SZ.I.
A labdarúgó-stadionok környéke soha nem volt apácazárda a meccsek idején. Régen is előfordultak botrányok, italgőzös verekedések, volt szükség rendőri intézkedésre. De napjainkra tovább durvult a hangulat.
És már a terror is tanyát vert.
1.tétel: bűnpártolás?
Az aranylabdás futballista, Karim Benzema, aki algériai szülők gyermekeként Lyonban látta meg a napvilágot, és 97-szeres válogatott most súlyos ügy érintettje. Gérald Darmanin
belügyminiszter nyilatkozata szerint hetek óta megfigyelés alatt áll terrorgyanús, így az Egyiptomban terrorszervezettnek minősített Muszlim Testvériséggel való kapcsolatai miatt. Egy szenátor szerint az állampolgárságát és a 2022-es Aranylabdát is vissza kéne vonni. A játékos palesztinokkal szimpatizáló Twitter-posztot tett közzé: „Minden imánk a gázai lakosokkal, akik ismét igazságtalan bombázások áldozatai lettek, olyan bombázásoké, melyekben sem a nőket, sem a gyerekeket nem kímélik.” Ezzel nagy felháborodást váltott ki Franciaországban.
A csatár jogi képviselői feljelentést fontolgatnak a belügyminiszter ellen, mert „hamis kijelentéseket tett”.
Benzema nyáron a Real Madridból a szaúdi al-Ittihadba igazolt. Egy interjúban kijelentette, hogy muszlimként vallási okok is vonzották az országba.
2. tétel: lövöldözés, gyilkosság
Két embert agyonlőttek Brüsszel központjában, de öt 5 kilométerre a King Baudouin Stadiontól, egyet pedig megsebesítettek, nem sokkal a Belgium–Svédország Európa- bajnoki selejtező kezdete előtt. Mindkét áldozat svéd futballmezt viselt. A rendőrség lezárta a helyszínt, és nagy erőkkel keresi a gyanúsítottat. Az eset miatt a legmagasabb szintre emelték a terrorriadót Brüsszelben. A mérkőzést a szünet után nem folytatták (az UEFA az 1–1-es állást végeredménynek nyilvánították, miután a csoportban már minden fontos kérdés eldőlt). A szurkolók és a játékosok – a biztonságuk érdekében – sokáig nem hagyhatták el a stadiont.
A rendőrség hajtóvadászatot indított az elkövető, terrorcselekmény miatt korábban már büntetett, 45 éves, tunéziai származású férfi ellen. Állítólag az Iszlám Állam inspirálta a
tettére.
3. tétel: zászlógyalázás, magyar tettesek
A litván fővárosban, Vilniusban az Eb-selejtező után az ukrán zászló meggyalázása miatt magyar szurkolókat vettek őrizetbe. Hogy az hogy jutott eszükbe Litvániában?… Ramūnas
Matonist, a rendőrség kommunikációs osztályának vezetője megerősítette: „Négy személyre lettünk figyelmesek, amint az ukrán zászlót cipelték, majd egy szemetesládába helyezték a fa zászlórúddal felfelé, és miután leköpték, távoztak.” Hat magyar szurkolót vettek őrizetbe, egyet azonnal elengedtek. A többiekkel szemben azért intézkedtek, mert kamerafelvételek is alátámasztják a történteket, ami ott kétéves elzárással is büntethető.
Szijjártó Péter külügyminiszter is beszámolt a szurkolók őrizetbe vételéről, de az okát nem említette.
4. tétel: gyalázkodó rigmusok
A magyar futballpályákon sem békés az élet, bár szélsőséges atrocitások régen nem fordultak elő. De szurkolói magatartás miatt volt már elég büntetés, zárt kapus mérkőzés.
Az MLSZ helyesen használja a „Gyűlölet nem pálya”-szlogent, de nagyjából annyit ér, mint az „Étkezés előtt moss kezet!”, elmegy az ember füle mellett. A haragos szavalókórusokat viszont száműzni kellene, mert mindegyikben nagyobb botrány, tettlegesség csírája is rejlik. A „kispesti/újpesti/fradista cigányok, ejnye-bejnye anyátok!” típusú undormányokért a vétkes klubot először súlyos pénzbüntetéssel, ismétlődés esetén pályabezárással is lehetne szankcionálni. Amíg a durvaság nem terebélyesedik.
Címkép: Benzema. Fotó: Khalid Alhaj /MB Media/Getty Images