Posted by Lévai Júlia
>Olvasom, hogy a köztársasági elnök a Budapesti Demográfiai Csúcson
egyszer csak egy tizenkét pontból álló követeléssort kapott elő. Ilyesmit
rendesen a Felkelő Nép szokott megfogalmazni, az elnyomó hatalommal
szemben, ő azonban most a hatalomból mondja. És bár sehol nem
látom, hogy a Családosok Összmagyarországi Kongresszusa bízta volna
őt meg ezzel, arról beszél, hogy mivel a családok a szabadságharcukat
vívják, ő is együtt masírozik velük. Hát jó: akkor vegyük úgy, hogy ami a
pontokban áll, az kettejük közös hangja, és nézzük meg, vajon
mondhatná-e ezeket a harcizmus-családizmus szellemében fogant
gondolatokat, akár maga a Nép is.
1. /A családok/ Kívánják a nevelés szabadságát, a gyerek nevelése a
szülők joga, felelőssége, kötelezettsége, itt nincs helye semmiféle
ideológiának.
„Adassék szabadság a családoknak” – ez akár jöhetne a Néptől,
pontosabban annak öntudatosabb felétől, és az is, hogy ne nyomják tele
az életét felülről, ideológiával (= mondvacsinált dogmák, magyarázatok
és eszmeiségek gyűjteménye; nem azonos a filozófiával). A mai
köztársasági elnök azonban ezt csak akkor mondhatná, ha egyértelművé
tenné, hogy ezt a hozzá közel álló kormánynak üzeni. Hiszen az Orbán-
kormány vezette be, hogy az iskolákban a gyerekek számára kötelező,
önálló óraként legyen jelen a vallás- és erkölcstan-oktatás, s hogy
mindkettőnek az orbáni nacionalista-etnicista, a „magyarnak születni”
tényét önértéknek tekintő szemléletmódot kell képviselnie. Ők vitték be
kikerülhetetlenül a gyerekeink életébe a felülről diktált, állami
egyhitrendszert, párban azzal, hogy a tankönyvek egyirányúsításával
kizárta az övékétől eltérő politikai filozófiák szellemét az oktatásból. Nem
mellesleg a gyerekek a YouTube-on is csak úgy juthatnak hozzá egy-egy
meséhez vagy zeneszámhoz, hogy a felvétel elején semmiképp sem
gyereknek való, felajzott uszítás zúdul rájuk, a politikai reklámokból.
Éspedig a nemzet részét képező liberálisok, baloldaliak, és általában a
kormány részéről „másik félként” megjelölt szereplőkre irányítva. Vagyis
még a kultúra terén is a „vagyunk mi, és vannak az ellenségeink”
legaljasabb ideológiáját erőszakolják rájuk. És mivel Novák semmivel
sem tette egyértelművé, hogy ezzel a mondatával ennek a kormánynak
üzen, ez a követelés nem hangozhatna el, az ő szájából.
2. Aki kislánynak született, nőhessen fel lányként, aki kisfiúnak, fiúként.
Egy államfő ilyet semmiképp se mondhatna, a nép józan többségének
pedig eszébe se jutna. A gondolat ugyanis azt sugalmazza, hogy ahol ez
netán másként történik (tehát pl. a kislányból egyszer csak bizonytalanul
lesz nagylány, vagy egyáltalán nem az lesz, mert a belső, biológiai
adottságai másként rendelkeztek), ott mindez azért van így, mert
(figyelem, paranoiás képzet következik!) valaki kívülről beleavatkozott a
dolgok menetébe. Eszerint jött egy propagandista, és rájuk erőltette,
vagy a nemváltást, vagy a bármiféle, szokványostól eltérő viselkedést.
Mivel azonban sokan tudják (sőt: ezt Novák Katalinnak magának is
tudnia kell), hogy ez képtelenség – hiszen az olyan ösztönkésztetéseket,
mint amilyenek a nemi vágyak, és az olyan identitást, amely ezeken a
vágyakon alapul, kívülről senki nem erőltetheti rá, senkire –, ezért erről a
mondatról nem gondolhatunk mást, mint hogy teljesen értelmetlen, és
ezért ezt józan állampolgárok nem mondanák. Kivéve azokat, akik vagy
paranoiás indíttatásból, vagy mert megrögzött Orbán-fanok, kitartanak
amellett, hogy az emberek a liberálisok tekintetének mágikus hatására
igenis képesek más neműekké válni. Éspedig a saját, személyes
tapasztalataik ellenére. (Hiszen az velük sem fordulhatott elő, hogy
akkora delejjel nézett rájuk egy LMBTQ-s, amitől ők azonnal és
ellenállhatatlanul a saját nemükre kezdtek el rágerjedni.) Ezt az üzenet
az ilyenek valóban boldogan megfogalmaznák, egy köztársasági elnök
azonban nem tehetné, mert ezzel a társadalom legtudatlanabb és
legkorlátoltabb rétegének kifejezett rosszindulatát erősíti, és az nem
feladata.
3. Családpárti döntéshozókat, ne lázítsanak a családok ellen, a
családpártiság legyen nemzeti minimum – ismét hamis sugalmazásokon
alapul. Mindnyájan tudjuk: a „családpártiság” kifejezés vagy az emberek
saját, személyes helyzetéből adódó, szubjektív hozzáállás szava, vagy
egy-egy konkrét, kormányzati intézkedés jelzője lehet. Itt azonban
politikai irányzatként jelenik meg: mintha léteznének családpárti és
családellenes pártok és tisztségviselők (döntéshozók), s mellettük még
olyanok is, akik kifejezetten lázítanak a „családok” ellen. De egyáltalán:
milyen családokról van szó? Kicsikről, nagyokról? Azonos vagy eltérő
neműekből álló együttélésekről? Lepapírozott, vagy hivatalosan nem
dokumentált, de a gyakorlatban családként funkcionáló formációkról?
