Tudós nők

Posted by

Berényi Judit
>Miért választ olyan kevés nő tudományos pályát – teszik fel sokan a kérdést – aminek következménye például, hogy a Nobel-díjasok közül 2022-ig az 956 díjazott mindösszesen hat százaléka volt nő. A 2023. évi Nobel díj-bizottság e kétségtelen kedvezőtlen tényezőre frappánsan reagált: két tudományos területen is – Karikó Katalin illetve Claudia Goldin személyében nőknek ítélték a díjat.
Az 1968-ban alapított közgazdasági Nobel-díj 55 éves történetében Claudia Goldin mindössze a harmadik női jutalmazott. A Svéd Királyi Tudományos Akadémia döntését – egyebek közt – azzal indokolták, hogy „A nők munkaerő-piaci szerepének megértése a társadalom egésze számára fontos. Claudia Goldin úttörő kutatásának köszönhetően most már sokkal többet tudunk a mögöttes tényezőkről, és arról mely akadályokkal kell foglalkozni a jövőben” – mondta Jakob Svensson, a
gazdaságtudományi díjért felelős bizottság elnöke.
Claudia Goldin volt az első nő, aki 1990-től a Harvard közgazdasági tanszékén dolgozott. Kutatásai során azt vizsgálta, miként alakult a nők munkaerő-piaci részvétele és bére az évszázadok során. Elemezte az időközben történt változásokat, a nemek közötti szakadék máig létező okait. Kereste: mi az oka annak, hogy miközben a fejlett világ jókora részén több nő
szerez diplomát, mint ahány férfi, valamint törvények szabályozzák, hogy egyenlő munkáért egyenlő bért kell adni, a nők nem tartanak ott a munkaerőpiacon, mint a férfiak? Az átlagfizetésük miért – szinte mindenhol – alacsonyabb, és sokkal kevesebben jutnak el vezető pozíciókba?
Claudia Goldin 200 évet átfogó kutatásai során feltárta, hogy az idők folyamán hogyan és miért változtak a nemek közötti különbségek mind a keresetekben mind a foglalkoztatottságban. Esettanulmányokra alapozva mutatta be a nemek közötti egyenlőtlenségek okainak mechanizmusait. 1990-ben megjelent „Understanding the Gender Gap: An Economic History of American Women” című könyve óriási hatást gyakorolt a bérek közötti egyenlőtlenség gyökereinek vizsgálatára az Egyesült Államok elmúlt 200 éves történelmében.
Korábban a gazdaságtörténészek nagyjából a XX. század elejéig visszatekintve elemezték a nők foglalkoztatásának alakulását. Szép egyenletes irányt láttak: a század elején a nők alig 10-15 százaléka volt alkalmazott. 1990-re ez az arány már 50 százalék emelkedett. Logikusnak tűnt azt gondolni, hogy ahogyan a gazdaság fejlődik, úgy lesznek jobbak a nők
lehetőségei is. Goldin azonban beleásta magát a XVIII-XIX. századi adatokba is, és első lépésként kimutatta: szó sincs erről, nincs ilyen összefüggés. Az USA első 150 évének népszámlálásaiban egy félrevezető módszertani hibát talált: a nők foglalkozásához azt írták be, hogy „feleség” – tehát gyakorlatilag a házimunkát regisztrálták, bár egyébként volt más
munkájuk is.
1790 és 1910 között, amikor az amerikai gazdasági fejlődése a világon az egyik leggyorsabb volt, az időszak elején a nők mintegy 60 százaléka dolgozott – sokan otthon az állatokkal, vagy épp háziipari textíliákat gyártottak, mások a családi üzletben dolgoztak a férjük mellett. A nagyipar 120 év alatt végbement növekedése ellenére a nők foglalkoztatottsági aránya
lezuhant 10-15 százalékra, majd onnan kezdett újra nőni. A korábbi kutatások egy U alakú görbének csak a jobb oldali, felfele ívelő részét vették figyelembe.
Goldin több tízezer ember adatait nézte át máskorabeli felmérésekből, cégek nyilvántartásaiból, és ezeket összevetve a hivatalos adatokkal újraszámolta mindazt, amit nagyjából a teljes XIX. századról addig hittek. Ezzel az állítással megtörte az addigi konszenzust, miszerint a nők részvétele a munkaerőpiacon pozitív kapcsolatban állt a gazdasági fejlődéssel.
