Posted by Csikvári F. András
>A Zeneakadémia műsorán Brahms után egy Sztravinszkij darab következett, amihez a színpadot alaposan át kellett állítani: hegedűsök helyett fúvósok és két zongora. Jópofa volt a karmester, Hámori Máté, kijött egy kicsit beszélni a közönséghez, mint mondta ez lesz, mármint az átállás, a mai este leghosszabb produkciója. 6 – 7 ember pakolászott és a vége felé már kiment a karmester is, amikor jött egy rakodó egy nagy köteg kottával kezében és minden zenész helyére letett egy kottát. Ekkor ugrott be, hogy hoppá, mindenki ugyanabból a kottából játszik?! Aztán megjöttek a zenészek, karmester még sehol, és összehangolódtak a normál á hangra. Nem lesz itt semmiféle egyénieskedés, meg demokrácia. Úgy is lett, megjött a karmester, a zenekar feszülten figyelt a karmester pálcájára, és a közönség is totális csendbe lett.
Jól játszottak, mégis elkalandoztak a gondolataim, hogy – nem egy nagy bölcsesség – mennyire más egy nagyzenekar, mint az élet. Itt nincsenek feleslegesek, vagy túlbuzgó egyénieskedők, és sorolhatnám. Itt mindenki tudja a dolgát és tudja, hogy egy együttes szekerét tolja. És mennyire jó egy ilyen zenekart hallgatni.
Persze nagy kérdés, ha pocsék a karmester. Akkor nyilván őt kell elzavarni.