Ismét kordont bontottak a Karmelita előtt a momentumosok

Posted by

>Követeléseiket senkinek nem tudták átadni
>A tiltakozáson Hadházy Ákos is részt vett, akinek a helyszínen azt mondták, senki
nincs az épületben.

Az ellenzéki párt élő videójában Gelencsér Ferenc, a Momentum elnök-
frakcióvezetője azt mondta,
„ennek a kordonnak itt nincs jogalapja, mást mond az összes hatóság. Ma is
tiltakozunk a kormány hazugságai ellen és kiállunk 7 pontos követelésünk mellett.”
A képviselők megpróbálták bejuttatni követeléseiket a Karmelitába, azonban a
rendőrök feltartóztatták őket, így a rendőrsorfal előtt olvasták fel azokat.
A szerdai kordonbontáson a Momentum közleménye szerint az utolsó pont volt a
fókuszban, amely úgy szól, „követeljük a természeti környezetünk és a jövő
generációinak védelmét, fenntartható klíma- és gazdaságpolitikát.”
Hadházy Ákos a helyszínen közölte, neki egy rendőr azt mondta, senki nincs az
épületben, ezért nem tudták átadni a követelések listáját. Ebben egyebek mellett a
sajtó szabadságát, a rendeleti kormányzás megszüntetését, a korrupció
felszámolását, a megcsorbított munkavállalói jogok visszaállítását, illetve fenntartható
klíma- és gazdaságpolitikát követelnek.
Hadházy Ákos:
Időközben a kormány beismerte, hogy hazugság volt az “építési kordonról” mondott
duma és elismerte, hogy a kerítés “személyvédelmi objektum”. Ha így van,
méginkább le kell bontani! Így méginkább meg tudjuk üzenni, hogy a valódi
választások feltételeit követelő hét pontunk nem egy panaszlista, hanem követelés.
Másrészt így méginkább a hazugság szimbóluma lett a ketrec. Azt is tudjuk persze,
hogy tíz képviselő nem tudja kikényszeríteni a követelések megvalósulását. Az majd
csak akkor következik be, ha több tízezren követeljük. De akkor igen.

1. Követeljük a sajtó szabadságát, a közpénzből fizetett, hazug propaganda
betiltását!
2. A rendeleti kormányzás felszámolását, az országgyűlés ellenőrző jogainak
helyreállítását!
3. Arányos képviseletet biztosító, tiszta és szabad választásokat!
4. A központilag szervezett korrupció felszámolását! Európai Ügyészséget!
5. A sztrájkjog visszaállítását, a teljes közszféra bérfelzárkóztatásának megkezdését!
6. A fideszes káderek leváltását a független állami intézmények éléről!
7. A természet és a jövő generációk érdekeinek védelmét, fenntartható
gazdaságpolitikát!
nepszava.hu

A video itt nézhető meg:
https://www.facebook.com/hadhazyakos/posts/890228919132070?ref=embed_post