Posted by Mihályi György
– Gyuszi doktor! Gyuszi doktor! Mit csináljak? Mentőt hívjak, vagy kórházba vigyem?
Álltam Dömsödön Réka szüleinek kertjében a fél éves, kétségbeesetten síró Arielt ölelve, aki valahogy kicsúszott a kezemből, és jó magasról fejre esett a betonjárdán.
– A maga gyereke üvölt ott a háttérben? – ilyen flegma hangot én még életemben nem hallottam, pláne nem telefonban, különös tekintettel arra, hogy a gyerekem meggyőződésem szerint válságos állapotban volt.
– Igen, igen, ő az! – válaszoltam a kétségbeesés határán, – Mit csináljak? Hívjam a mentőket?
– Vérziiiik? – recsegett Gyuszi doktor hangja a telefonban, szinte lassított felvételben, így elnyújtva azt az í betűt, miközben én a rémülettől szinte a halálomon voltam.
– Dehogy vérzik! – kiáltottam dühösen – Mondja már meg, hogy mit csináljak?
– Hagyja békén azt a gyereket – hangzott a lakonikus válasz, és ezzel a mondattal egy életre meghatározta a gyereknevelésünk irányát. Tiszteletben, szabadságban, félelmek nélkül.
Békén hagyni – ez a legnagyobb dolog, amivel szülő, nagyszülő, iskola, szóval az egész világ megajándékozhat egy cseperedő, erősödő, önmagát kereső, a világ dolgait tanuló kis lényt. (Valójában kicsit-nagyot egyaránt.) Az a belső erő, aminek a forrása a szülő (külvilág, folytasd) feléje nyújtott bizalma, semmi mással nem helyettesíthető. A bizalom abban, hogy az a másik nélkülem, egyedül, pontosabban önállóan, minden, akármennyire is jóindulatú, de kéretlen, korlátozó, ezért értelmetlen segítség nélkül is képes lenni, tenni, boldogulni, boldognak lenni. Mert amikor, akár tévedések, hibák, kudarcok árán önállóan éri el a gyerek (felnőtt) a célját, abból tanul, gyarapodik, testben-lélekben erősödik. A bizalom, ami felé árad azzal, hogy “békén hagyják” a szeretet legerősebb gesztusa, amit szülő a gyereke (tanár a diákja, főnök a munkatársa, társ a párja, de valójában mindenki mindenki) irányában gyakorolni képes.
Dr. Földes Gyula, szeretett, csodálatosan bölcs Gyuszi doktorunk ó de mennyire tudta ezt. Mérhetetlenül bölcs, csodálatos, és persze igen gyakran a modern “hagyományokkal” szembe forduló tanításaival könyveket lehetne megtölteni.
Kilencven évesen most átköltözött oda, ahová, bármekkora szeretettől kísérve, de mindenki egyedül lép át. Inspiráló, szórakoztató lénye, szarkasztikus, savanykás humora, lenyűgöző gyermekorvosi tudása itt él bennünk. Hálás vagyok, hogy ismerhettem.