Ungváry Rudolf: A hatalom imádatában könnyű mérgezővé válni

>Lakner Dávid interjúja,
Magyar Hang
>Nagyon kell vigyázni, hogy ne váljunk áldozatává a gyűlölködésnek.
Szégyellem, hogy engem is megérintett – mondja interjúnkban a hamarosan 87. születésnapját ünneplő Ungváry Rudolf. Az íróval legújabb, Eszmélésem története című kötete megjelenése alkalmából beszélgettünk.
– Nyolcvan felettieket már inkább telefonon szoktam elérni, mintsem e-mailben. Ön információs mérnökként dolgozott, szakkönyveket jegyzett. Jól kiismeri magát a mostani technikai viszonyok között is?
– Olyan nagy problémám nincsen. Eredetileg gépészmérnökként dolgoztam, majd 1974-ben szagot kaptam. Megkerestek ugyanis, hogy a számítógépekhez olyan sajátos szemantikai fogalmi rendszert kell készíteni, amely segítségével természetes nyelven lehet kommunikálni. Valamennyire ezt a mai kütyüvilágot is kezelem, de nem szeretem. Lecsupaszított, igen-nem kommunikációra kárhoztat. A Facebook, amely az egyetlen lehetőség, ha nem akarunk elszigetelődni, a vállalkozók csábítására készült. Merev, egyoldalú kényszerzubbonyba présel. Nem szeretem, de rászorulok.
A legszörnyűbb, hogy megszűnik az írott levelezés. Mit fogunk így megőrizni? Az elektronikus levelek nem maradnak meg, ráadásul szószátyárságra csábítanak. Mélységes idegenkedéssel állok e kulturális változás előtt. Pedig megesküdtem húszéves koromban, hallván a nálam idősebbeket, hogy én nem fogom azt mondani: bezzeg az én időmben! Szégyellem, hogy most mégis szembekerültem a jelenemmel. De nem tudok mit kezdeni ezzel az eljövendő süketséggel.
– A kommunikáció is szélsőségesebbé válik az interneten. Könnyebb valakit egy gép
mögül gyalázni, mint szemtől szemben.
– Ami száz évvel ezelőtt a kocsmaasztaloknál, a kávéházakban és a hitvesi ágyakban hangzott el, kikerül a társadalmi térbe. Úgy tűnik, mintha a silányságnak is súlya lenne. Az információs társadalom korát éljük meg. A termelőeszköz, ezáltal a harc eszköze az információ lett. Vele a gondolkodási szemét ugyanolyan ranggal jelenik meg, mint az átérzett, hiteles gondolat. Ettől még derűlátóan tekintek a létre. Különösen, hogy még nem alulról szagolom az ibolyát.
– A politikával megint csak könnyű indulatokat kiváltani. Ad egy hosszabb interjút,
abból kiemelnek annyit, hogy Orbán Viktort emberevő tigrishez hasonlítja, aztán
máris mindenki egymásnak eshet.
– Vagy egyetértenek. Platón megmondta: senki soha ne legyen vezér nélkül. Politikai vezetőkre nagy szükség van, de „tudni is kell jól szeretni, tudni bölcsen, a hazát”. A hatalom imádatában viszont könnyű mérgezővé válni. Az pedig, hogy a toxikus vezérek kit tudnak magukkal csábítani, nem a műveltségen múlik. Akadémikusokkal is megesik ugyanúgy, mint a legprimitívebb emberrel. És az utóbbinak is meglehet a józan esze, hogy ezt rögtön megorrontsa és elutasítsa. Nem tudom, mitől függ ez a csábíthatóság. És az a félelmetes benne, hogy fele-fele arányban működik. Hogy örültek az amerikai demokraták, amikor Joe Biden három százalékkal nyert. Hát ez nem győzelem, hanem prolongált döntetlen!
– Ez a politikai őrület veszélyes az egyszerű polgárra is, nem? Egy idő után azt vesszük észre, hogy folyamatosan a napi ügyeket kommentáljuk, egyre nagyobbakat próbálunk mondani, a fontos dolgokra meg alig jut időnk.
