Swan Edgar
>Amikor már azt hiszem, mindent láttam, akkor jön Pintér Sándor, és csavar egyet a dolgokon. Ha én ezer évig élek, akkor sem jutott volna eszembe ez a zseniális húzás, ami a nertársaknak. Mostantól az oktatási intézmények nem fogadhatnak el semmiféle adományt. Senkitől. Úgy értem, tényleg semmit. Munkaerőt sem, pénzt sem, nyomtatópapírt sem. Ha felajánlást kapnak, azt a tankerületi központ fogja eldönteni, hogy elfogadja vagy sem, és itt még nincsen vége, mert most jön a java. Mert ha az adományozó magánszemély, civil szervezet vagy külföldi, akkor még a tankerület vezetője sem lehet olyan kegyes, hogy elfogadja az adományt, azt csak Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ vezetője teheti meg. Nem ám, hogy a szülők összefognak és megjavítják a tetőt, kifestik a tantermet, megpucolják az ablakot, beviszik a fénymásolópapírt és ami még kell, és amit a nagyon szigorú, irányítani legalább baromira tudó Pintér Sándor minisztériuma alá tartozó francos központok nem tudtak megoldani eddig sem. Mert mi van akkor, ha az a polgár, vagy pláne civil szervezet, netán külföldre szakadt hazánkfia ellenzéki? Ha direkt azért akar legalább megközelítőleg normális körülményeket teremteni a gyerekeknek (a kormány által működtetett állam HELYETT), mert ilyen agyafúrt módon akarja megbuktatni a kormányt? Aki azt akarja, hogy ártunk és ormányunk méltóztasson kegyeskedni elfogadni a felajánlást, az írjon kérelmet és járuljon Hajnal Gabriella asszonyság elé a kérésével, hogy adhasson? És akkor majd Hajnal Gabriella vagy engedélyezi nagylelkűen az adományozás lehetőségét, vagy nem. Ilyen tuti nem jutott eszébe senkinek ezen a bolygón, csak ezeknek a lángelméknek.
Az új szabályok értelmében a tankerületi fenntartásában lévő köznevelési intézményeknek és a tankerületi központoknak szánt adományokról bruttó kétmillió forint érték alatt a tankerületi központok igazgatói dönthetnek, kivéve, ha az adományozó természetes személy, civil szervezet, illetve nem belföldi önkormányzati vagy állami többségi tulajdonban lévő gazdasági társaság. Ha az adomány értéke meghaladja a bruttó kétmillió forintot, továbbá ha az adományozó például természetes személy vagy civil szervezet, az adomány elfogadásáról a KK elnöke, Hajnal Gabriella dönt. A felsorolt adományozók esetében mindegy, milyen értékű az adomány, minden esetben a KK elnöke jogosult dönteni annak elfogadásáról. Az adomány lehet forgalomképes ingatlan, ingó dolog, pénzösszeg, szolgáltatás, munkavégzés, vagy egyéb kedvezmény, támogatás, juttatás vagy ajándék. (Népszava)
Hogy a konkrét cél mi a túró lehet, azt talán még az a féleszű sem tudja, aki kitalálta. Mert akkor nagyobb lesz a kormánynak az ő hatalma, és a befolyása az oktatási intézményekre? Mert most nem teljes a diktatúra ezen a területen? De. Hiszen még abba sincsen beleszólása sem az iskola pedagógusainak, sem a szülőknek, hogy a tekintetes várkapitány (vagy éppen mi a francnak kell nevezni kicsodát) kit basz oda az iskola nyakába igazgatónak. A tantervbe, tanrendbe nem szólhatnak bele, abba sem, hogy mit, milyen sorrendben és miből tanítanak, de egy zárcseréhez is a tankerület kell. Akkor meg mi csikar, drágaszép fasiszta elvtársak? Esetleg csak megint ki kéne valakivel baszni, meg kellene valakit alázni, de elfogytak a delikvensek? Hiszen a nyugdíjas korban lévő pedagógusokkal, orvosokkal, egyetemi tanárokkal, bírókkal már megcsinálták, már csak az iskolák és a szülők maradtak? Melyik szülő fog kérvényt írni a főnénének, hogy hadd fesse már ki a tantermet az állam helyett? Komolyan mondom, a pofám szakad le, és a fizika törvényeit megcáfolva nem ám egyszer, hanem mint a golyószóró, folyamatosan, megállás nélkül.
