Posted by Bodansky György
>Mit kellett volna tennie Izrael államának és népének az elmúlt
évtizedekben, és mit kellene tennie most, az újabb, minden korábbinál
szörnyűbb vérengzés után, valamint a belátható jövőben, hogy
visszaszerezze polgárai biztonságérzetét, úgy, hogy közben a
palesztinai arabok is emberhez méltó körülmények között, békében
élhessenek és fejlődhessenek?
A jelenlegi helyzet közvetlen előzménye az 1917-es Balfour nyilatkozat,
a brit kormány ígérete, hogy támogatni fogja a cionista mozgalmak
törekvését egy modern zsidó állam megteremtésére Palesztina földjén.
1948. május 14-én Dávid Ben-Gúrión kikiáltotta a szabad és független
Ciont, Izrael államát, amelyet azonnal megtámadtak az őt körülvevő arab
államok. Egyiptom, Libanon, Szíria, Jordánia és Irak szent háborúra
(dzsihádra) szólították fel a muszlim lakosokat.
Kitört az első arab–izraeli háború. A még nem is létező izraeli hadsereg
a harci cselekmények közben szerveződött meg. Egy évi eredménytelen
küzdelem után a felek tűzszünetet hirdettek.
Jordánia elfoglalta Ciszjordániát és Kelet-Jeruzsálemet, a gázai
övezet pedig egyiptomi ellenőrzés alá került. A háború alatt a korábbi
arab lakosság 80%-a, több mint 700 000 fő hagyta el Izraelt. Ők azok,
akiket az Arab Liga az ENSZ kétállami megoldását elutasító országai
azért nem fogadtak be, hogy rájuk hivatkozva fenntarthassák igényüket
Izrael földjére. Ők, illetve időközben megszaporodott leszármazottaik
azok, akik ma Gázában, Ciszjordániában, és libanoni
menekülttáborokban élnek, elfogadhatatlan körülmények között, részben
a Fatah, részben a Gáza fölötti uralmat erőszakkal megszerző Hamasz
terrorista szervezetek irányítása alatt, folyamatos harcban a 450 milliós
arab világ peremén megkapaszkodott, időközben sikeres és fejlett
demokratikus országgá vált, immár 9,4 milliós Izraellel.
2023. október 7-én, a jom kippuri háború 50-ik évfordulóján, ezúttal is
ünnepi az időszakra (Szukkot, Szimchat Tórá, Sabbath) időzítve, a
Hamasz gázai terrorszervezet harcosai betörtek Izraelbe, ahol korábban
soha nem látott mértékű és kegyetlenségű tömeggyilkosságot követtek
el. Azóta több mint 300 ezer izraeli tartalékost hívtak be a hadseregbe
(IDF), és folyamatosan zajlik a Gázai Hamasz-célpontok bombázása.
Megelőző csapásként az izraeli hadsereg megbénította Szíria két
legnagyobb repülőterét.
Küszöbön áll a szárazföldi alakulatok támadása Gáza – valójában a
Hamasz földalatti és polgári célpontok közé telepített rejtekhelyei – ellen.
Eközben az Izraelnek teljesen kiszolgáltatott Gázában már nincs áram,
nincs víz, nincs semmi, csak fejetlenség és rettegés – meg a Hamasz,
amely még azt is ellenzi, hogy az IDF felhívására biztonságos helyre
meneküljön, aki csak tud. Mint minden ilyen esetben, tiltakozik az ENSZ,
a WHO, az EU, és figyelmeztet az USA is, hogy be kell tartani a
hadviselés és az emberiesség szabályait.
Akkor most mi legyen? Hogyan oldják meg ezt a helyzetet – nem az örök
békét, hanem csak éppen most ezt a pokoli rést, ami az izraeliek
biztonságérzetén, a kormány, a hadsereg, a titkosszolgálat becsületén
tátong? Hogyan vegyék elejét, hogy ez a borzalom a jövőben soha ne
ismétlődhessen meg, noha olyan hatalmak érdekében áll(t), mint
Oroszország, Irán, Szíria, és ki tudja még hány csendestárs szerte a
világon.
Nincs válasz. Senki még csak meg se kísérel választ adni erre a világos
és azonnali megoldást követelő kérdésre. Csakis azt hajtogatja
mindenki, hogy mit nem szabad, mit ne tegyenek, mire vigyázzanak. Mit
is mondhatnának, hiszen mindenki tudja, hogy amíg minden így marad,
ahogy van, addig nincs és nem is lesz alapvető változás. Hiszen így
megy ez lassan már nyolcvan éve.
Emberek férfiakat, nőket, gyerekeket ölnek, kínoznak, gyilkolnak,
megerőszakolnak a XXI-ik században. Ukrajnában, Izraelben, Afrikában.
Egyszerre, egyidőben élünk a tudomány jövő idejében és a történelmi
múlt legsötétebb napjaiban.
Amikor budapesti családi sétáinkon népes és hangos izraeli családokba
botlunk, mindig a feleségemet kérdezem, ők zsidók vagy arabok? Mivel
beszél héberül, rögtön tudja. Én nem. Hiszen testvérnépekről, sémi
nyelvekről van szó. De Káin és Ábel története óta tudjuk, nincs
gyilkosabb viszály, mint a testvéreké.
Amíg Izrael ott van, ahol, és Gáza, Ciszjordánia és a libanoni táborok
kilátástalan helyzetű, háborgó lelkű népe ott él és úgy, ahogy, s amíg
ennek a borzalmas helyzetnek a fenntartása irgalmatlan gonosz
hatalmak érdekében áll – addig sohasem lesz béke az Olajfák hegyén.
Címkép: Olajfák hegye