Posted by Lévai Júlia
– Miért járt Orbán a Bakáts utcában? * Tán egy masszőrnek vitte azt a
sok pénzt? Vagy inkább egy pedikűrösnek? Jaj, nem, dehogy is:
megvan! Jósnőhöz ment! Mert hát a mai időkben, ugye, amikor azt sem
tudni, mit hoz nekünk a múlt, neki sem könnyű ám előre látni a jövőt!
.
Amióta láttuk azt bizonyos videót, ilyen és ehhez hasonló találgatásokkal
tartjuk magunkban és egymásban is a lelket. Mégis csak könnyebb
épnek megmaradni, ha tudunk röhögni a helyzetünkön. Ha ugyanis
komolyan vesszük az említett látványt, amelyet a 444.hu osztott meg
velünk (/ https://444.hu/2023/09/26/orbant-kerdeztuk-ferencvarosban-le-
kell-e-mondania-matolcsynak /, egész nap zokoghatnánk. Abban
ugyanis az van, hogy hiába orrontották meg a lap újságírói: az ország
miniszterelnöke minden kedden délelőtt ellátogat a IX. kerület egy
bizonyos házába, és hiába mentek oda, hogy mikrofonvégre kapják,
majd feltegyék neki legalább azt a kérdést, amely aktuálisan mindenkit
izgat. Mindebből egyedül azt tudtuk meg, hogy nevezett személy menet
közben ezúttal nagy címletű bankókat morzsolgatott, ill. hogy szokása
szerint semmibe vette az újságírókat, s azokon keresztül az egész
magyar társadalmat. (Kivéve persze a saját propagandistáit, akiket
viszont nagyon is megbecsül, amiért azok napra nap „becsületesen”
szállítják neki az ál- és alákérdezéseiket.) Ráadásul ezután egy másik
portáltól is hiába indultak felderítő útra, és mentek be a házba,
érdeklődni / https://gulyasagyumedia.hu/2023/09/27/meglatogattuk-a-
titokzatos-berhazat-ahol-orban-minden-heten-egyszer-feltunik/ /, ebből
sem derült ki semmi. Ember nem tudta kinyomozni, hogy fényes nappal,
munkaidőben, állami véderők kíséretében mely lakásba vonul be
keddenként az ország miniszterelnöke, és miért. Hát csoda, hogy ennek
láttán országszerte valóságos népi mozgalom, kollektív játék indult,
„Találjuk ki, mit csinál Orbán keddenként a Bakáts utcában, és miért viszi
oda a pénzünket” címmel? (Mert az nem kérdés, hogy az a sok bankó
csak lopásból származhatott.) Már hogy lenne csoda! Így aztán dőlnek is
a már idézettekhez hasonló ötletek, a legkülönfélébb dimenziókban.
„Valami titkos szerető lakhat ott” – röppent fel, elsőként, amit azonban a
pajkosabb kedvűek azonnal átírtak „titkos szerelő” -re, és már „tudták is”:
az eddigi gázszerelő mellett most egy újabb strómannak mennek a
pénzek. A tippet mindkét esetben gyengítette, hogy egyikhez sem
szokás ekkora biztonsági kísérettel menni, pláne olykor még a
sajtófőnököt is odahívni. (Igaz, ez utóbbi azt nyilatkozta, hogy épp a
titkosság biztosítása kedvéért volt jelen, de ezt tekintsük
kabarészövegnek). A tipp ezért hamar elhalt. Következett a „Kupiba jár!”
