Posted by Gál Péter
>Nemrég költöztem ebbe az új lakásba. A lakás persze csak nekem új, itt volt az már akkor is, amikor egy fiatal lány itt kezdte meg új életét először egyedül, majd egy délceg ifjú férjjel, azután meg egy kisbabával majd pedig tucatnyi kényszer lakóval. Volt, hogy húszan is összeszorultak a lakásban, kész rémálom volt, amíg aztán lassan fogyni kezdtek…
Minden éjjel azt álmodom, hogy nem alszom, és a saját lakásomban vagyok, de nem ismerek rá, mert ez nem az én lakásom, nem az én szobám.
Itt vannak a cseresnyefa bútorok, a sarokban a cserépkályha, egy ablak, ami nincs is, mert most a fal van a helyén, távolabb a kredenc és mindenféle apróságok, nippek a polcokon és persze a könyvek. Hogy is lenne meg egy zsidó lakás könyvek nélkül?
Néha egészen biztosan érzem, hogy az ajtó mögött áll valaki. Annyira erős ez az érzés, hogy néha felkelek, kinyitom az ajtót, hogy ott áll-e az ismeretlen vagy már talán be is surrant, de soha nincs ott senki.
Aztán az egyik éjjel megint ott vagyok abban a szobában, amelyik az enyém, de valahogyan mégis úgy érzem, hogy bitorlom valaki másét, aki csak éppen elment, de mindjárt visszajön. De most kinyílik az ajtó, és aki mögötte áll, belép.
Egy fiatal lány, egy zsidó lány.
Odajön az ágyamhoz, megáll és rámnéz. Nem dühös, nem is szomorú, inkább csak merengő.
Így nézzük egymást hosszú percekig és egyikünk sem szólal meg.
-és mégis, beszélgetünk mi ketten, szavak nélkül. Álomban ez lehetséges.
Azt mondja: szóval most maga lakik itt. Ez egy ténymegállapítás, nincs szemrehányás a szavaiban.
Én magyarázkodni kezdek, hogy csak nemrég kaptam a kiutalást, nem én határoztam meg, melyik lakás legyen az enyém, és különben sem kedvelem ezt a környéket. A lány megnyugtatóan felemeli a kezét. Nincs miért aggódni, ez csak egy egyszerű érdeklődés. Csak kíváncsi voltam –mondja.
Azután az ablakhoz lép, kinyitja, és kiugrik a negyedik emeletről az utcára.