Normáliséknál – tehát mindenhol máshol, ahol Orbán Viktornak nincsen beleszólása semmibe – hálásan köszönik szépen a segítséget, bárhonnan érkezik. Azt mondjuk nem tudom, hogy egy finn iskolának például mire lehet szüksége, amit nem kap meg a kormánytól, de biztosan van olyan. Legfeljebb nem a napi működéshez szükséges dolog, hanem olyasmi, ami még ott is extrának számít. Ha nem a szigorúbb terror a cél, akkor esetleg az, hogy nehogy közösségek kovácsolódhassanak tanteremfestés közben? Ez mondjuk hülyeség, de amikor halmozottan idiótákkal áll szemben az ember, mindenre számítani kell, és még akkor is nagy a valószínűsége a meglepetésnek. Ha nem a szigorúbb terror, és nem is a közösségépítés akadályozása, akkor marad – az én fejemben – egyetlen ötlet; meggátolni, hogy esetleg normális könyveket, normális tanszereket csempésszen az iskolákba valami álnok, aljas, kormányellenes erő. Mert éppen most olvastam – nem tudom hol, és szerintem mindenki más is olvasta, úgyhogy nem túrom elő -, hogy olvadozik a kolostorlakó támogatottsága, lényegében már csak a nagyon alacsony iskolai végzettségűek és alacsony jövedelműek (bár szerintem a két dolog igen szorosan összefügg) alkotják a kitartó köménymagot. Szóval ezeknek az utánpótlására gyúr Orbán. Ami megint csak hülyeség persze, mert mire ezek a gyerekek szavazókorúak lesznek, addigra a fél kormányt elviszi a koleszterin és a stressz, amiért hiába gazdagok, nem mutogathatják a vagyont, plusz még fosnak is azoktól az emberektől, akik méltó módon tudnák megsüvegelni őket jártukban-keltükben. Vagy valami ilyesmi.
Most szólok, hogy a csúti szája alighanem habzik mostanában, talán az ő megnyugtatására találták ki ezt a kreténséget. Ha már az Európai Unió tesz az ő cirkuszolására, a vétóit átlépik, a tiltakozását figyelmen kívül hagyják, és úgy általában kiröhögik becses személyét. Így aztán most az van, hogy a hírekkel ellentétben mégsem küldik brüsszelék a pénzt, a migráció kezelésére felállított törvénycsomagot Miviktorunk vicsorgása ellenére elfogadják és bevezetik, ahogy a médiaszabadság védelmét célzó törvényt is. Az különösen szar ügy lesz, mert célzottan azt akarják elérni a büdöslipsibrüsszelek, hogy a közmédia ne legyen pártszolgálatos propagandaüzem, ne lehessen közpénzből eltartani a propagandaportálokat, és ne taposhassa el jó kormányunk azokat, akik nem tetszenek nekik. Szóval el kell kezdeni kitalálni, ezentúl hogy fogják a mi pénzünkből fizetni azokat, akik minket ócsárolnak nagyjából heti hét napon át, tehát évi 365 napban. Szóval nem kizárt, hogy simán hangulatjavításról van szó. Mármint a csúti hangulatát óhajtják feljebb srófolni, mert a mi hangulatunk eddig sem érdekelt senkit, legfeljebb csak a választások előtti napokban. Most speciel akkor sem lesz vihánc és krumpliosztás, mert a pénz elfogyott, ami meg nem, az kell gyakorolni a lopást, nehogy berozsdásodjanak a nertársak.
A következő lépés az lesz, hogy a rászorulók megsegítéséhez is majd engedély kell. Erre a feladatra talán Lázár János lenne nagyon alkalmas, ő rendkívüli módon empatikus, baromira át tudja érezni, hogy mit ér az az ember, akinek nincs vagyona. Sem. Sőt, még itt sem kellene megállni! Tegék engedélykötelessé, hogy adjak a szomszédnak két tojást, ha ő történetesen pont kifogyott a tikmonyból, és már forr a víz a nokedli főzéséhez, tehát nincs idő megtekinteni a zseniális árfigyelőt, hogy melyik megyében lehet olcsóbban tojáshoz jutni, ami mindegy is, mert az egyetlen bolt a faluban már régebben bezárt. Szóval ezt is kéne szabályozni, nehogy már én döntsem el, kinek mit adok! Hát hova vezetne az? Még a végén azt gondolhatnám, hogy a sajátomból annak és arra adok, akinek és amire akarok! Aztán meg az jutna az eszembe, hogy ez itt az én országom, ami nem ütközik törvénybe – márpedig ugye eddig az, hogy a sajátomból kinek adok, a saját munkámmal, időmben kinek segítek, az én döntésem volt -, azt én csinálhatom. Hát nem! Majd a kormány megmondja, hogy én mit csinálhatok. Már tényleg csak az jöhet, hogy beleírják az alaptákolmányukba, mikor mehetek szarni. Aztán, ha bevezetik ezt a baromságot, mi lesz? Lesznek szülői partizáncsoportok, akik az éj leple alatt festik a tantermet? A gyerek uzsonnájába csomagolva csempészik be a fénymásolópapírt? Nem tudom, mit fognak még kitalálni kínjukban ezek a szerencsétlenek, de merem állítani, hogy ha nem a mi belünket taposnák ki haláltánc közben, még röhögni is lehetne rajtuk. Így kicsit nehezebb.í
Címkép: Id. Peter Breughel
Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.
Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 179,256 forint, még hiányzik 2,820,744 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.