Posted by Jane Austen: A klastrom titka
Pál Attila
Az első benyomás egy könyv esetében is fontos. Még akkor is, ha az ember ismeri a szerzőt, olvasott is tőle, így nagyjából sejti, mire számíthat. Nem is nagyon érheti meglepetés, hiszen a szerző, Jane Austen a 18. századi angol irodalom jeles alakja, regényei ismertek és kedveltek az egész világon. Aligha véletlen, hogy csak magyarul tizenhétszer adták ki az elmúlt negyven esztendőben.
Könyvszerető emberként nem kis örömmel vettem tehát kézbe A klastrom titka című Austen-regényt. Ugyanis, szemben az utóbbi évek szinte általános könyvkiadói gyakorlatával – amelyben szinte kizárólag a gazdaságosságra figyelnek, gyakran kevéssé igényes a papírkötés, olykor felületes a szerkesztői, korrektori munka – a kötet minden szempontból „prémium” minőségű megjelenése igen kellemes meglepetést okozott. Klasszikus regényhez illő az elegáns, kemény táblás kötés, a gondosan megtervezett borító és címlap; kor- és stílushű Borbás Mária igényes fordítása, jól olvasható a betű, szép a tördelés – élmény belemerülni így a történetbe. A sorozat minden részletét, belsejét, borítóját Magyari-Ésik Zsófia tervezte, örömmel dicsérem meg.
A külcsín tehát rendben van, a belbecs pedig vitathatatlan. Persze ez nem jelenti, hogy mindenkinek tetszik majd a viszonylag kevés cselekményt, szereplőt felvonultató történet, amely a 18. század vidéki Angliájába, a kisnemesi családok életébe viszi az olvasót. Nincsenek benne nagy csatajelenetek, hőstettek, még párbajok sem. Sőt hiányzik belőle a mindent elsöprő szenvedély, akár hazaszeretetről, akár szerelemről legyen szó. Nem csoda, hiszen a kor írói tudatosan igyekeztek szembe fordulni mind a romantikával, mind a szentimentalizmussal. Ez azonban ebben a regényben sem egyértelmű, hiszen a történet vezérfonalát egy (első) szerelem kibontakozása, kételyei és beteljesülése adja.
A történet tehát tele van érzelemmel – kis rosszindulattal: másról sem szól – a főhős, Catherine Morland szíve-lelke minden rezzenését közvetíti. Mindezt rokonszenvező narrációval és helyenként meg-megcsillanó iróniával. A falusi lelkész 17 éves leánya egy idősebb baráti házaspár oltalma és felügyelete alatt a divatos fürdőhelyre, Bath-ba utazik. Bath nem volt nagy város, sőt inkább kicsi, ám itt gyűltek össze a környező települések előkelőségei. A társas érintkezésnek tehát nem sok színtere adódott: a színház, két kaszinó (bálok, táncestek helyszíne) és az ivócsarnok. (Bath forrásainak gyógyhatását már az ókorban is ismerték, erről a település neve is árulkodik.) A látszólag csupán fürdőzni, pihenni, szórakozni érkezett ifjúság e fórumokon találhatott barátot, üzleti partnert vagy társat, esetleg jövendőbelit, hozzá illő vagy éppen nem illő párt – természetesen apai, anyai, de legalábbis rokoni felügyelet alatt.
Egy falusi lelkész romlatlan, naiv, a közvetlen környezetén kívüli életet csak a regények romantikus történeteiből ismerő leánya számára viszont ez valóságos metropolisz, tele új élményekkel, emberekkel, lehetőségekkel. A legnehezebb persze ismerkedni ott, ahol mindenki idegen, de a szerencse folytán betoppanó régi ismerős révén ezen is sikerül átesni. Jane Austen nem von be sok szereplőt a történetbe (őket viszont alaposan megrajzolja), ezeket szegről-végről rokoni vagy baráti, netán vetélytársi viszony fűzi össze. Miután a társasági érintkezéseken, sétákon, táncon, vendégségeken túl nem sok foglalatosságuk derül ki, a történet mozgatórugóját nem elsősorban a cselekmény jelenti, nem az események sodra, hanem az érzelmek hullámzása, a beszélgetések, az udvarlás, a hallottakon tépelődés. Az előbbiek inkább csak keretül szolgálnak.