Ugyancsak bebizonyította, hogy ezek a hosszú távú tendenciák főként a férjezett nők foglalkoztatási kínálatának és keresletének változásaival függnek össze. Goldin nem csupán a munkaerő-piaci tartós egyenlőtlenségeket térképezte fel, hanem ennek társadalmi-gazdasági következményeit is elemezte.
A XX. század elejétől – ahogy a lányok egyre inkább részt vehettek az oktatásban – lassan megindult a változás. Amikor az 1950-es években a cégek tömegesen kezdték alkalmazni a nőket – akik gyerekei kinőttek a csecsemő-korból – ám többnyire csak rosszul fizető munkakörbe. Az ő lányaik, akik 1950 körül születtek, már jobb karrierlehetőségeket láttak maguk előtt
gyerekkorukban, úgyhogy az 1970-1980-as években meredekebben ívelt fel a nőkfoglalkoztatottsága. A férfiak és a nők fizetési különbsége kapcsán Goldin arra jutott: nem a XIX. században, hanem az 1930 utáni évtizedekben ugrott meg ez a különbség, és csak az 1970-1980-as években kezdett csökkeni. 1820 és 1930 között a dolgozó nők kereste közelített a férfiakéhoz, utána – a bérrendszer a nők számára kedvezőtlen megváltoztatása miatt ismét megnőtt a bérkülönbség. A cégek ugyanis elkezdtek nem a megtermelt áru után fizetni a dolgozóiknak, hanem az egy munkahelyen eltöltött idővel arányosan emelték a fizetést. Vagyis hátrányba került az, aki elment szülni és ezt követően is egyértelmű volt, hogy a feleség marad otthon a beteg gyerek mellett, hiszen az essen ki inkább a munkából, aki kevesebbet keres. Ez okozta, hogy gyakorlatilag a nyugdíjig bebetonozták a fizetési különbséget.
Az 1970-es évektől jelentős társadalmi hatást gyakorolt egy egészségügyi fejlemény: elérhetővé vált a megbízható fogamzásgátlás. Lawrence Katz harvardi professzorral együtt kutatva, Claudia Goldin felmérte a fogamzásgátló emancipációs hatását. Elemzése bebizonyította, hogy a tabletta széleskörű elterjedése lehetővé tette a nők számára, hogy döntsenek a gyerekszülés időpontjáról. Ez segítette a nőket a továbbtanulásban és ezáltal a kvalifikáltabb munkakörök betöltésében. Ami pedig megnyitotta az utat a gazdasági emancipáció felé.
Az USA egyes államaiban különböző időpontokban tették legálisan elérhetővé a fogamzásgátló tablettát, és az időzítés tökéletes egyezést mutatott azzal, hogy az adott államban mikor ugrott meg azoknak a fiatal nőknek az aránya, akik orvosi, jogi vagy gazdasági tanulmányokra készültek, és ezzel együtt mikor tolódott ki a házasságkötés vagy az első gyerek
vállalásának időpontja. A nemek közötti fizetési különbség pedig ennek hatására mérséklődött – noha még mindig nem kevés maradt meg belőle.
A Nobel díj odaítélése annak elismerése, hogy léteznek a nemek közötti bérszakadékot nem igazoló különbségek a termelékenységet illetően. Egyúttal igazolja a társadalom által az egyén számára biztosított eltérő lehetőségeket – amelyeknek gyakran semmi vagy nagyon kevés köze van az eltérő nemekhez és a teljesítményhez. Több évtizedes tudományos munkája nem csupán egy látlelet, hanem útmutató is egy „befogadóbb” gazdaság felé vezető úthoz. A nemek közötti munkahelyi egyenlőtlenségek gyökereinek megértése alapvető fontosságú olyan politikák kidolgozásához, amelyek ezeket a különbségeket enyhitik. Goldin munkája arra ösztönzi a jogalkotókat és a gazdasági vezetőket, hogy újragondolják a szakmai pályák és amunkaidők struktúráját, és olyan gyakorlatokat vezessenek be, amelyek nem büntetik, hanem értékelik a rugalmasságot. Munkája különösen erőteljesen szól a jelenlegi környezetben, iránymutatást nyújtva a nemek közötti egyenlőség felé vezető úton, mind a munkahelyen, mind azon túl.
Goldin hétköznapi emberi (női) természetét jól illusztrálja egy, a Nobel weboldalán közzétett felvétel. Goldin elmondta, amikor megtudta, hogy megnyerte a díjat, elsőként férjével osztotta meg ezt a boldogságot, aki megkérdezte: ő most mit tehet. Mondtam neki, hogy vigye ki a kutyát, és főzzön teát, mert fel kell készülnöm egy sajtótájékoztatóra.

Címkép: Hiipaya