Posted by Odze György
>Főiskolai gyakorlat Siófokon, az Európa Szálloda éttermében. Voltam portás, szobafőnök-gyakornok, séf, minden. És egy hétig pincér. Hivatalosan felszolgálóként, mert a pincér szót a szakmában nem szerették használni, úgy gondolták, van benne valami lekezelő. Igaz is. Tőlünk Nyugatra, a Lajtán túl, bezzeg Herr Ober. Mennyire másképp hangzik. Érdekes és szórakoztató munka, ha az ember igyekszik felfedezni benne az érdekességet és a szórakozást. Ráadásul afféle kényes értelmiségiként különcként is kezeltek a hivatásos szakmabeliek, aki szabadidejében olvas meg zenét hallgat, ezért aztán, amikor egy este, nem sokkal zárás előtt belépett az étterembe Básti Lajos, természetesen engem küldtek oda hozzá.
Megigazítottam kis, fekete csokornyakkendőmet, előírásszerűen karomra helyeztem a hangedlit, hónom alá csaptam a méltatlanul kopott, hibás magyarsággal gépelt menüt.
– Parancsoljon, művész úr – mondtam, amikor megálltam az asztalánál és még némi büszkeség is volt bennem. Majd elmesélem nagymamának, aki nagy Básti–rajongó volt.
– Kérek egy Martini-koktélt –rendelt és felnézett rám. – Tudja, mi a Martini-koktél?
– Természetesen – feleltem magabiztosan. – Főiskolai hallgató vagyok. A gint és a száraz vermutot jéggel elkeverjük, jég nélkül martinis pohárba szűrjük, majd díszítjük csavart citromhéjjal vagy zöld olívabogyóval.
– Remek – dőlt hátra Básti elégedetten. – Maga mindent tud.
Igen, nagymama büszke lesz. Az unokája felszolgált Bástinak. Közben jegyzetfüzetemet is előkészítettem, hogy abban írjam majd fel a rendelés részleteit. Nem mintha feledékeny lettem volna, ám tapasztalt felszolgálók szerint jól hat a vendég lelkére, ha a pincér úgy tesz, mintha jegyzetelne, közben persze elefántfüleket is rajzolhat, ha éppen kedve tartja.
Koktélospohár nem is volt a konyhán, csak a tetőbárban, nem baj, gondoltam, kis liftezést megér, a szolgálati liften máris úton voltam felfelé, ahol Mimi, a világ legrövidebb szoknyáját viselő, ám egyáltalán nem kollegiális felszolgáló kisasszonyától kértem segítséget.
– Nyitás előtt vagyok – mondta sértetten.
– Nem számít. Básti Lajosnak lesz – magyaráztam áhítattal.
– Nem ismerem a mai focistákat – felelte szájában cigarettával, de közben megvolt már a koktélospohár, benne a csavart citromhéj.
Három perccel később már Básti asztalánál álltam.
– A Martini koktélospohárban, művész úr, ahogy tetszett parancsolni – mondtam és a menüre mutattam. – Tessék rendelni.
– És a szűrt jég? – kérdezte halkan, egy Shakespeare-szonett hangulatát idézve.
– Semmi gond – mondtam, pedig volt gond, mert jeget az Európa Szállóban csak a halhűtőben tartottunk. Ám a jó felszolgáló találékony. Felhajtottam a hűtő tetejét, egy határozott mozdulattal letörtem egy darab jeget a dermedt pontyok és harcsák között, szétmorzsoltam és a pohárba helyeztem.
Básti kényelmesen hátra dőlve, türelmesen olvasott az asztalnál.
– Most már rendben lesz a dolog – mutattam, amikor az asztalra helyeztem. – Ahogy kell.
– Így van – Básti felemelte a poharat, miközben a nyugalmát egy pillanatra sem veszítette el, amiért hálás is voltam neki. – Most már csak egy kérdésem lenne: pikkely hogy került bele?