Posted by Parászka Boróka
>Nem vagyok nagy tüntetésekre járó, és nem azért, mert eleve, elvből ellenezném a tüntetést (amely az ellenzéki kritikusok szerint mostanában elviszi az energiát az eredményes politikai cselekvéstől). Azért nem, mert elviekben ellenzem a “tüntetés, mint show” jellegű rendezvényeket. Amikor a látvány, az előre megtervezettség fölülírja a polgári engedetlenség és tiltakozás személyességét.
>Nem vagyok nagy tüntetésekre járó, és nem azért, mert eleve, elvből ellenezném a tüntetést (amely az ellenzéki kritikusok szerint mostanában elviszi az energiát az eredményes politikai cselekvéstől). Azért nem, mert elviekben ellenzem a “tüntetés, mint show” jellegű rendezvényeket. Amikor a látvány, az előre megtervezettség fölülírja a polgári engedetlenség és tiltakozás személyességét.
Azon a néhány magyarországi tüntetésen, amin ott voltam mindig, kivétel nélkül találkoztam Donáth Ferenccel.
Nagyon ott tudott lenni a tömegben, Donáth Ferencként. Ide-oda köszöntgetett folyamatosan, beszélgetett. Véleményét megfelelő pillanatban, megfelelő módon és következetességgel nyilvánító polgár volt. S bármilyen sarkos is volt a véleménye, mindig volt az arcán egy mosoly, bíztatás: mondd te is a magadét, akkor is, ha szöges ellentéte annak, amit én mondok! Figyelt, és tett azért, hogy figyeljenek rá.
Donáth Ferenc a polgár, az ellenzéki, az orvos tegnap meghalt.
Mióta a halálhíre elért, azóta küzdök a gondolattal, hány ember ment el úgy az elmúlt években, hogy nem érhette meg az élményt: oly sok munkával képviselt álláspontját polgári közössége kellő értéssel, megértéssel tiszteletben tartotta.
Miközben Donáth Ferenc halálán gondolkodtam ért Stumpf András beszámolója Sólyom László temetéséről. Alig vettek tőle búcsút páran.
Lehet Sólyom munkásságát vitatni. De a magyar köztársaság elnöke ment el. A köztársaság a köz társasága. Ha nincsenek olyan pillanatai a társulásunknak, amiben meg tudjuk mutatni és élni, mit jelent ez az összetartozás, akkor mirefel bármiféle politikai közösség?
Tamás Gáspár Miklóst tömegek kísérték útjára. De utolsó évei szellemi magányban és kiszolgáltatottságban teltek. Enyhített azon a temetési tömeg? Nem.
Egy valami köti össze a magyar köztársaság polgárait, és a köztársaság határain kívül élő magyarokat. Az, hogy magukra hagyják egymást, hogy tiszteletlenek egymás iránt viszont szorgalmasan dolgoznak azon, hogy minél több emberben minél több csalódás, harag legyen.
Donáth Ferenc mosolya tüntető emberek között és fölött, ez a polgár, aki a legnehezebb pillanatokban is polgár maradt, a köztársaság polgára nekem köztársaságon kívülinek nagyon sok erőt adott. Köszönöm!
S most így, az 56-os forradalom évfordulóján arra gondolok, talán azért is lehet így, mert itt született a végeken. Romániában, akkor, amikor a Nagy Imre kormány tagjait és hozzátartozóit Snagovra hurcolták. Innen messziről és a széléről lehet igazán rálátni dolgaink lényegére és közepére, azt hiszem. Mindig kell a kívülállás és a szembefordulás. Donáth Ferencnek ehhez sorsa is, tudása is volt.
Címkép: Donáth Ferenc emléksétán 56-os hősökért