Posted by Nagy Bandó András
>Mögöttem az élet. Ez a címe az eddig élt 75 évemet mozaikszerűen
elmesélő könyvemnek, kiegészítésül jegyzem meg: a benne olvasható
400 „kétperces” írás nem csupán rólam szól, sőt, az emberiség
történetéből szemezgettem, s ebbe helyeztem bele a millió években
pozitív nullát érő nyúlfarknyi életem. Ahogy az önálló estemben is
ábrázolni igyekszem: amennyiben az emberiség történetét egy tekercs
toalettpapírnak képzeljük el, akkor az én életem nem több, mint két
lapocska közötti perforáció. Mindezt azért (is) mondtam el, hogy
érzékeltessem, akkor sem vagyok elájulva ettől a 75 évtől, ha tudom,
hogy hány és hány nálam sokkal többre jutott, óriássá lett tudós, művész,
író és költő akad(t), akiknek ennél kevesebb idő jutott. Elég, ha Mozartot,
Petőfit, Adyt, József Attilát hozom föl példaként.
Nemrégiben én is (azaz a Szamárfül Kiadó) is megkaptam a
terjesztők fóliázásra figyelmeztető kérését, és bár tudom, hogy egyelőre
csak a gyermek- és ifjúsági könyvek átlátszó csomagolásáról szól a
rendelkezés, már most úgy készülök, hogy sejtem, ez még nem a vég.
Lesz ez még így se, meg úgy is! Két választásom volt: az egyik, hogy
fóliázva adom át a könyveimet, ez (ahogy tapasztalhatjuk) fokozott
érdeklődést hoz, magyarul: még többen veszik meg, a másik, hogy nem
költök fóliázásra, s maradok a bando.hu oldalamnál, csak itt lesznek
kaphatók a könyveim. Az utóbbi mellett döntöttem. Hogy ez a kötetben
szereplő kétperces mesém fóliázásra ítélhető vagy sem, nem tudom, az
olvasókra bízom. Abban bízom, szolgál némi tanulsággal. Tehát: Egy az
Ezeregyből.
Seholvan szultánnak fia született, kiáltozták városszerte, amikor
gyereksírás töltötte be a palota termeit. Hogy melyik feleségétől, senki
sem tudta, maga Seholvan sem, a családi ügyekre alig volt ideje, ha a
palotában tartózkodott, fogadta az alattvalóit. Végignézte a gyaurok
kivégzését, lakomákon vett részt, vagy magányosan eszegette a futár
látta pizzát. Ha pedig kimozdult, másnap már seregestől úton volt nyugat
felé, hogy le ne maradjon a híres várjátékokról, és hogy janicsárjaival
meghódítsa a keresztény világot. A fiú születése előtti évet is hódítással
töltötte, ezeregy szerencséje a (valamelyik) feleségének, hogy Seholvan
sátráig nem hallatszott el Alidár sírása, hogy a szultán nem ismerte a
naptárt, és arról sem volt fogalma, hány hónapra születik meg egy
gyermek. Telt-múlt az idő, a gyermek növekedett, és mire az Eger vára
alól szégyenszemre elvonuló seregének maradékával az ostrom során
súlyos sebet kapott apja hazatért, már érett, érettségi előtt álló, ragyogó,
jóképű férfivá lett. Alidár, szólt Seholvan, nekem már nem sok van hátra,
gondoskodnom kell az utódlásról. Sok választásom nincs, egyetlen fiam
vagy, halálom után te leszel a szultán, aki hozzám hasonlóan utódot
nemz, és ez így megy tovább. Ügyedben mindent elrendezek, a
trónusomra kész uralkodóként ülhetsz, de előtte túl kell esnünk a
párválasztáson is. Ettől kezdve Seholvan utasításokat adott ki,
parancsokat osztogatott, és magát nem kímélve intézkedett. A palota déli
szárnyát fia útmutatásai szerint, Alidár kedvére rendeztette be, ugyanis
csak ebben volt ötven üres, sarokkádas fürdővel fölszerelt szoba, mely
alkalmas lehetett a nászajándéknak szánt, meglepetés hárem
kialakítására. Az ötven szüzet maga Seholvan választotta és próbálta ki.
Alidár a legénybúcsún, ahogy szokás, a vallási tilalmon átlépve leitta
magát. Elimér, a legjobb barátja kézen fogva vezette haza, s ha már az
ágyáig elértek, vele is aludt. Reggel az apja elé állt: Apám, bemutatom
Elimért, ő a választott párom. A szultán szájából olyan szó szakadt föl,
mint előtte soha: „Jézusom!”