Posted by Váczi István
>Baljós kifejezések röpködtek az utóbbi napokban gazdasági döntéshozók szájából a magyar gazdaság közelmúltjával kapcsolatban. Lentner Csaba, a jegybank Pallas Athéné Alapítványának elnökhelyettese arról beszélt, hogy az ország államcsődöt úszott meg tavaly év végén, Matolcsy György MNB-elnök pedig arról, hogy 2022 októberében árfolyamválság közelében voltunk. Ezek olyan állítások, amelyekhez hasonlók utoljára 2010-12 körül hangzottak el, és ahogy akkor, most sem nyerték el a befektetők tetszését.
De hogy jutottunk odáig, hogy újra ilyenekről kelljen beszélni? Ennek egyik lehetséges oka a gazdasági populizmus, amelynek magyarországi vonatkozásairól évek óta visszatérően ír és beszél például Zsiday Viktor befektetési szakember. Cikkünk ezt járja körül, kitérve arra is, miért lesz kritikus jelentőségű a következő másfél év abból a szempontból, hogy „Európán belül” marad-e a magyar gazdaságpolitika, vagy továbbhalad azon az úton, amely Dél- Amerikában államcsődökhöz és gazdasági összeomlásokhoz, Törökországban pedig száz százalékot közelítő inflációhoz vezetett.
Fedezetlen kedvezmények
Horn Gyula 1998-ban a 65 éven felüliek ingyenes utazásával akart választást nyerni, ami nem sikerült, de ezt az intézkedést a magyar közösségi közlekedés máig sem heverte ki teljesen. Ez a gazdasági populizmus egyik első megnyilvánulása volt Magyarországon a rendszerváltás után, egy olyan időszakban, amire ilyen szempontból ritkán szoktak emlékezni. Mivel a kifejezést elég általánosan használják külföldön és idehaza is politikai ellenfelek megbélyegzésére, érdemes tisztázni, mit értünk ez alatt. A lényeg, hogy ezek olyan kedvezmények, juttatások, amelyek fedezetét csak komoly eladósodással és gyenge érdekérvényesítő képességű ágazatokat (például oktatás, egészségügy, jó ideig honvédelem) sújtó forráskivonással lehet előteremteni, ami idővel a leépülésükhöz vezet.
A hazai gazdasági populizmus példáit sokáig lehetne folytatni, csak néhány példa: Áfacsökkentés a 2006-os választások előtt, miközben a romokban lévő költségvetés helyzetét „trükkök százaival” kellett eltakarni. Jöttek is a megszorítások a választások után, mindennek a hátterét pedig megismerhettük az őszödi beszéd kiszivárgásának köszönhetően.
Rezsicsökkentés: mindegy, hogy valakinek mekkora a jövedelme vagy mennyit használja az adott szolgáltatást, kedvezményes áron kap áramot, gázt, vizet, viszik el a szemetét. Ennek nyomán semmilyen ösztönzés nem volt energiatakarékossági beruházásokra, a fogyasztás ésszerűsítésére. A szolgáltatóknak nem maradt forrásuk fejleszteni az áramhálózatot, ami a
rengeteg indulatot kiváltó lakossági napelemes viták alapja, a vízhálózat pedig egyre rosszabb állapotban van. Makroszinten az elszállt energiaárak miatt tavaly nem voltunk messze az árfolyamválságtól, a forint összeomlásától. A kormány kénytelen volt visszavágni a kedvezményrendszert, de fenntartása még így is sokba kerül.
Árstopok: költségvetési terhük jóval kisebb kisebb volt, torzító hatásuk viszont annál nagyobb – több benzinkutas vállalkozás lehúzta a rolót, miközben az intézkedés támogatta a járvánnyal amúgy is újabb lendületet kapó agglomerációs kitelepülést, amely az autózásra alapozva káros környezetileg (károsanyag-kibocsátás) és társadalmilag is (dugókban eltöltött idő, zajszennyezés, balesetek). Az élelmiszerek árstopjával azok a magyar tulajdonú kiskereskedelmi vállalkozások kerültek versenyhátrányba, akiket elvileg a kormány segíteni akar az Orbán Viktor szerint „árspekuláns” multikkal szemben. Az utóbbiak polcaira pedig olyan terméknél is megérkezett az import, ahol ez korábban nem volt jellemző, például a tojásnál. Ez megint csak magyar vállalkozók helyzetét rontotta hosszú távon.
Az őshaza
Az árstopok azért is érdekesek, mert ezek bevett eszköznek számítanak a gazdasági populizmus őshazájának számító Dél-Amerikában. Ennek kiterjedt szakirodalmát úgy lehetne extra tömören összefoglalni, hogy a kormányok a belföldi kereslet felpörgetésével, a jövedelmek újraelosztásával fel akarják gyorsítani a gazdasági növekedést, különösen a választások előtt. Ennek
főbb eszközei a költségvetési hiány elengedése, a jelentős béremelések és az árkontroll. Ezeket könnyű itthon is azonosítani: 2020-2021-ben a költségvetési hiány 2006-ot idéző magasságokba emelkedett, a jövedelmeket a kormány nemcsak a minimálbér erőteljes felemelésével, hanem egyéb eszközökkel (szja-visszatérítés, fegyverpénz, teljes 13. havi nyugdíj) is nagyon erősen felpumpálta, az árkontrollról pedig már volt szó.
