Posted by Nyáry Krisztián
>1994-ben különös vacsora készült Allen Ginsberg New York-i lakásán: az amerikai költő magyar fordítója, Eörsi István csülkös bablevest főzött a művészekből álló társaságnak. Rajta
kívül senkinek nem jutott volna eszébe, hogy a makrobiotikus étrenden élő – azaz csak gabonát, zöldséget, gyümölcsöt és kevés halat fogyasztó – házigazda konyháján szalonnát pirítson és füstölt csülköket daraboljon. Főleg azok után, hogy egy évvel korábban jelent meg Ginsberg fogyasztói társadalmat ostorozó verse, amelynek címe is egyértelmű állásfoglalás: “Gyerünk, nyugati civilizáció disznói, egyetek több zsírt!”
A költemény szerint a húsban gazdag nyugati konyha etikátlan és egészségtelen, a rákot, a magas vérnyomást, az agyvérzést és a cukorbetegséget pedig egyenesen a „húsevő civilizáció emlékműveinek” nevezi.
Ginsberg verse külön fel is sorolja a szerinte legártalmasabb ételeket, amelyek között a marhasült, a sertéscomb, a kolbász, a szalámi és a pálinka is szerepel – Eörsi István kedvencei.
A magyar író nyilvánvalóan ismerte barátja kulináris hitvallását, de úgy vélhette, hogy Ginsberg csak azért fanyalodott a makrobiotikus étrendre, mert még nem volt szerencséje a jó,
magyaros húsételekhez. A toleráns házigazda nem próbálta megakadályozni vendége tervét – lehet, hogy nem is sikerült volna neki. Eörsi nagy lelkesedéssel szerezte be az alapanyagokat
a Lower East Side kelet-európai henteseitől, és estére már Ginsberg is a füstölt húsos bableves illatfelhőjében végezhette szokásos buddhista légzőgyakorlatait. Arról nem szól a szemtanúk beszámolója, hogy végül ki ette meg a magyaros vacsorát, de az biztosra vehető, hogy Eörsi boldogan falatozott belőle. Életrajzírója, Vágvölgyi B. András jellemzése szerint urbánus író volt végletekig népies gyomorral. Aktatáskájában a kéziratai mellett mindig lapult némi disznósajt, kolbász és egy flaska toponári házipálinka is.
Eörsi annyiban mindenképpen hasonlított Allen Ginsbergre, hogy nem fogadta lelkesen a modern konzumkultúrát, ám ami a gasztronómiát illeti, teljesen más konklúzióra jutott, mint a
húsevés felett pálcát törő pályatársa. 1990-ben kiáltványnak is beillő cikket írt arról, hogy szupermarketek helyett piacon kell beszerezni a mindennapi betevőt: „Menjetek el néha a
piacra! Ott lángolt és paprikás kolbászokból a kerítés, a húsvéti sonkák szagában lebegni lehet, a fehérpecsenye meg a házi disznósajt tömör boldogsággal biztat – kapható rendszerint
kellően sózott juhsajt is, a gyümölcsökről, a paradicsomok és paprikák halmairól nem is beszélek, sem a savanyúságok változatairól, melyek közül csak a savanyított dinnyét említem
meg. (…) Ne sajnáljátok a fáradságot a jó ügyért: Ki a piacra, magyar!”
A rendszerváltást követően többször jutott el New Yorkba, ahol rendszerint Ginsberg biztosított neki szállást. A már megidézett bableves-főzés mellett itt számtalan nép specialitásait is kipróbálhatta. Ginsberg egyik kínai tanítványa, aki „a Mennyei Béke Teréről egyenesen ebbe a Lower East Side-i konyhába menekült a diáklázadás leverése után” például kacsát készített neki pekingi módra, és gyakran járt hideg borscs-levest enni egy közeli ukrán vendéglőbe – talán ez volt az egyetlen étel, amiben egyezett Eörsi és Ginsberg ízlése. A
költőtárs hústalan étrendjét többé nem akarta felborítani, de azért a maga ellátását sem bízta véletlenre. Ezt bizonyítja, hogy amikor Prágába indult az ott tartózkodó Ginsberggel
találkozni, a biztonság kedvéért egy csíkos műanyag szatyorban szalonnát, kolbászt és egy hatalmas csülköt is vitt magával. Készleteiből – útitársai visszaemlékezése szerint – már a
cseh autópálya első pihenőhelyén jóízűen falatozni kezdett.
(Részlet az Így ettek ők Eörsi Istvánról szóló fejezetéből.
Fotó: Eörsi, Ginsberg és Vágvölgyi
B. András, Magyar Narancs, 1997)
#Ígyettekők