönyörű titkárnővel letöltendő kisszerű élet. Lax Juditnak legnagyobbrészt a vívódás jut, cserébe viszont megdicsérik gyönyörű haját.

A csapatban a leghálátlanabb szerep a vezérigazgatóé. Őze Áron viszonylag keveset van jelen, és olyankor vagy szigorú főnök, vagy második kamaszkorának félénkségeitől sújtott, „őszes-halánték-tulajdonos”. És persze ő sincs tisztában önmagával, csak amikor a térde jelzi, hogy már ő sem a régi, akkor végre tudomásul veszi, hogy ez Margit nevű szép gyümölcs nem neki piroslik.

Minden szóba jöhető férfiember udvarolni próbál (velőtrázóan esetlenül) Margit kisasszonynak – neki meg választani kellene. Máli néni tehát igyekszik segíteni. Kerekes Éva olyan ártatlan tekintettel mond ki sokat sejtető információtöredékeket, hogy vezérigazgató vagy könyvelő legyen a talpán, ha bele nem szédül. A semmiből felbukkanó kisfiút, akinek azért bizonyára van mamája (de vajon ki?) hozzáértően expediálja szinte az összes szóba jöhető, szülőképes korú ifjú nőnek, hogy azok is szinte elhiszik – vagy legalábbis vállalják a szerepet. Ingyen!

Persze hogy Kerekesen fordul meg minden. Mi tagadás, ha ő megjelenik, pláne ha meg is szólal, még a legszebb huszonéves hölgyek is elhalványulnak mellette. Ő csak azt mondogatja: „Hát tudom én?” meg „Mit tudom én?” – de a darab végére persze megjelenik az igazi cél: megpumpolni (mégpedig alaposan) a vezérigazgatót. A manipuláló játék (mert persze Máli néni mindenki életébe beleszól) olyan sármos – lehet ezt mondani? –, hogy a megpumpolt még boldog is lesz tőle!

Sajátos a darab hatása: mulatunk a helyzetein, és utána gyorsan elfelejtjük. Pedig lógnak még kérdések a levegőben: vajon mennyi idős a szóban forgó kisgyerek, figyelembe véve a hölgyek színpadon elhangzó vagy érzékeltetett életkorát. (Más előadásokban még pólyások szerepeltek, itt egy ügyes gyerekszereplő: Dubai Bertalan.) Viszont leleményes ötlet, hogy a nem igazán fontos figurák – Máli néni folyton hallgatózó férje (Kiss Attila) és a náluk serénykedő cselédlány (Szabadi Emőke) – néma szerepet játszik.

Címkép: Kerekes Éva (Máli néni)