Partizán
>Akár 70 többletpontot is kaphat több egyetemen az a középiskolás, aki elvégzi az MCC Középiskolás Programját – tudta meg a Partizán. 2024-től a győri Széchenyi István Egyetem, a jövőben pedig már a Szegedi Tudományegyetem, Pécsi Tudományegyetem, Debreceni Egyetem, valamint Miskolci Egyetem is ilyen jellegű pontként fogja elszámolni a felvételi során az MCC középiskolás programbizonyítványát. Ez annyit jelent, hogy a képzés elvégzését busásan jutalmazza a rendszer, így akár egy nyelvvizsgát is kiválthat, ha valaki az MCC-re jár.
Az egyetemi többletpont olyan kategória a felvételi rendszerben, melyet nemrég hoztak létre a pontszámítás megváltoztatásával. Ennek következtében már nem az Oktatási Hivatal fogad el 100 pontnyi többletpontot a maximálisan megszerezhető 500-ból, hanem az egyetemek saját hatáskörben dönthetnek arról, mit számolnak be. Így kerülhetett az MCC is az egyetemek vonzáskörzetébe, az általuk kínált 15-70 pont pedig a nyelvvizsgáért szerezhető 36-50 ponttal, vagy az emelt érettségivel megkaparintható 50 többletponttal versenyzik.
A többletpontokról szóló értesülésünket az MCC is megerősítette. Kérdésünkre a kommunikációs osztályuk ezt írta:
“A program célja, hogy a középiskolai tananyagot kiegészítve segítse a pályaválasztást, felkészítse a diákokat a sikeres továbbtanulásra, és kezdő támogatást nyújtson egy hosszabb távú karrierút tervezéséhez is. A 2002 óta működő programban jelenleg 24 helyszínen 4500 középiskolás diák tanul, akik szombati intenzív képzési alkalmakon, klubdélutánokon, valamint e-learning-kurzusokon vesznek részt. A KP-s diákok egy sikeres félév teljesítése érdekében szemeszterenként legalább 30—40 órát töltenek tanulással, az iskolai tevékenységükön felül.”
A Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Programját – röviden csak KP – még a résztvevő diákok közül is sokan janicsárképzőnek nevezik. Pedig az MCC ideológiai nevelésében a KP csak egy első lépcsőfok az ennél sokkal durvább és valós politikai indíttatás által vezérelt Egyetemi Programba.
Címkép: Janicsárok Hajdúszoboszlón