Fauda

Szakonyi Péter
>Robbantás, túszejtés, bombázás és rakétaeső. Visszaköszönő képek
ezek a háborúról, ami évtizedek óta tart a Közel-Keleten. A híradókban
megjelenő képsorokat ugyanakkor néha kétkedve nézzük, hiszen
hallottunk már arról, hogy a palesztin terroristák gyermekekkel “védik”
magukat, hogy “odarendelik” a nemzetközi sajtót, amikor az izraeli
tankok elé fekszenek ésatöbbi. Nehéz tehát innen Magyarországról
“kibogozni” azt, hogy éppen mi történik a Gázai övezetben,
Ciszjordániában vagy éppen Kelet-Jeruzsálemben. Különösen most,
hogy itt a szomszédunkban egy példátlanul véres háborút indított a
nagyorosz nagyfőnök immár másfél évvel ezelőtt.
Aki turistaként akár csak néhány napot is eltöltött Izraelben talán érzi-
tudja a valóságot, még akkor is, ha nem került tűzharcba, bombariadóba
vagy nem volt részese egy emberrablási akciónak. Aki viszont nem – és
bizonyára ők vannak többségben – értetlenül nézik és követik az ottani
eseményeket, sőt hajlamosak elhinni a kitartó kommunikációs
kampányok sugallta üzeneteket.
Nekik, és nekünk szól egy filmsorozat. A Netflixen látható Fauda (A
káosz) epizódok nem agymosásra készültek, sokkal inkább
gondolkodásra. Nem a hivatalos izraeli, vagy palesztin propagandát
sugározzák, hanem valami egészen mást, azt, amit érdemes megnézni
és aminek érdemes utánagondolni.
A Fauda egyik főhőse egy félig arab félig zsidó titkosszolgálati tiszt.
Goron – mert így hívják – epizódról epizódra küzd meg a fanatikus
Hezbollah, Hamasz vagy ISIS (Iszlám Állam) terroristáival, és amúgy
mellékesen magánéleti problémáival. Az egyik főhős, mondom, mert
mellette megjelennek mások is: a titkosszolgálat állandóan tépelődő
vezetője, egy Párizsban is élt arab orvosnő, a húsz év után börtönből
szabadult egykori terrorista – és még sokan mások.
Különböző gondolkodású és karakterrel rendelkező emberek, akiknek
közös jellemzőjük az, hogy Izrael államában és a megszállt területen
élnek – és küzdenek. Goron és társai a mindenre elszánt arab
terroristákkal, az arabok saját családjukkal és a másik konkurens
ellenálló szervezettel. A sorozatban valódinak látszó hús-vér alakok
alakítják a történetet – egy olyan folyamot, amely akár dokumentumfilm is
lehetne. A felbukkanó alakok ugyanis abszolút hitelesek, a párbeszédek
valósak, és a környezet is teljesen reális. Éppen ezért szippantja be a
nézőt a Fauda – függetlenül attól, hogy szereti vagy sem a zsidókat vagy
arabokat. (Esetleg egyiket sem…)
Az epizódokban felbukkanó emberek és sorsok ugyanis közel tudják
hozni a Közel-Kelet mindennapjait, meg tudják értetni velünk
cselekedeteik okát – még akkor is, ha ezek jó részével nem értünk egyet.
Páratlan erény, hogy a párbeszédekből megérthető az amúgy szinte
felfoghatatlan cselekmények sora – például az, hogy mi vesz rá egy
embert arra, hogy magát dinamit rudakkal körbe kötözze, és így
robbantson magát is feláldozva egy szent ügy érdekében.
Első látásra számunkra érthetetlen az is, hogy az izraeli titkosszolgálat
emberei miként tudnak anyanyelvi szinten arabul beszélni, miként
képesek imádkozni iszlám módra és élhetnek akár hónapokig arabként
egy ciszjordániai vagy gázai színarab településen – beépülve a Hamasz
terrorszervezet hálózatába.
A háborút, a gyilkolást, a fanatizmust sosem fogom megérteni és
elfogadni, de a Fauda – amely engem is beszippantott – megkísérli
legalább “körbejárni” a puskaporos hordónak tartott térséget és ennek
lakóit. S ez az, ami bizony hiányzik az itthon immár sorozatban gyártott
propaganda filmekből. Őszinteség, empátia és realitásérzék híján
ugyanis ezek az “alkotások” egyszerűen az agymosást preferálják és
művelik. Arra képesek csupán, hogy az egybites információt, a
leegyszerűsítő  kormányzati üzeneteket közvetítsék – kerüljön ez
bármennyibe. (… és kerül…)
Még az is lehet, hogy ez hatásos – legalábbis egy darabig. Én azonban
abban reménykedem, hogy a gondolkodásnak és kételkedésnek nincs
alternatívája. Sem Izraelben, sem itthon, a lassan félfeudális
Magyarországon.