Posted by Lévai Júlia Míra
>Csak megérkeztek ahhoz a kormánynál, hogy akkor tehát igenis legyen Pofa be- törvény a liberális újságok-újságírók, „influenszerek” ellen. Nehogy már a hívek bekiabálják nekik a puhavagyjenőt! Vagy úgy lássák, hogy ők nem képesek kemény kézzel kordában tartani az ellenséget. Hová vezetne ez?! Legyen csak meg írásban is, hogy itt aztán – ahol a mostmijövünk! van, meg az orgazmus is a denekünkkétharmadunkvanám!-tól lesz –, Orbán Viktorra rosszat mondani tilos!
Igaz, ezt olyan jól megtekerik, hogy az anyja se ismerne rá, mert hát azért így, Európa közepén ilyesmit kerek-perec mégsem lehet kimondani. Meg aztán a liberálisokat sem lehet csak úgy, direktim lehazaárulózni, mert ugye, akkor mennek a bíróságra, ahol pedig csak azt tudják majd kimutatni, hogy ez bizonyíthatatlan rágalmazás. És akkor kész, vége a fölényeskedésnek. Szó, ami szó: azt, hogy a haza elárulódott egy olyan szöveg miatt, amely arról szól, hogy a miniszterelnök lop, csal és hazudozik, tényszerűen valóban nem lehet kimutatni.
Már csak azért sem, mert hiszen ezt odakinn mindenki tudja, semmi újdonság nincs benne, nemhogy titok.
Az a baj, hogy ezeknek a liberálisoknak is megvan a magukhoz való eszük. És ezért mindig csak ilyen bonyolult logikával árulják a hazát! („Na, nem is mondom, hogy ez melyik kisebbségnek a jól kirafinált logikája, úgyis mindenki érti, kikre gondolok, ugye?”) Ezek olyat még véletlenül sem írnak le, hogy „Nálam jobban senki sem gyűlöli ezt az országot!”, vagy hogy „undorodom ezeknek a magyaroknak még a szagától is!”. Márpedig amíg nem lehet konkrétan idézni ilyeneket, addig sajnos ők sem írhatják le róluk jogszerűen a hazaárulást.
Emiatt van az, hogy amiket Kocsis Máté eddig összehablatyolt, abból is csak az derült ki, hogy a törvénynek csupa nemlétező célpontja lesz. A frakcióvezető azt ígérte, hogy majd azokat büntetik, akik „külföldön árulják a hazát”. De miért kéne például nekem ahhoz emigrálni, hogy leírjam: az orbáni rendszer mára nemhogy fasiszta, de a fajelméletével már egyenesen a nácihoz közelít? Vagy hogy a törvényei most már egyre konkrétabban nyúlnak bele emberek személyes egzisztenciájába, és nehezítik meg az életüket? Másokat sem láttam, hogy külföldre mentek volna, ennek kimondásáért.
Aztán meg Kocsis azt is mondta, hogy majd azok is szorulnak, akik ugyanezt külföldről kapott pénzből teszik. De hát könyörgök: rajtuk kívül hol van még olyan ember, aki azért gondol bármit is egy kormányról, mert valakik kívülről megfizetik érte?! Hiszen épp azért állunk mi a másik oldalon, mert mi valóban azt írjuk, amit gondolunk, ők meg amit a párthűségük-pártvallásuk dogmái előírnak nekik. Vagyis hogy mi őszinték vagyunk, ők meg legfeljebb véletlenül.
Ráadásul ez utóbbira épp maga Kocsis szolgáltatott egy látványos példát:
– Most már biztos vagyok benne, hogy Brüsszelnek nem fog tetszeni a törvényjavaslat ötlete – szóla reggel, a Vasárnapi Újság-ban. Ezzel végre nyíltan kimondta, hogy ők valóban szándékoltan mennek szembe a jogállamisággal (hiszen pontosan tudják: az EU azt képviseli), és olyan törvényjavaslattal is előállnak, amely ütközik az európai normákkal. Miközben
üvöltve tiltakoznak az ellen, hogy mások ezt kimondják róluk. Kifelé – például Brüsszelnek üzenve – ők a legnagyobb normakövetők!