(Közösen fizetik a számlákat, főznek ebédet és viszik le a szemetet.)
Emellett az, hogy egy társadalomban születik-e konszenzus bárminek a
megbecsüléséről, a legkisebb mértékben múlik az ilyen üzeneteken.
Ismét csak azt látjuk, hogy ezt a nép se mondhatná, de Nováknak sem
illene: egy köztársasági elnök becsülje meg magát annyira, hogy nem
terjeszt értelmetlenséget.
A következő pontok közül többet is az köt össze, hogy teljesen
érthetetlen: 4. A magyar családok képviselete itthon és külföldön – talán
van valami gond a külképviseletekkel, a konzulátusokkal?
5. Biztonságot a családoknak, az óvodák, iskolák, falvak, városok, az
ország legyen biztonságos – miért: most nem az? Ennyire tehetetlen a
rendőrségünk? 6. Megfelelő lehetőséget a gyermekeseknek, ne járjon
rosszabbul az, aki gyermeket vállal, annál, mint aki lemond erről. –
Milyen „lemondásról” van szó? – érdeklődne itt inkább a Nép. – Hová
sorolódik ebben a felállásban, akinek egészségügyi-fizikai okokból nem
lehet gyereke? És az mitől jár jobban? – kérdezgetné. Az államfő viszont
azért nem foglalhatna ebben állást, mert a mondat valós indok nélkül állít
szembe egymással ráadásul ködösen meghatározott csoportokat.
7. Ne legyen anyagi akadálya a vágyott gyermekek megszületésének –
ez kinek szólhat egy olyan országban, amelyben se koncepciója, se
tárcája nincs a szociálpolitikának? A Nép szívesen hangoztatná ezt, de
melyik kapu előtt? És Novák? Kitől követeli?
8. Megbecsülést az időseknek – jó vicc! Van, akinek ez nem egy
evidencia?! Ám ha Novák is akként hangsúlyozná, az meglehetősen
hiteltelennek tűnne. Kivéve, ha ezzel kifejezetten azt akarta mondani,
hogy most aztán a kormány adja vissza a magán-nyugdíjpénztárakból
lenyúlt összegeket, valamint hozza rendbe általában a nyugdíjrendszert,
mert különben baj lesz. Mivel azonban ezt elfelejtette hozzátenni, ezért
itt is kénytelen vagyok azt írni, hogy ő ezt nem mondhatná.
9. Valódi választási szabadságot a nőknek, a munka miatt ne kelljen
lemondani a gyermekről, és fordítva sem, megbecsülést a főállású
édesanyáknak – engem maximálisan meggyőzött, és felteszem, hogy a
Nép igen nagy része is így lenne ezzel. Ám ha csak kicsit is adna
magára, a köztársasági elnök ezt sem mondhatná. A gondolat
egyértelműen a gender (=„társadalmi nem”) leírását adó elmélet
szellemét képviseli: evidensnek tartja, hogy a 21-dik században egy nő
életprogramjában egyenrangú lehet az a társadalmi színezetű
szerepvállalás, amely egy hivatáshoz köti őt. Ez pedig éles ellentétben
áll azzal, amit Novák az utóbbi években hangoztatott: pl., hogy a magyar
nők nem versenyezhetnek a férfiakkal, és nem várhatják el, hogy
ugyanannyit keressenek, mint azok. És bár nem tudjuk: végül is Novák
melyik irányból köpte szemen magát, amikor – jócskán kilépve az Orbán
által ideálisként előírt, hagyományos női szerepkörből – kiemelkedő
politikai pozíciókat vállalt, és közben hol kiállt a modernitás mellett, hol
meg uszított ellene, ha mindezek után ezt kimondja, azt ugyanolyan ön-
szemenköpésnek tartjuk.
10. Védjék meg a saját otthon biztonságát, segítsék a fiatalokat az
otthonteremtésben.
Kik védjék meg, és kik segítsék? Pláne, hogy itt előbb kéne védeni, mint
megteremteni. De mivel ez már számomra teljesen követhetetlen, nem
tudnám megmondani, hogy ezt ki mondhatná, és ki nem. A következőnél
viszont annál inkább:
11. Versenyképes köznevelés, szakképzés, felsőoktatás és
egészségmegőrzés. Ezt a társadalom igen jelentős része követelhetné –
kivéve az államfőt és a kormányt. Hogy miért, az a folyamatos
oktatásügyi tüntetések hátterével nem szorul részletes magyarázatra.
És végül a 12-dik: Figyelmet a határon túli magyar családoknak. Ahogy
én érzékelem: a Nép igen nagy részénél a kormánynak sikerült elérnie,
hogy még azok is háborogjanak a határon túlra irányuló, nyilvánvalóan
pártpolitikai célú pénzcunami miatt, akik amúgy természetes módon
szolidárisak az ott élőkkel. Ezért a többség ezt nem mondaná. Novák
pedig ugyanazért nem mondhatná, amiért ők sem.
A végén pedig a következő egyenleg jön ki az egészből: a Nép öt
követelést valóban mondhatna, négyet nem, és egy eszébe se jutna. Két
kérdésnél nem tudtam eldönteni, mit választana. Novák viszont, ha adna
magára, a tizenkettőből egyet sem mondhatna el, miközben a
gyakorlatban mind a tizenkettőt mondta. És még nyilván mondani is
fogja. Szemmel láthatóan nem becsüli meg annyira önmagát, hogy csak
olyasmit mondjon, amit őszintén is gondol. Miért hinnénk hát el akkor,
hogy a mások gondolatait megbecsüli?!