Posted by Nyáry Krisztián
>Ma 70 éve halt meg Szép Ernő (1884-1953). Csodálatos költő. Magyar volt és keresztény – egyiket sem hagyták neki. Ezzel a fájdalommal van tele negyven éven át vezetett naplója:
HA IGAZ, HOGY VENDÉG, HA IDEGEN VAGYOK, annál udvariasabbnak kell lenni velem szemben. Ha zsidó vagyok, ez szerencsétlenségem, legyetek gyöngédek hozzám, feledtessétek el velem. Persze mindig olyan zsidóról szólok, akin nem venni észre, aki éppoly jó polgár, éppoly magyar, csak tudják róla, hogy zsidó. (1922)
NINCS MAGYARABB, MINT ÉN. Én maga vagyok a magyarság. Minden meghal, én nem, mert az én életem dal, napfény, természet, levegő, ami megmarad, ha a föld elrohad is. Hogy nem harcoltam, hogy nem intézkedem? Nemcsak az a magyar, az a halál. Én az élet vagyok. Még a csupa győzelem is öli a nemzetet, hiszen a győzők is elesnek. Én a béke vagyok, mint a nótáik, mikor gyerekek születnek, mikor lakodalmas szekerek kergetik egymást, mikor szeretnek, részegeskednek, szántanak-vetnek, csókolóznak. Aki a hazát emlegeti, az kételkedik a hazában. Nekem nem kell emlegetni, én magam vagyok a haza. (1929)
RÁM FOGJÁK, HOGY ZSIDÓ VAGYOK. Mintha rám fognák például, hogy hegedűművész vagyok. Én nem tudok hegedülni. (1929)
AZ ÁLTALÁNOSÍTÁS FELFAL, mint egy buta krokodil, nem nézve lelket és nevet – a gyűlölet testet lát, testet kíván, mint a szerelem. (1930)
A SZOCIALISTÁK, KOMMUNISTÁK azzal érvelnek a zsidóság problémájával szemben, hogy az idő úgyis megszüntet minden vallást, bízzuk a dolgot a közeljövőre… Ez a közeljövő nagyon messze lehet. – El is maradhat. (1931)
A HAZÁT SZERETEM. A hazát szeretni nem érdem. Nem érdem az édesanyámat szeretni, nem érdem a szerelmesemet szeretni, akinek a csókja legjobban kell az összes nők csókja közül. Nem érdem a töltöttkáposztát szeretni, sem a kétszeresből sütött kenyeret, amit Szoboszlón sütnek. Nem érdem az életet szeretni, ugye nem. A hazám nélkül nincs életíze az életnek sehol másutt. A kenyerem a hazám, a megélhetésem, a fantáziám, a gyengém. Nem lehet azt mondani, hogy ha angol volnék, az angol hazát szeretném így. Persze, de mégis… Nem lehet rám fogni, hogy ha nem ez az asszony volna az anyám, másik anyát szeretnék. Ez szült. Nem tudok más anyát elképzelni. (1932)
AKKOR KÉNE ELKEZDENI ÍRNI, mikor meghalt az ember. Ez az élet élettel teljen el, azután meséljek… mennyivel elfogulatlanabb leszek, mennyivel nagyobb csend lesz, gondtalanság, távlat és szabadság s bátorság olyan, amiket az író nem is álmodhat itt elevenen az olvasók közé szorítva. (1933)
ÚGYNEVEZETT KÖLTŐ VOLTAM, nem választottak be a Társaságokba, nem hívtak meg soha a miniszterelnöki, kormányzói fogadóestékre. Az irodalomtörténészek, akik életemben a könyveiket kiadták, vagy elhallgattak, vagy egy pár sorban elintéztek hamisan, ellenségesen. Úgy éreztem magam, mint az énekes, aki taps nélkül énekel egész életében, úgy láttam, hogy háttal fordul nekem Magyarország, és bedugja a két fülét. (1934)
ÖTVEN ÉVES VAGYOK. Nekem már nem is jár az élet, ha összeadom, hány fiatalabb barátom halt meg, hány fiú veszett el az első meg a mostani monstre háborúban – és suttyomban nagyon élvezem, hogy cigarettára gyújtok, hogy egy nővel elbúvok egy órára, hogy zenét hallok, hogy virágot szagolhatok, még azt is, hogy a járdán új meg új pofákat látok, és hogy az újságban valami meglepőt olvasok, hogy verebek zsibolnak majd februárban a kopasz fát megszállva… istenem, köszönöm, ez már mind ráadás! Hosszú élet… milyen önzés ez, ilyen embertelenség. Eltemetni barátait, gyerekeit, dalokat, divatokat, időket, amelyek az övéi voltak, megmaradni kietlen idegen világban, magánosan, jaj, de borzasztó boldogtalan öröm. (1941)
KELL AZ NEKED, HOGY LEERESZKEDJENEK HOZZÁD, hogy elbűvöljön és lekenyerezzen akármilyen jelentéktelen úr azzal, hogy „nem nézi a vallásod”, hogy szervuszt iszik veled, hogy elismeri, te is csak ember vagy, már hogy te is lehetsz jó magyar azért. Oda vagy attól, hogy meghívnak valahová téged is, dacára zsidó voltodnak… Nem érzed, milyen lealáztatás mindez a te büszkeségednek, milyen meghunyászkodás és micsoda alsórendűség és micsoda romlottság? Karl Marxért és Rothschildért is nekem kell szenvedni. (1942)
HA NEM VOLNA ZSIDÓ, MIT CSINÁLNA AZ ANTISZEMITA? Föltalálná. Ha zsidó nem volna, ha mind kiirtanák, az antiszemita megint csak házmesternek, kis adóhivatali tisztviselőnek látná magát egy hiú társadalomban, és az, hogy ő keresztény, semmit se jelentene. Csak a zsidóval szemben érezhet valami előnyt, fölényt. Az antiszemita tömegember, ő középszerű, közönséges valaki. Ehhez ragaszkodik is. A magánytól való félelme és a megváltozhatatlan középszerűsége teszi, hogy megteremtette a maga gőgös középszerűségi arisztokráciáját. (Kifejti ezt J. P. Sartre: Vádirat az antiszemitizmus ellen.) Az antiszemita számára létfeltétel a zsidó, akit ki akar irtani. Ha zsidó nem volna, kénytelen volna másokat keresni az ő nem-érvényesülésének és szegénységének. Vagy magába kéne szállnia, felfedezni élhetetlenségét, butaságát, kétségbeesni, a zsidó helyett a magas rangú s milliomos keresztényt gyűlölni, akiket pedig bámulni, imádni szeret. (1947)
ISTEN AZÉRT LAKIK AZ ÉGBEN, mert idelenn bevernék az ablakát. (1951)
NE TÉGY ROSSZAT, hátha nincs Isten, aki megbocsássa. (1951)
(Szép Ernő naplójából, In: 2000, 1990 (2. évf.) március, 44-50)