Csak azért írtam le, hogy ne ordítsak

Posted by

Kardos András
>Akárki akármit mond, számomra a Medián volt van és lesz a meghatározó közvéleménykutató
cég. Namármost. A DK egy éve mást sem mond, mint hogy ő a legerősebb ellenzéki párt.
Ehhez képest a Medián felmérésében a Mi Hazánk nevezetű szélsőjobboldali alakulat, az
oltásellenességéről újra tanúságot tevő egylet, pontosan ugyanott tart, ahol a DK.
Ősszlakosság: 7 %. Pártválasztók: 10%. Mind a két párt, így fej fej mellett.
A többiek meg a fasorban se. És akkor az árnyékkormány miniszterelnökjelöltje, Dobrev
Klára négy darab kétharmad után, arról álmodik hogy a DK-nak mikor lesz 55%-a,
Megmondom: soha. Ha a könyvdaráló párt behozta a DK-t, akkor az azt bizonyítja, hogy
miközben a a Fidesz valamelyest megzuhant, aközben ennek a diktatúrának NINCS
ELLENZÉKE. Akik vannak, azok, Hadházyt leszámítva, vagy semmit nem értettek meg 14
év maffiaállamából, vagy együtt mennek a Fidesszel mint a MI Hazánk, vagy csak saját
magukkal törődnek.
Ez, lassan mondom, hogy az összes egyszázalékos minivizorok is értsék: KATASZTRÓFA.
A DK védő harcosok pont annyit nem értenek a mából, mint az éppen csak látható
Momentum. Nem azért mondom, de Kis Jánosnak nagyon igaza van akkor, amikor
tanulmányt, sőt könyvet írt a Politika és a Morál kapcsolatáról.
Vajon ki fogja elolvasni az ellenzékiek közül, akárcsak Kis János tanulmányát, ha már
maguktól az istennek se értik, hogy a FELELŐSSÉG az bizony morális és politikai kategória
is.
Demokratikus ellenzék nélkül egy diktatúra kényelmesen befekszik a hatalomba és ott marad,
míg a világ világ.
Rémületes ami van, csak azért írtam le, hogy ne ordítsak.
Holott azt kéne.