Posted by Futó Piros
>Álmomban is szaladok. Futok. Nappalaimban már képzelődöm,
hallucinálok, a legnagyobb csendben is a betegfigyelő monitorok pittyegő
hangját hallom otthon. Forgolódok napközben ágyamban a nehéz éjszakai
műszakok után. Pár órás alvás, de milyen az emberi agy: betegeimmel
álmodok, mint ahogy szabadnapjaimon gyakran előfordul, azt álmodom,
hogy dolgozok. Nem csoda, fáradtan ébredek.
Hogy induljak vissza. Ugyanoda.
Leesnek ágyról, magukra döntenek infúziós állványt, jobb esetben
kitépkednek mindent magukból, vagy a kórterem közepére kakilnak, bő,
hígat. Mások kétpercenként nyomják a nővérhívót. És mérik az időt, hány
perc múlva megy a nővér.
Ötpercenként nemnormális dolgokkal foglalkozok: ez egy sima
belgyógyászati osztály, nem pszichiátria, de diliház. Fél óránként újabb
akut beteg érkezik. Én vagyok csak, és egy rezidens.
Minden bajra, ezen a negyven ágyas osztályon. Éjszaka. Branülöket
szúrok, vért veszek, adminisztrálok, intézek, katétert vezetek fel, nyugtatok,
gyógyszert adok, infúziókat kötök be, megadom a terápiákat. Hajnalban
még le is kéne mosdatnom őket, pelenkacserék, amik kivétel nélkül teli
vannak, de nem megy, ezért üvöltenek velem a rokonok, hogy hát hiába
készítették ki a tiszta hálóinget, három napja mégis ugyanaz van a mamán.
Ez a mama csak egy a sokból, akik éjjelente elindulnak csak úgy,
mászkálni, tele szerelékkel, csöpögő infúzióval, mindent kiszakítva
magukból, mert miért nem állok ott mind a negyven beteg mellett én? Mire
mindenkitől leveszem a hajnali laborokat, már reggel hat, talán soha nem
mennék haza, itt laknék, élnék, ezen a kórházi osztályon, ezen a Külön
Bolygón, a magyarországi egészségügy univerzumában. És csinálnám,
csinálnám, csinálnám, aztán énmagam is idekerülnék, kikészülve betegen,
de akkor meg ki látná el a betegeimet, ráadásul még engem is?
– Mondják, miért nem segítenek a nagyijuknak lefürdeni? – kérdem
naivan a családot.
– Mert akkor kezet kellene mosnunk utána – kaptam a választ egyszer.
Csináljam én. Ezért kapom a fizetésem.
Jól jött a fizetésemelés, 18 százalék
Az első hónap jó volt. Öröm. Aztán kiderült, kamu az egész. Minél
magasabb a munkabér, annál többet vonnak le adó- és járulék címen, 33
százalékot. Orbán egyik kezével ad, a másikkal elvesz. Majd az intézmény
csökkentette a pótlékokat, vagyis emelés nuku.
Váltótársam, Zoli fogalmazta meg egyik reggel a valóságot:
– Figyelj Piros, mi itt csak statiszták vagyunk, kórházi díszletek között,
statisztapénzért. Ez van.
Zoli életpályája több mint érdekes. Húsz éve dolgozik az egészségügyben,
az Egyesült Államokból igazolt át egy németországi egyetemre, ahol
nővéreket oktatott, majd Magyarországon lett kórházi vezető. Később
vállalkozott, de Magyarországon ez kiszámíthatatlan jövő, egzisztencia,
ezért visszatért a szakmájába, betegágy mellé dolgozni az irodákból.
Minden kórházi osztályon minden területnek, megvan a maga gazdája.
Úgymond hűtők, gyógyszer- szekrények stb.
Zoli megkapta a beteg WC-ket. Nem, nem a takarítónő, hanem Zoltán, a
felsőfokú végzettségű ápoló munkatársam.
– Valamelyik szabadnapomon bemegyek, kifugázom a csempéket,
nem is tudom, ki is pucolom őket majd reggelente – lelkesedett a
nem mindennapi feladatért, műszak után pedig rohant a háztartási
boltba Hypo-t vásárolni.
Ami engem illet, megvárom a következő fizetést, megnézem a bérpapírt,
van egy olyan megérzésem, inkább elmegyek valahova pénztárosnak,
vagy árufeltőtőnek, és soha többé nem akarok számomra ismeretlen
emberéletekért felelni. Mert azt kevesen tudják, a mi szakmánkban egy
apró hiba, és a börtönnel játszunk. 3+3 évet tanulunk, kötelező
továbbképzések vannak, majdnem annyi, mint az általános orvos szakon a
doktorok, egyetemen.
Friss hír: március 1-től emelnék a béremet!
A klasszikus bértábla megszűnne, 440-770 ezerig határoznák meg a bruttó
fizetést az én kategóriámban.
Ez a mi olvasatunkban azt jelenti: pofára osztanák a béreket, hiszen a
jövőben már a szolgálati idő nem fog számítani. Nem kell megvárni ezt.
Kiegészítés: mi ápolónők, tudjuk, hogy kik a magyarországi egészségügy
igazi Arcai. A Takarítónő, aki a magatehetetlen betegnek kávét visz
kérésére az automatából, és az a Mobilis Fekvőtárs a kórteremben, aki tud
vinni egy pohár vizet a szobatársának. A professzorok, főorvosok,
borítékok kora leáldozott. A beteg pedig azt sem tudja: az ápolói létszám
enyhítésére sokszor irodisták, megfelelő végzettség, és kompetencia nélkül
látják el őket, másodállásban, ugyanazon munkahelyen. Előfordul
kórházakban, hogy pl. fogászati asszisztensek vesznek vért, és kötik be az
infúziókat. De az is megtörténik állami kórházakban, hogy nyolc általánost
végzett segédápolók teszik meg ugyanezt, mert nincs ellenőrzés, adott
kórházi osztály nem teheti meg azt, hogy szakdolgozóhiány miatt bezár.
Van tudomásom róla, hogy azért kellett alkalmazni valakit, napi 8 órában,
mert főiskolát végzett. Az, hogy szülésznő volt, kit érdekelt. Az intenzív
osztályon rendeleti előírás, s a működési feltételekben is megszabják, hogy
diplomás nővér kell. Meg azt is, mennyi középfokú végzettségűre és
segédápolóra van szükség. A valóság tehát: megfelelő személyzet, csak
papíron volt. Van.