Igaz, ha itthon megkérdezné tőle valaki (persze nem a közszolgálati rádióban): „Tessék mondani, ha tisztában vannak vele, hogy nem jogszerű, akkor miért akarják bevezetni?” –, akkor természetesen lennének magyarázatai ahhoz, hogy a „nemzeti érdek” (mármint amit ők annak gondolnak) mitől írja felül szükségképpen a szikár prózai jogszerűséget. Amihez a riporter (ha nem a Vasárnapi Újságban ülne) idézhetné neki pl. Teleki Pált, aki ugyanezt képviselte, a zsidótörvények tárgyalását fölvezető beszédében, a parlamentben. Ő még el is ismerte, hogy ezzel jogot sértenek, de akkor nála is a nemzetinek gondolt érdek volt a legfontosabb:
„Természetesen áll az, hogy igen, ez a törvényjavaslat sok tekintetben jogfosztás az egyedekre nézve. Ez világos. De jogfosztás az egyedekkel szemben a nemzet magasabb érdekéből”. (1939. ápr. 25., felsőházi ülés).
– Csak tetszik tudni, amikor aztán látta, hogy ez mihez vezet, megölte magát. Ön mit tervez, a jövőre nézve? – kérdezhetné még ezt is egy liberális műsorvezető (és na ugye, hogy ehhez se pénzbeli serkentő, sem külföldi talaj nem kell? Csak hátra kell nyúlni az itthoni könyvespolcra, a hazai szakirodalomért.) Amitől szegény Kocsis már megint csak bajban lenne: hát erre is hogyan bizonyíthatná rá a hazaárulást?!
Mindenesetre alig várom, hogy valóban bekövetkezzen a pillanat, amikor Brüsszelben értesülnek a törvényjavaslatról, és – mivel ők megtehetik, hiszen ott Orbán csak egy a sok közül –, eszükbe se jusson annyit beszélni róla, amennyit itt én. Hanem csak szépen előveszik a 2018-as videót, és bekészítik ahhoz a pillanathoz, amelyben Orbán vagy bármely hazai képviselője szólásra emelkedik az ügyben. Majd benyomják a gombot, hogy a termet eluralja a magyar miniszterelnök fogadkozása:
„Mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk!”
És akárcsak öt éve, most is ugyanolyan jóízűen kiröhögnék, és viccesen még annál is nagyobb tapsot adnának neki, mint az első alkalommal.
Mert hiszen ott ez valóban csupán a „tiszta röhej!” kategóriája. Ahogyan igazából itt sem sokkal több ennél, kivéve, hogy amíg hatalmon vannak, addig azért kisebb-nagyobb kellemetlenkedésekkel tényleg belemászhatnak az életünkbe. Hiszen nemrég történt, hogy a vonatkozó törvény nélkül is kirúgták az Atádhír nevű laptól a főszerkesztőt és a fotóst – Katona Józsefet és Röhrig Dánielt –, mert megírták, hogy milyen nevetséges volt, amikor a köztársasági elnök iszonyú felhajtással felavatott egy félkész mosdót, amelyben még nem voltak meg a vécékagylók közti elválasztófalak. És ez oly mértékű felségsértésnek minősült, hogy állásvesztésnek kellett követnie. Szóval ami azt illeti: még annál is keményebb következményekkel járhat, amikor aztán ők úgy döntenek, hogy mégis „vetemednek”.
Hát most vetemedtek. Amihez azonban nekünk mindig marad egy örök adunk, és ez a tények valamint az idő hosszú távú mivoltának kérlelhetetlensége. Mi ez ügyben mindig fel tudunk mutatni pl. egy újságcikket, amely ezt az egészet végül biztosan lenullázza. /A fenti példánkhoz most ezt: https://www.atadhir.hu/…/a- barcsi-kozos-vecen-rohog-a…. / Közben meg valahogy csak átvészeljük őket!
Címkép a Barcsi WC