Egy Dél-Amerikában gyakori elem ugyanakkor látványosan hiányzik: az ottani populista kormányok gyakran az exportban utazó kevés nagytőkéstől csoportosítottak át jövedelmet a szegényekhez. Ennek egyik eszköze volt a nemzeti deviza erősítése, amely kevésbé jövedelmezővé tette az exportot, viszont az olcsóbb importon és az infláció visszafogásán keresztül segített a béremelésekben részesülő alsóbb néprétegek életszínvonalának emelésében… Ennek vége nem ritkán nemcsak árfolyamválság volt, hanem a teljes gazdaságpolitika összeomlása, az állami támogatások és bérek visszavágása, elértéktelenedése az infláció miatt, zavargások, kormánybukás. A felemelni akart népréteg pedig a végén még rosszabb helyzetben találta magát.
Ehhez képest érdemi magyar sajátosság, hogy itt nem kifejezetten a szegények, hanem jelentős részben a közép- és felsőbb osztály felé történő újraosztás valósul meg. Így nincs értelme erősíteni az árfolyamot, amelynek hasznából mindenki részesülne, a támogatásokat viszont társadalmi csoportra (például a folyamatos munkaviszony előírásával) vagy akár vállalatra/személyre célzottan lehet kiosztani.
A magyar gazdaságpolitika éppen ellenkező úton járt, tudatosan gyengítette a forint árfolyamát, hogy ezzel segítse az exportot, és javítsa valamelyest az ország bérversenyképességét. Ez egy olyan szelep, amelyen keresztül a populista gazdaságpolitika magyar megtestesülését jelentő magas nyomású gazdaság kuktájából ki lehet engedni némi gőzt, ha a helyzet már robbanással fenyeget.
Törökországban ebből a szempontból hasonló a helyzet, így az Erdogan alatt egyre inkább populista pályán haladó török gazdaságpolitika a szakértői várakozásokra rácáfolva még mindig nem állt földbe. Ennek azonban hatalmas ára volt: ha magyar kontextusba helyeznénk a dollár-líra árfolyam változását az utóbb tíz évben, akkor a 2013 őszén nagyjából 300-as euró-forint árfolyam most nem 390 lenne, hanem 4000.
Veszélyes üzem
A gazdasági populizmus intenzitása befolyásolja a fenntarthatóságát, de az üzemfok kapcsolóját nem könnyű kezelni, mert nemcsak a külső gazdasági körülmények befolyásolják a kuktában lévő nyomást, hanem a kormány hatalmon maradási törekvéseinek gazdaságon kívüli intézkedései is. Erre talán az uniós források blokkolása a legjobb példa. Ezeket nem gazdasági okok miatt tartja vissza az EU, hanem például a jogállamiság helyzete miatt, de az euró milliárdok egyre jobban hiányoznak a magyar gazdaságpolitika fenntartásához.
Ami pedig a külső körülményeket illeti, jelentős részben az energiahordozók árának elszállása miatt került olyan közel az ország tavaly ősszel az árfolyamválsághoz. Ezt főleg az MNB-nek sikerült kivédenie, annak a Matolcsy Györgynek a vezetésével, aki korábban a növekedés felpörgetésének fő szószólója volt. A jegybank szinte Matolcsy 2013-as elnökké választásának
pillanatától vitt különböző gazdaságélénkítő programokat, 2021-ig, amikor a kormány jött bele a pénzszórásba. Ezek a külső okokkal együtt vezettek ez Európa-rekorder magyar inflációhoz. Ekkor tette meg Matolcsy a hiány és az államadósság csökkentését, az egyensúly helyreállítását a további növekedés alapjának, és ebben szövetségesre talált Varga Mihályban. Ő ugyan korábban is hasonló véleményen volt, de ez nem akadályozta meg abban, hogy pénzügyminiszterként végigasszisztálja a 2020-22- es költségvetési ámokfutást.
A növekedés fő szószólója azonban Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, akit korábban Matolcsy küldött el a jegybank alelnöki székéből. Ő már miniszterként többször is felülírta az MNB infláció csökkentését szolgáló lépéseit, emellett pedig arról értekezett, hogy talán érdemesebb lenne nagyobb inflációs mértéket tolerálni a mostani 2-4 százaléknál.
Ebből a háromfejű gazdaságirányításból az utóbbi bő egy évben az jött ki, hogy a kormányzat egyszerre nyomta a féket és a gázt a gazdaságban. Előbbit főleg az MNB a magasra emelt kamatokkal, utóbbit a kormány, egyebek mellett az irányadó kamatszint töredékén folyósított kedvezményes vállalkozói hitelekkel.
Vízválasztó
Több jel is arra utal, hogy ez nem tart túl sokáig, és ismét a növekedés erőltetése kerül előtérbe. Orbán Viktor szerint jövőre már beindul a gazdaság, és ez azért is fontos lenne számára, mert tavasszal európai parlamenti és önkormányzati választások lesznek. Ám az igazi gazdaságpolitikai vízválasztó akkor jön, amikor eldől, ki lesz a jegybankelnök 2025 márciusától. A Fideszből megüzenték, hogy Matolcsy nem számíthat újabb mandátumra. Egyáltalán nem lehet kizárni, hogy Nagy Márton tér majd vissza immár elnökként az intézménybe.
G7