– Nagyon kell vigyázni, hogy ne váljunk áldozatává ennek a gyűlölködésnek. Függetlenül attól, ki mit érez. Szégyellem, hogy engem is megérintett. Tudom, hogy ez egy silány, indulati tulajdonság bennem. Csak olykor nem tudtam másképp érezni.
– A gyűlölet negatív, önpusztító érzés is egyben.
– Ez rajtam nagyon sokat rontott is a pártállam idején. Mély belső ellenszenvvel viseltettem a kommunisták iránt. Főleg azokkal szemben, akik őszintén, tiszta szívvel hittek. Őket tartottam a legrettenetesebbnek. Akik eltorzították az agyukat, és átálltak egy pillanat alatt, veszélytelenebbnek tűntek. Mert utána visszaállnak akárhová, attól függően, milyen a külső szerkezet. Ma sincs másképp. Ez a rendszer a klasszikus fasizmus bukásából tanult – fasisztoid – mutáció. Ahogy a spanyolnátha „tanult” a normális influenza meggyengüléséből. A fasisztoid is „tanult”. Ugyanúgy vissza akarja vezetni a társadalmat az őserdőbe, ahogy őse, a klasszikus fasizmus. A vezérelvűség, az erő, a tekintély és a kizárólagos akarat világába. Minden demokratikus intézményt megtartanak, de teljesen megszállják ezeket. Elrejtik önmagukat a demokrácia paravánja mögé. A bolsevizmus ezzel szemben a társadalmi ösztönlét okozta traumákat akarta radikálisan megszüntetni a kapitalizmus felszámolásával. Gondolva, hogy ez a szörnyű, kapitalista ösztönkésztetés az oka az elnyomorodásnak. Tökéletes társadalmat akart létrehozni, ettől pedig elkerülhetetlenül ugyanolyan brutálissá vált, mint a fasizmus. A fasisztákkal szemben azonban össze lehet fogni a kommunistákkal, de a kommunistákkal szemben tilos a fasisztákkal. És mind a kettőre érvényes, hogy fasisztának és kommunistának akkor sincs igaza, ha igaza van. Mindezt megírtam a 2014-ben megjelent könyvemben, A láthatatlan valóság – A fasisztoid mutáció a mai Magyarországon-ban.
– Miért nincs akkor sem igazuk?
– Mert nem lehet mentegetni egyiket sem. Az emberi lélek két különböző típusáról van szó. Az egyiket a röfögő, állati kéjben való hentergés vágya vezérli, a másikat a puritán, szerzetesi, megszállott tökéletességvágy. Mindkét késztetés ott rejlik bennünk, mint „a tigris és a szelíd őz”, miközben ugye „romlott kölkökre leltem pszichoanalízisben”. Ez a legnagyobb emberi kihívás, nekem is, személyesen. Nyolcéves voltam 1944-ben, és már akkor nagyon reagáltam arra, amire anyám figyelmeztetett. Az egyik elbeszélésemben írom is ezt. Figyelmeztetett: az utcán látni fogok embereket, akiken sárga csillag van. Belém égett a mások bélyege.
– Azt is írja, hogy látott egy Wehrmacht-katonát, amint Pester Lloydot vásárol. Ez is ennyire élesen megmaradt?
– Mert hiszen az anyanyelvemet beszélte! Ráadásul olyan gyönyörűen, ahogy mi ezt nem tudtuk svájci németként. Ezért örökké kisebbrendűségi érzésünk maradt mind velük, mind a francia svájciakkal és a francia kultúrával szemben. Anyám átadta ezt nekem. Nem a gyűlölet volt a válaszunk rá, hanem a csodálat.
A teljes interjú:
https://ujhet.com/a-hatalom-imadataban-konnyu-mergezove-valni-interju-ungvary-
rudolf-iro-ujsagiroval-filmkritikussal/