Posted by A szerk. Talán még ma is sokan tudnak arról, hogy a magyar férfi kosárlabdázók Európa- bajnokságot nyertek. A döntőben, 1955-ben, a Népstadionban összesereglett negyvenezer néző előtt – a zseniális játékmester, Greminger János vezérletével – 82–68-ra legyőzték az abszolút favorit, verhetetlennek hitt szovjet válogatottat.
Az Európa-bajnok három tagja is szegedi volt: Hódy László, Hódy János és Greminger. Mindhárman az akkori Klauzál, ma Radnóti gimnázium növendékei. Hódy László húsz pontot dobott a döntőben.
A mai szegedi utódegyesület, az SZTE-Szedeák ápolja a nagy elődök emlékét. Nemrég rá is kényszerült… Mert jött a szomorú hír: „A családja közlése szerint Melbourne-ben, a 89.
életévében meghalt Hódy László, az 1955-ben Eb-győztes csapat tagja.” Hódy a Szegedi Postásban kezdte a pályafutását. A válogatottal 18 évesen, 1952-ben a helsinki olimpián a kilencedik helyen végzett, majd 1953-ban Európa-bajnoki ezüstérmet nyert, 1954-ben Budapesten főiskolai világbajnok lett. És akkor még jött az ’55-ös Eb- győzelem is.
1956 végén elhagyta az országot, később Ausztráliában telepedett le. Az Adelaide Budapest csapatával sokszoros ausztrál bajnok lett. 1964-ben már az ausztrál válogatottban szerepelt a tokiói olimpián. Ő volt az első kosaras, aki két ország színeiben is játszhatott az ötkarikás játékokon. 1989-ben minden idők legjobb ausztrál kosárlabdázójának választották. 2012-ben a magyar kosárlabdázás halhatatlanjai közé került.
Gyakran járt haza, Szegedre.
És a klub most megtette a divattá vált, jelképes gesztust: örökre visszavonultatta Hódy László mezét. Vagyis ugyanazzal a mezszámmal szegedi kosaras többé nem léphet pályára. A Szegedi Deákok Kosárlabdázó Egyesülete (rövidített nevén Szedeák) 1992-ben alakult. A név arra is utal, hogy az egyesület sportolói diákok,a bázisuk a Deák Ferenc Gimnázium volt. A csapat 1995 őszén – az NB II megnyerése után – az NB I B-ben indulhatott, kiegészülve a Szegedi Postás játékosaival. A nagy álom végül 2001-ben vált valóra: a csapat feljutott az NB I A csoportjába.
A 2001/2002-es és a 2002/2003-as bajnokság maga volt a csoda. A keret kilencven százaléka továbbra is saját nevelésű, szegedi születésű játékos volt. A profikkal és külföldi játékosokkal felvértezett riválisok bajnokságában így is megállta a helyét, stabilan bennmaradt.
2003-ban az NB I A csoportos csapat – annak ellenére, hogy a bajnokság 9. helyén végzett – az anyagi lehetőségek beszűkülése miatt kénytelen volt visszalépni az élvonalbeli indulás lehetőségétől. Az egyesület által kinevelt játékosok többsége az A csoport más csapataihoz igazolt.
Mivel a támogatások tovább csökkentek, 2005-re az egyesület vezetőségének döntenie kellett, hogy a rendelkezésre álló forrásokból a több mint százfős utánpótlást tartja fenn, vagy a felnőtt NB II-es csapat működését biztosítja. Az utánpótlás életben tartása mellett voksoltak, és kénytelenek voltak szünetelteti a felnőtt csapat létét. Több mint 50 év után a
2005/2006-os volt az első szezon, amikor Szegednek nem volt felnőtt férfi kosárlabdacsapata a Nemzeti Bajnokságban.
A régi dicsőség itt csakugyan késett az „éji homályban”, még inkább már csak a dicsőség vált régivé.
A csapat 2010-ben ismét a felsőházba küzdötte magát, és tartósan ott is maradt, holott rendkívül nehéz anyagi körülmények között tengődött. A mostani bajnoki év kezdetén – amint dr. Kardos Péter megfogalmazta – „komolyan felvetődött az is, hogy beadjuk-e a nevezésünket az A csoportra, nem az-e a felelősségteljes magatartás, ha visszalépünk az
élvonaltól.”
De a Délmagyarnak adott interjúban Kardos doktor elmondta: „Fogalmazzunk úgy, hogy jelenleg lokalizáltuk a tüzet. De nem aludt el. Ezt az évet biztosan végig fogjuk csinálni, de ha nem tudunk jelentősebb előrelépést elérni a finanszírozásunkban, akkor ez a kérdés jövőre már nem kérdésként fog felmerülni…”
Nem érdemes további részleteket közzétenni a példás takarékossággal gazdálkodó egyesület kínlódásáról. Jellemző, hogy árgus szemekkel figyelik a magyar mezőnyt, keresik azokat az olcsó játékosokat, akiknek a képeségeiben a szakemberek szerint több van, mint amennyit jelenleg produkálnak.
A magyar sport finanszírozása labdacentrikus. A tao-pénzek elképesztő mennyiségben áramlanak a csapatsportokba. Egy részük persze eltűnik, már megszoktuk. De még így is
marad, bőséggel. Csak valahogy nem szivárog le az alsóbb régiókba. Régi dicsőségek, átöröklődő értékek
ide vagy oda.
Címkép: Hódy László. hunbasket/MTI/MTVA