Bánhidi Lilla: Sorsod Borsod
Az idei Ünnepi Könyvhétre jelent meg az elsőkönyves Bánhidi Lilla krimije, a Sorsod Borsod. Szeptember 1-én érkezett a hír, hogy a kötet a Margó Irodalmi Díj döntősei közé került. (Ma pedig, hogy harmadik helyezett lett. Gratulálunk! A szerk.) A kiadó ajánlója szerint az első regionális krimiről van szó. Lehet, hogy igaz, bár én inkább lokálpatriótának nevezném. A televíziós közegből érkező szerző Miskolcot és környékét mutatja be egy eltűnéssorozat miatti nyomozás kapcsán, és nem titkolt szándéka, hogy megmutassa a rossz hírű észak-magyarországi város vonzó oldalát.
A fiatal Prae Kiadó igényes magyar művek kiadását vállalta fel. Szimpatikus vállalkozásuk a Krimi Ma sorozat, amelyben már jelentek meg izgalmas kötetek. (Elég talán megemlíteni Gráczer L. Tamás immár kétkötetes sorozatát, amelynek nyomozója a budai hóhér.) A bűnügyi kategóriába beválogatott kötetek nem tartoznak olyan tematikus egységbe, mint mondjuk a skandináv krimik, így feltételezhető, hogy nem szándék egyfajta „pannon krimi” műfaj megteremtése. Ugyanakkor szándékoltnak tűnik, hogy a „magas irodalmat” olvasó közönség számára a skandináv szerzők kötetei mellé beemeljék a „nem ciki olvasni” kategóriába a kortárs hazai bűnügyi szerzőket is.
Bánhidi főhőse, Radványi Alexandra a szerző számára ismerős világban, a bulváros televíziós híradó közegében él és dolgozik. A szerző a való életben az RTL Híradójának csapatát erősíti, Alexa pedig egy kisebb versenytárs hasonló adásának készítésében vesz részt. A Miskolcról Budapestre költözött lány erősen keresi még a helyét a fővárosban. Leginkább a munkahelyi lehetőségeivel elégedetlen. Az ő tévécsatornájuknál – remélhetőleg eltérően más híradóktól – a stáb elitjét a bűnügyi tudósítók alkotják. Alexa pedig a náluk leginkább lenézett kulturális rovat riportere. Amikor rátalál egy sor eltűnési ügyre, lehetőséget lát bennük. Ha sikerül kideríteni hová tűntek az érintett lányok, vagy még inkább: ha kiderül, hogy az esetek összefüggnek, sőt talán nem is élnek már az eltűnt fiatalok, lehetősége lesz a szakmai áttörésre.
Alexa magánéletében is vannak problémák. Alapvetően elmenekült Miskolcról egy drámai véget ért kapcsolatból. A párja: Gyepes Norbert, nyomozó volt. Hazatérve természetesen nem tudja elkerülni a találkozást vele. A kettőjük közötti feszültség, a viszony újraéledésének lehetősége fontos hátteret ad a nyomozáshoz – és némi sót meg borsot a történethez. (Elnézést a szörnyű szójátékért, de nem miskolciként nem tudtam, hogy a Sorsod Borsod egy bevett helyi szóösszetétel, és elsőként a fűszerekre asszociáltam.)
Eltűnési ügyekben a bűnüldöző gépezet sokszor nagyon lassan indul be. Felnőttek esetében általában azt feltételezik, hogy az illető önszántából szívódott fel – vagy nem is tűnt el, csak a megszokott módokon valamiért, ám szándékosan, a családja számára nem elérhető. Ebben a regényben sincs ez másként, különös tekintettel arra, hogy a bejelentéseket nem is egy ügyosztály, sőt nem is egy kapitányság kezeli. A nyomozók igazán csak akkor kezdik komolyan venni az ügyeket, amikor levágott női lábak kerülnek elő Miskolc több pontján.
