euronews
>Orbán Viktor kormánya számos angol nyelvű jobboldali
publikáció finanszírozásához köthető – mutatott rá a portál, és
azt vizsgálta, hogy ez milyen hatással, sikerrel jár.
A támogatott orgánumok között van az European Conservative,
amelyet Budapesten nyomtatnak, és amely titkolja, hogy Orbán
köre és a magyar kormány támogatja a Batthyány Lajos
Alapítvány (BLA) útján. Az alapítvány 1991-ben jött létre, és a
magyar kormány által nyújtott támogatások csatornázásának
eszközévé vált.
A K-Monitor szerint a BLA 2022-ben 6,2 milliárd, majd idén
januárban további 9,6 milliárd forintot – azaz mintegy 40 millió
eurónak megfelelő összeget – kapott. Ezeket az összegeket a K-
Monitor szerint a BLA egyebek között a The European
Conservative-nak, civil szervezeteknek, az nemzetközi
konzervatív rendezvényekkel, köztük a CPAC-kal foglalkozó
Alapjogok Központnak juttatta.
A Riporterek Határok Nélkül elnevezésű szervezet szerint „Ez jó
példa arra, hogy hogyan látja a magyar kormány a médiát:
nevezetesen a propaganda eszközének”. A szervezet
sajtószabadság indexén Magyarország a 72, helyen az utolsó
három EU-tagállam között szerepel.
Ám a The European Conservative azonban nem az egyetlen
publikáció, amelyet az adófizetők pénzéből támogatnak – írta a
portál, és példákat hozott a BLA honlapjáról. Ezen kívül
megemlítette a támogatottak között – mint a BLA honlapján
nem szereplőket – a ReMixNews portált, valamint a V4NA
hírügynökséget, amelyet Szalay-Bobrovniczky Kristóf mai
védelmi miniszter jegyeztetett be, amikor Londonban nagykövet
volt. A V4NA részvényesei között van Habony Árpád, a
miniszterelnök nem hivatalos tanácsadója is.
A V4NA minden ambíció és igyekezetellenére sem lett soha
népszerű, az oda vezető legtöbb link a magyar, a szlovéniai és
a szlovén médiában jelent meg. Az Orbán-rezsimnek, illetve a
hozzá köthető személyeknek és szervezeteknek mindkét
országban jelentős a jelenléte a médiában. A V4NA viszonylag
nagy összegekkel működik a hivatalos közlések szerint, de az
nem derül ki, hogy hová kerül ezt a pénz – mondták az
Euronewsnak a Riporterek Határok Nélkül szervezetnél, és
rámutattak: „A V4NA ilyen értelemben sokkal hatásosabb
nemzetközi finanszírozási eszközként, mint médiatermékként,
különösen az angol nyelvű szférában.
Pavol Szalai, a Riporterek Határok Nélkül EU-Balkán részlegének
a vezetője kifejtette: ezeknek a médiumoknak a számukra
elérhető bőséges pénzügyi források ellenére csak korlátozott a
hatása. Szelei ennél aggasztóbbnak látja a magyar média
helyzetéből adódó implikációkat, és azt, hogy a magyar
független médiának rendkívül egyenlőtlen feltételek mellett
még külföldön is versengenie kell Orbán
propagandagépezetével.
Sem a ReMixNews, sem a V4NA nem tett szert sok követőre a
közösségi portálokon, a The European Conservative csak nagy
újságos standokon érhető el egy szűk közönség számára.
Az Euronews mind a The European Conservative-ot, mind a
ReMixNewst, mind a V4NA-t, mind a BLA-t, és amagyar
miniszterelnök irodáját is megkereste kérdéseivel, de a cikk
megjelenésének időpontjáig még egyik helyről sem kapott
választ.
H.J.
https://www.euronews.com/my-europe/2023/09/16/hungarys-
government-is-funding-european-publications-to-little-success