A Nike cipő hatása a nagykövetekre

Posted by

Rezeda
>Petiminiszter cipőt vett. Szíve joga, ő sem járhat mezítláb, csak az
értelmezhető nehezen, miért kell ebből játékfilmet készíteni, és az orrunk
alá dörgölni. Mindemellett a vásárlás feltételei voltak érdekesek,
mégpedig az ár, és a fizetési mód, illetve a hozzácsapott családi idill
története. Hetvenötezret kóstált a Nike Air Jordan true blue, Petiminiszter
pedig kápéval egyenlítette ki a számlát, ami elgondolkodtató. Hogy miért
kápé, hogy ez valami ösztönös önvédelem-e, mert a kártyának nyoma
marad, míg ennek meg nem egyáltalán.
Rossz amerikai krimikben szoktak csalódottak lenni a nyomozók, hogy
készpénzzel fizetett az ellenőrizni kívánt alak, tehát követhetetlen, azaz
meglép. Ha az ember egy maffiakormány tagja, akkor lehetnek benne
ilyen ösztönök, ha már nem is tudatos, de Petiminiszter ki is
hangsúlyozta, hogy fizetni „készpénz, mindig”, ami elgondolkodtatja az
embert. Ám lehet ez részünkről szimpla rosszindulat is, mégis, olyan
időket élünk, hogy ezt is vállaljuk. Még az áron sem rugózunk túl sokat,
ha egyáltalán ilyen nyugdíjas tekintettel.
Illetve csak annyit említünk meg, hogy Pintérminiszter ennél
kevesebbért, illetve kevesebbel akarja lekenyerezni (megvenni) a
tanárokat, amikor – és ez nem vicc – Köbüki ösztöndíjat ajánl nekik a
tehetséggondozásért. Ez hetvenet ér az államnak, amiből Petiminiszter
még egy szaros cipőt sem tud venni, de nem vagyunk mi demagógok.
Vele az a nagyobbik baj, hogy ilyen – edzőcipő – öltözetekben jár
külügyminiszterkedni, s bár nem a ruha teszi az embert, valamennyire
azért jellemző rá. De úgy is mondhatnánk, mindegy, milyen cipőben
ordít.
Mint például egy svéd kisfilm miatt, amelyben azt magyarázzák el az
ottani gyermekeknek, hogy Magyarországon „hanyatlásnak indult a
demokrácia”. Nem azt szajkózzák, mint az oroszok, hogy ’56 fasiszta
felkelés volt, s ami miatt Szijjártó az edzőcipőjében meg sem szólalt,
hanem élénken hallgatott. Most viszont a svédeket megfenyegette, hogy
emiatt az érzékeny lelkű fideszista képviselők, a bátor
százharmincvalamennyik nem fogják megszavazni a NATO
csatlakozást, mert nálunk így függnek össze a dolgok. Míg Orbán mást
nem csettint.
Szijjártó egyébként – és közeli munkatársa, a tiszta tekintetű és
bülbülszavú Menczer – értekezletet celebrált a nagyköveteknek, ahol ez
a két alak, az edzőcipős és a sportriporter tartott előadást a magyar
külpolitika irányairól százharminc magyar nagykövetnek meg
konzuloknak. Már akit beengedtek a fogadó országba, mint ahogyan
Kanadába Bencsik Jánost már egy fél éve nem. Ebben az értekezletben
egyébként az volt a szép, hogy beléptetőkapukkal ellenőrizték, ki mikor
érkezett vagy ment el, és percalapú pénzbüntetésekkel fenyegettek.
Illetve fenyegették a külügyeseket. Viszont utána büszkék voltak, ez a
módszer milyen hatásos, mert az összes hazaáruló időben ott volt
meghallgatni ennek a két ökörnek az iránymutatásait. Nem túloz az
ember a jelzővel, mert ismerve Menczer megszólalásait, senki nem
vádolhat azzal, hogy túlzásokba esünk. Kiegészítve azzal, Szijjártó sem
sokkal jobb, sőt, még károsabb is belegondolva a horkolásgátlókba,
vakcinákba most pedig az akksigyárakba, amelyekkel szó szerint a
romlásba taszítja az országot, ha hagyjuk. És mért ne hagynánk.
Öt diáktüntető ellen indít eljárást a rendőrség ezúttal, akik a saját-, az
apjuk és az ország jövőjéért vonultak pénteken, és minden bizonnyal
nem arra büszkék, hogy édes szülőjük Nike cipőt vásárol, amivel viszont
Szijjártó dicsekedett. Mint a filmünkben kifejtette, „Az elmúlt kilenc
évben, mióta miniszter vagyok, amikről én azt gondoltam, hogy nagy
dolgok, tizedannyi lelkesedést váltottak ki a gyerekeimből, mint hogy ide
jövök”. – Nem ismerjük a Szijjártó gyermekeket, de látatlanban is
megértjük őket.
Viszont, ha majd később szembenéznek azzal, mit művelt az apjuk,
lehet, még a rokonságot is letagadnák, de ebben, ugye nem lehetünk
egészen biztosak. Abban azonban igen, hogy belőlünk még ez a
cipőboltos pörformansz sem volt képes semmilyen jó érzést előhozni
vele kapcsolatban, mi több, épp ellenkezőleg. Mert azt látjuk, hogy kies
hazánk egyik sírásója milyen kétségek nélkül és vidáman éli az életét, és
ez az aktus veti föl bennünk azt a dilemmát, hogy van-e Isten, illetve, ha
igen, miért ver minket. Mert lassan ez lesz az egyetlen kérdés.