feltételezése, amit viszont az olyan ellenérvek fúrtak meg, amelyek
szerint a szexmunkásokat is nyugodtan odarendelheti magához a
„kolostorba”. Ott ennek egészen biztosan megvannak a kulturált
feltételei: kizárt, hogy ne legyen valami kis ovális kuckó, ahol elintézhetik
a dolgot. „Titkosügynököt fizet meg!” – jött az újabb tipp, ennél azonban
túl sokan kérdeztek rá, hogy „na, de ahhoz miért nem elég neki azok
államilag biztosított hálózata?”. Így ez is hamar átadta a helyét egy
másiknak, amely szerint viszont pont, hogy „egy zsarolónak viszi a
pénzt”. Ami azt illeti, ez az, ami elég hosszú ideig, talán máig is tartja
magát. Miközben persze a „kártyázni jár és szerencsebarlangban
múlatja az időt” ötlet is felmerült, szintén elég nagy sikert is aratva, de
ezt meg azzal fúrták meg, hogy „jó, de fényes nappal?!”. „Szamizdatot
szerkesztenek, és ma már drágák a másológépek, sok pénz kell
hozzájuk” – fantáziáltak ugyancsak sokan, de róluk lehetett tudni, hogy
csak ironizálnak. Ahogyan azokról is, akik szerint „Iványiéknak teremtett
ott egy titkos menedéket, azoknak viszi hetente a muníciót. De nem
akarja, hogy kiderüljön, mert hiszen ezzel gyengítené az agymosási
programját, amit semmiképp sem fog feladni, pedig már neki is sok.”
Jelentős csoportot alkottak azok is, akik szerint nem is ő volt ott, hanem
csak „egy dublőre, vagy egy gumiálarcos ember”, de közülük senki nem
tudta megindokolni, hogy miért lenne jó neki negatív képet terjeszteni
magáról. Az nem érv, hogy azért, mert ezzel ki akarta provokálni az
ellenfelei utálatát, hogy bebizonyíthassa: mennyire gonoszak és
rosszindulatúak. Azért nem érv, mert hiszen ezt ő bármikor, bármiféle
konkrét esemény nélkül is folyamatosan „bizonyítja”. Ehhez neki nem
kellenek se tények, se események.
Végül alighanem az a tipp vitte el a pálmát, amely szerint „valamelyik
gyerekétől született egy kanyarban egy balkézről való unoka, ahogy az ő
köreikben mondják: zabigyerek. Akinek a létét jobb eltitkolni. És mivel
azért neki is van szíve, meg, ugye, nála a vérség is sokat számít, ezért
nem szakították le egészen a bébit a családtól, csak eldugták ebben a
házban, valakinél, akivel tartják a kapcsolatot. Ez vagy a másik szülő,
vagy egy nevelőszülő, és ezek a keddek a láthatási és eltartás-
folyósítási napok, a nagyszülők vállalásában. Nincs kizárva, hogy
csütörtökönként vagy szombatonként az Anikó megy a zabiunokához”.
.
Hát így vigasztalgatjuk mi magunkat a saját, kreatív ötleteinkkel,
idomulva ezzel a mi alapvetően derűs, viccelődésre is bármikor kapható
természetünkhöz. Ami amúgy rendben is lenne, ha ez az ügy valóban
olyan vicces is volna, mint amilyennek látszik. Csakhogy ez nagyon nem
az, sőt, véresen komoly. Hiszen azt is a saját szemünkkel láttuk: mit
jelent az ország miniszterelnökének megbízhatósága, őszintesége és
főként az ellenőrizhetősége (semmit), mennyire veszi komolyan a saját
hatását, hírnevét, másoknak a róla alkotott véleményét (semennyire), és
hogy őt mindezek alapján lehetséges-e komoly embernek mondani (nem
lehetséges). Miáltal mégis csak érdemes föltenni azt a kérdést is, hogy
jó-e nekünk egy ilyen miniszterelnök. Mivel azonban az ilyesmit nem az
újságcikkek szokták megoldani, ezt itt most zárjuk is le. Viszont a
jelenetet, amelyet a videón láttunk, mindenképp tartsuk meg a fejünkben,
a maga tárgyszerűségében. Mert egyszer majd egészen biztosan lesz
jelentősége annak, hogy ezt mi tényleg a saját szemünkkel láttuk, és
akkor erről semmiképp sem szabad elfeledkeznünk.
* A mondat a „Járt-e Cecile a Török utcában?” közismert szállóige
parafrázisa. Ez Herczeg Ferenc Kék róka című, könnyed darabjához
kapcsolódik, amelyben Cecile annak a varázslatos fantáziavilágnak a
szimbóluma, amely az élet hétköznapiságával, prózaiságával szemben
mindig felülkerekedik.