A történet közép- és fordulópontja Catherine látogatása Northangerben, meg az ott töltött napok – és nem utolsósorban váratlan és kényszerű távozása. A fiatal lány meghívást kap ugyanis újdonsült barátnője, Eleanor Tilney családjához egy vadregényesnek ígérkező, klastromból kialakított otthonba. Catherine és a vendéglátó család kölcsönösen el vannak bűvölve egymástól, s ezt sokáig csak a vendég romantikus képzelgése árnyékolja be egy tragédiáról és bűntettről. Végül a házigazda, a végtelenül udvarias Tilney tábornok (Eleanor apja) mégis kurtán-furcsán, s tőle szokatlanul ridegen kiutasítja. Majd kiderül, hogy a gorombaság oka nem más, mint a pénz, pontosabban egy félreértés Catherine várható örökségét illetően. Hogy ez miért fontos a tábornoknak? Mert… bár sejthető, de nem szeretném elárulni a történet csattanóját.
Noha a regény vezérfonalát Catherine érzelmeinek, vágyainak, örömeinek és csalódásainak ábrázolása adja, az egyes szereplők gondolataiból, motivációiból érzékelhetjük a szerző véleményét a korabeli angol arisztokráciáról, a pénz és a vagyon meghatározó, tetteket és viselkedéseket irányító szerepéről. (Nem mintha ez Európában vagy bárhol másképp lett volna.)
Belegondoltam, hogy egy mai kamasz akár történelmi sci-fiként is olvashatja Austen regényét. Hiszen képet kap arról, hogy egy 18. századi, nem is a legalsó társadalmi réteghez tartozó fiatal hogyan is töltötte mindennapjait. Akkor, amikor még a legvadabb képzeletekben sem létezett a mobiltelefon, a számítógép, de még a televízió vagy rádió sem, és a tömegközlekedést is csak a ló vontatta postakocsi jelentette. Volt idejük az embereknek, különösen a fiatal lányoknak, tervezgetni, ábrándozni, töprengeni. Nem sms-t írtak, hanem hosszú leveleket, gondosan megfogalmazva, hogy beszámoljanak érzelmeikről rokonaiknak, ismerőseiknek, barátaiknak – ám mégse áruljanak el többet a kelleténél.
Ma meg – bár ez nem a fiatalok, nem is önmagában a modern kor bűne – nemhogy az igényes, pontos, még kevésbé a választékos fogalmazás, hanem az értő, értelmező olvasás is egyre kevesebbek képessége. Az egymásra figyelésről és az úgynevezett érzelmi intelligenciáról nem is beszélve.
Jane Austen
Jane Austen: A klastrom titka
Örök kedvencek sorozat
Fordította: Borbás Mária
Menő Könyvek, Budapest, 2023
292 oldal, teljes bolti ár 3990 Ft,
kedvezményes ár a lira.hu-n 3192 Ft,
ISBN 978 963 584 3756
* * * * * *
A könyv kiadói fülszövege
Jane Austen egy új oldalát villantja fel A klastrom titka című könyvében, amely halála után jelent meg. Ez az utolsó teljes regénye, amelyben roppant szórakoztató formában mutatkozik meg az írónő ironikus kifejezőereje.
Mint minden művében, itt is egy fiatal lány útját ábrázolja, akit kezdettől fogva „antihősnőként” mutat be. A sokgyerekes, nem kifejezetten jómódú családban felnőtt Catherine Morland semmi különleges tulajdonsággal nem dicsekedhet, sem nem bájos, sem nem tehetséges vagy szépreményű, csupán nagy csodálója a kor gótikus rémregényeinek.
Saját életére is úgy tekint, mintha irodalmi hősnő volna, és önnön jövőjét olvasná a fordulatos könyvek lapjain. A sors azonban nem tartogat számára sem szerencsés kimenetelű hintóbalesetet, amely során a semmiből felbukkanó lovag megmenti majdani szíve hölgyét, sem fényes bálokat, sem örökké tartó barátságokat.
Catherine klastrombeli látogatása ugyan megcsillantja előtte a dermesztő kalandok lehetőségét – szellemjárta padlásszobákat, holttestnek ható viaszfigurákat, föld alatti cellákba zárt, elgyötört feleségeket, titkos csapóajtókat –, ám a regényes fordulatok és a romantikus titkok itt sem köszöntenek rá, Catherine mindössze némi élettapasztalattal gazdagodik.
Ahogyan illúzióit vesztve kezdi megérteni a való életet, lassan kigyógyul romantikus csacskaságaiból, és igazi Austen-hősnővé válik: önismeretet szerez. A jutalma nem marad el, Catherine új fejezetet nyithat egy immár kevésbé ábrándos-ijesztő történetben: a saját hétköznapi életében.