Azt mondják

Posted by

Buza Virág

>Ahogy már említettem, lakásváltásban vagyunk, aminek okán elég sokszor kellett/kell bemutatkoznom az utóbbi időszakban. Ezen oknál fogva az egyik csoportban már közzétett élményemet osztanám meg itt.
Azt mondják kétszer ugyanabba a folyóba nem léphetsz. Dehogynem.
Tegnap szó volt a nevemről… hogy anyámék nem vaciláltak sokat…
Ciki sohasem volt, csúfolni sem csúfoltak, de bonyodalom, az néha megesett, mikor nem hitték el…
Középiskolás éveim alatt sokszor kollégistákkal mentünk péntek este szórakozni a városba. Egyszer az egyik lány hamar megunta a bulit, de mivel félt egyedül hazamenni, így gondoltam, elkísérem szívesen a kollégiumig. Persze két, a pályaudvar mellett lődörgő lányt rögtön kiszúrtak a rend őrei, igazoltatni.
Ez, megjegyzem, nem ellenünk szólt, hanem nálunk a vonatpályaudvar melletti utcában az éjszakai pillangók rajzanak.
Szóval odajöttek ketten: Jó estét, jó estét. Személyiket vennénk elő, de amíg kotorásztunk érte, előtte kérdezik rám nézve: “Neve?” Mondom Buza Virág… Nyilván nem volt tréfás kedvében a rendőr, mivel azt mondta: “Még egy ilyen hülye vicc és ebből bünti lesz…”
Majd kérdezi a mellettem lévő lányt, afféle lehetőség adásaként a helyzet normalizálására…: “Neve?”
Na, én láttam a lányon, hogy hezitál, de én is azt éreztem, hogy ki ne mondd b@mmmeg…
Mert el nem hinnétek, de úgy hívták Arany Alma…(FB)