Lengyel választások és a PiS vízum-botránya

Posted by

(Project Syndicate)
>A lengyel vízumbotrány nyomán most az a nagy kérdés: értesül-e a Jog és Igazságosság (PiS) szavazóbázisa a jövő hónap közepén rendezendő választás előtt, hogy migráns-ügyben a párt vizet prédikált és bort ivott? Nagyjából az múlik rajta, hogy az ország rátér-e az orbáni útra – mutatott rá Slawomir Sierakowski. A Krytika Polityczna Mozgalom alapítója, a Német Külkapcsolati Tanács kutatója emlékeztet arra, hogy magyar mintára már a lengyel sajtó zöme is a hatalom kezében van. Akárcsak az Alkotmánybíróság, a Legfelső Bíróság, valamint az összes állami vállalat. Most a többi bíróság, az egyetemi és kulturális, valamint a civil szféra következne. A PiS választási esélyei jók, erről gondoskodott a bekebelezett köztévé. Ráadásul – és itt újra előbukkan a magyar szál – ezt a választást is referendummal kötik össze. A kérdéseket úgy állították össze, hogy az emberek megijedjenek, és a kormánypártra
voksoljanak. Az eszköz a migráció réme, csak éppen lengyel konzulátusokon az elmúlt években tízezrével állították ki a munkavállalási engedélyeket – jórészt muzulmán országokban. A dolog ipari méretekben, titokban ment, kenőpénz fejében.
A PiS abban bízik, hogy nem lesz baj belőle, mert a hívei úgysem tudják meg az állami sajtóból. Épp ezért a Szenátus elnöke a minap élt jogával és a nemzethez fordult a köztelevízión keresztül. A helyzet az, hogy Lengyelország tucatjával toloncolja ki a migránsokat, másfelől százezrek belépését engedélyezi, törvénytelen módon. Ennél képtelenebb és gyilkosabb képmutatás nem létezik. Október közepén a lengyelek eldöntik, mit akarnak: szólásszabadságot, vagy maffiaállami módszereket.

https://www.project-syndicate.org/commentary/polish-election-and-pis-visa-scandal-by-slawomir-
sierakowski-2023-09

Fordította: Horváth Júlia