A regény lassan indul be – Alexa önmarcangolása alaposan késlelteti az ígért krimi-szál elindítását –, de aztán egyre gyorsuló sebességgel száguld a végkifejlet felé. A történet robog, ám a regény idejében a krimi műfajban megszokottól eltérő sebességgel zajlanak az események. A fejezetek egy-egy nap történéseit foglalják össze, és sokszor volt az a benyomásom, hogy reálisan vagy akár egy átlagos bűnügyi regényben egy nap alatt legalább 5-6 napnyi itteni történés zajlana, talán több is.
Ahogy apró lépésekkel haladunk a vég felé, egyre jobban megismerjük a két főhőst, Alexát és Gyepest. És még ennél is inkább megismerhetjük a „miskolciságot”. A DVTK meccsei, az egész várost megmozgató kocsonyafesztivál, a közelmúltban megjelent vendéglátóhelyek, vagy a lillafüredi Palotaszálló új díszkivilágítása éppúgy fontos szereplői ennek a lokálpatrióta bűnügyi történetnek, mint a cigánysor és a télen elhagyott, betörők célpontjaként is szolgáló nyéki nyaralók. A talán legemlékezetesebb szereplő számomra Orsós Krisztián volt, akiben nem az az igazán érdekes, hogy egy ponton gyanúsítottá válik, hanem hogy egy sajátos cigány (és még véletlenül sem roma) létet mutat be. Minden vágya, hogy olyan lányt találjon párnak, akitől nem sötét bőrű gyerekei születnének, hogy a gyerekeket például a tanárok már ne különböztessék meg ránézésre. Orsós sokat ad magára, nagyon okos, ugyanakkor a világ legtermészetesebb módján igyekszik segíteni betörésből élő testvére családjának is, meg persze taxizik, de feketén, mert eddig nem volt pénze az engedély kiváltására.
Azt hiszem, ez a regény tőlem többet mond azoknak, akik tudják, hogy Miskolcon ez a szokásos megfogalmazás (és nem az, hogy nálam többet mond). De én is nagyon élveztem, holott a bemutatott helyek egy részét éppen annyira nem ismerem, mint egy isten háta mögötti dániai falut. Viszont kedvet kaptam hozzá, hogy ismét bejárjam a környéket. A vidéket nem ismerő olvasók számára a könyv végén helyi szlengszótárt mellékelt a szerző (bár ugyanitt sok olvasónak segítettek volna egyes tévés szakszavak magyarázatai is).
Nagyon személyes véleményt fűzök hozzá: kissé ziláltnak tűnt a történet idővonala, és néhány szereplő kaphatott volna valamivel több lehetőséget, hogy bemutatkozzon, plasztikusabbá váljon. Bánhidi Lillának még van és lesz alkalma tapasztalatot szerezni a gazdaságosabb történetvezetésben. Most szórakoztató és olvasmányos krimit kap tőle az olvasó. Remélem, hogy nem ez volt az utolsó regénye, és követik majd újabbak is.
Bánhidi Lilla: Sorsod Borsod
Krimi Ma-sorozat
Prae Kiadó, Budapest 2023
468 oldal, teljes bolti ár 4490 Ft,
online ár a kiadónál 3368 Ft,
e-könyv változat 3490 Ft
ISBN 978 615 619 9867 (papír)
ISBN 978 615 619 9935 (e-könyv)
* * * * * *
A könyv kiadói fülszövege
Alexa – sikeresnek tűnő self-made-woman, aki vidékiként építette fel magát a fővárosi média könyörtelen világában, ugyanúgy, mint megalkotója –, azt hiszi, rég maga mögött hagyta múltját és szülőhelyét. Ám a sziporkázó légvár, amit az életének nevez, köddé válni látszik. Ha más nem is érzékeli, ő tudja: az összeomlás csak idő kérdése. Hogy az alapoktól kell újraalkotnia mindent.
Egy gyilkosságsorozat, melyet az egész ország döbbent borzalommal figyel, lehetőséget ad számára, hogy bizonyítsa rátermettségét oknyomozó riporterként. Beleássa magát az ügybe, és ahogy egyre többet tud meg a brutális kegyetlenséggel kivégzett, gyönyörű lányok történetéből – melynek szálai gombafonalként hálózzák be szülővárosa földjét –, egyre személyesebbé válik számára az ügy.
A KULTÚRAKIRAKAT
Címkép: Kocsonyafesztivál