>Mottó: ha az ember tévén néz labdarúgó-mérkőzést, csak rajta múlik, hogy díszpáholykörnyezetet teremt-e magának. Akár még szotyolázhat is.
Sz. I. Az egyik kedvenc Švejk-idézetem szerint „az élet nem méznyalás”. Ennek jegyében nem valamelyik elviselhetőnek tűnő meccset választottam Az aktuális NB I-es betevőmnek. Hanem két mélyrepülésben lévő csapat, a Fehérvár FC és a Kisvárda küzdelmét – elsősorban önmagával.
A székesfehérváriak szeptember végén jelentették be, hogy a klub közös megegyezéssel szerződést bontott Juhász Rolanddal. A klubikon-sportigazgató beadta a felmondását, amelyet a klub elfogadott. Amúgy 2022 októbere óta volt Fehérvár FC sportigazgatója.
Kisvártatva újabb távozóról számolt be a hivatalos honlap, miszerint közös megegyezéssel távozik Szabó Bence is, aki 2022 novembere óta volt sportigazgató-helyettes. A csapat a legutóbbi idényben csak az utolsó fordulóban tudta megmenteni az NB I-es tagságát, de az új szezonban sem kapott erőre. Az OTP Bank Ligában hat mérkőzés lejátszása után egy-egy győzelemmel és döntetlennel, illetve négy vereséggel a kilencedik helyen állt. A Magyar Kupában a 32 közé jutásért rendezett mérkőzésen 1–0-ra kikapott a harmadosztályú (!) ESMTK-tól.
A futball Székesfehérvár közgyűlésének napirendjére is került. Dr. Cser-Palkovics András polgármester a közösségi oldalán jelentette be: „A Fehérvár FC is támogatásért folyamodott városunkhoz, melyet meg is adunk, azzal a feltétellel, hogy a városi pénzeket csak és kizárólag a Vidi utánpótlására, tehát a gyerekek és a fiatalok sportjára, csapataira fordíthatja. A felnőtt csapat működtetéséhez a klub nem kért, és a város nem nyújt támogatást.”
Az ellenfél, a Kisvárda edzőket cserélt az utóbbi időkben. A csapat az utolsó helyen áll, nyolc mérkőzésen mindössze négy pontot szerzett. Igaz, mind a nyolc meccsét idegenben játszotta, miután a stadionjában a gyepszőnyeg játékra alkalmatlan.
Megmondom őszintén, nem néztem utána a két klub tulajdonosi körének, nem is érdekel.
Állami pénzekből játszadoznak jobb sorsra érdemes sportolók kárára. Nem értenek a labdarúgáshoz, nem tudnak érdemben foglalkozni vele, nyilván fogalmuk sincs róla, hogy a torz káderpolitikájuk helyett hogyan állhatnának ki a szakma mellett. A meccs lezajlott. Némi meglepetésre a Kisvárda szerzett vezetést, de a csapatjátéka egyre erőtlenebb lett. A Fehérvár egy félidőnyi terjedelemben mutatott már markánsnak mondható teljesítményt. Kár, hogy a végén beállt az eredmény tartására. Nagy hasznára volt az együttesnek a nemrég igazolt, válogatott Kalmár Zsolt. De csak 3–1 lett a vége, mert a várdaiak montenegrói válogatott kapusa, Danijel Petkovics a bravúrok sorozatát mutatta be.
Hogy az alsóházi rangadó, mint televíziós produkció mennyire kötötte le a nézőt, arról nyilván megoszlanak a vélemények. Én elvoltam vele, bár időnként sajnáltam, hogy nem vagyok szotyolázós típus.
Címkép: fehérvári gólöröm. Fotó: Török Attila/nso.hu