Posted by Kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában
Józsa Ágnes
>Milyenek voltak Wesselényi Miklós, Batthyány Lajos, Eötvös József vagy Széchenyi István arcvonásai? Hogy nézett ki Vörösmarty Mihály? És Petőfi Sándor karddal az oldalán? No, meg a tizenkilencedik század első felében élt sok neves és ismert ember? Őket kortársuk, Barabás Miklós portréiből ismerjük.
Barabás Miklós (1810–1898) személye és munkássága nagyon nagy mértékben hozzájárult a nemzeti művészet kibontakozásához. Tanulmányait Nagyszebenben kezdte festészettel, majd elsajátította a kőnyomat (litográfia) készítésének technikáját. Rövid ideig a Bécsi Képzőművészeti Akadémián Johann Ender tanítványa volt. Művészeti fejlődésére a legnagyobb hatást itáliai utazása (1834/35) tette, és William Leighton Leitch skót festő barátsága – tőle újfajta természetlátást és akvarellezést tanult. Hazatérve szervezője lett a művészeti életnek, népszerűségét pedig finom lélekrajzú portréinak sikere alapozta meg. A Magyar Nemzeti Galéria idén kiállítással emlékezik meg róla.
A tárlaton néhány ismert festmény mellett elsősorban olyan rajzok és akvarellek láthatók, amelyekkel korábban még nem találkozhatott a közönség. A kiállítás átfogja a teljes grafikai életművet, így a korai munkák mellett láthatjuk majd Barabás itáliai képeit (köztük a Velence alkonyatkor című különleges remekművet), az 1840-es években a pályafutása csúcsára érő művész akvarelljeit, a korabeli fürdőéletet bemutató grafikáit, litografált arcképeinek sorozatát, s a késői Barabás néhány alkotását.
Róma a Ponte Rottónál
„1984-ben indított egy sorozatot Bajkai Éva akkori osztályvezető A magyar rajzművészet mesterei címmel, és annak első kiállítása az Barabás Miklós grafikáit mutatta be – beszél a mostani tárlat előtörténetéről és hátteréről dr. Hessky Orsolya főmuzeológus, gyűjteményvezető. – A mester halálának 125. évfordulója alkalmat adott arra, hogy megmutassuk ezt a rendkívüli művészt. Elsősorban portréit ismerjük, de akvarelljeivel már akkor bekapcsolódott a legkorszerűbb nyugat-európai irányzatokba. Sok litográfiát is készített. Ebben a művészeti ágban eljutott odáig, hogy nem készített előrajzot, hanem közvetlenül a kőre dolgozott. Aki abban az időben reprezentálni akart, az vele készíttetett portrét. Az akkor éledező fényképezést is bekapcsolta művészetébe, s volt bátorsága ahhoz is, hogy a fotografálással később felhagyjon.”
Az 1850-es évektől nagyon sok népszerű festményből készítettek litográfiát. Ezen a kiállításon láthatjuk a sokoldalúságát bemutató divatképeket is. Ez az akkori sajtóban önálló műfajt jelentett, s a mester műfajteremtő erővel, aktívan vett részt ebben is. A Kiscelli Múzeum gyűjteményéből például látható itt egy képregényvázlat. Ez egészen más típusú rajzolást igényel, ahogy a karikatúra is – és ő másképpen is rajzolta ezeket. Népszerűek voltak zsánerképei, a több alakos jelenetek, a cigány-ábrázolások Megörökítette a város jelentősebb eseményeit is. Két falon, több lapon láthatók a Lánchíd építésének – ma úgy mondanánk – fázisai.
Velence alkonyatkor
„Láthatjuk pesti panorámaképeit – korabeli szóval vedutáit. A Szépművészeti Múzeumtól kölcsön kaptuk Rudolf Alt vedutáit, és ha ezeket párhuzamba állítjuk Barabás műveivel, látható, hogy Alt képeslapot festett, míg Barabásnak ezekkel egészen más szándéka volt: sajátos könnyedséggel megörökített valamiféle impresszionisztikus hangulatot is.”
A háborgó tenger, háttérben a Vezúvval
A szabadságharc után a művész életében egészen más korszak következett. Új szelek fújtak a festészetben is, s tudta, hogy neki immár más a dolga: az oktatás, a művészeti élet szervezése. Művészeti nevelés volt az is, hogy kiválasztottak egy-egy művet, amelyik több szempontból is alkalmas volt a sokszorosításra. Kinyomtatták a lapokat, aztán ezeket árulták, vagy sajtómellékletként lehetett hozzájuk jutni.
„Életműve átfogta az egész 19. századot. A század első felében, a reformkorban szupersztár volt, a második felében visszalépett és közéleti szerepet játszott. Festeni is festett, vannak is szép számmal művei, de a közönség számára már idős mesternek számított.”
Divatképek (színes litográfiák)
Barabásnak közvetlen tanítványai nem voltak. A halála utáni kiállításon kerültek elő az akvarelljei, és a 20. században került az érdeklődés középpontjába a grafikai munkássága. Ha Barabásról írtak, akkor azok a művek a grafikáival foglalkoztak, mert a festmények, portrék inkább a kor-, mint a művészettörténet szempontjából érdekesek. Pedig a harmincas évekbeli akvarelljei fontos kapcsolódást jelentettek a nyugat-európai művészethez. Viszont ez feledésbe merült, és a hatvanas évektől kezdve Szinyei Merse Pálnak és társainak Münchenen keresztül kellett végigjárnia azt az utat, amely közel hozta a magyar művészetet a világ irányzataihoz. Ilyen értelemben nem mondhatjuk, hogy óriási hatású mester lett volna, noha ő mindent megtett, amit megtehetett.
Érdekes és fontos tény, hogy Barabás Miklósnak elődei nem voltak, mert korábban nem létezett magyar képzőművészeti élet. Ő kezdeményezte a Képzőművészeti Társulat megalakítását, amelynek aztán 1862-től haláláig elnöke is lett.Az időszaki kiállítás tematikus és részben kronologikus egységeken keresztül mutatja be a művész munkásságát, de nem kizárólag az ő művei szerepelnek a falakon, mert több múzeumtól és a Szépművészeti Múzeum Grafikai Gyűjteményéből kölcsönzött művek – 19. századi osztrák, német és angol művészek munkái – révén izgalmas párhuzamok állíthatók Barabás művei mellé.
A kiállítás kurátorai: Hessky Orsolya és Dsupin Luca művészettörténészek
Fotók: Szépművészeti Múzeum–Magyar Nemzeti Galéria / Szántó András
Valamennyi fotó
a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria szerzői jogi védelme alatt áll.
Barabás Miklós, a rajz mestere
Magyar Nemzeti Galéria
(1014 Budapest, Szent György tér 2.)
Az időszakos kiállítás 2024. január 14-ig tekinthető meg.