Posted by Csikvári F. András
>A 2010 óta működő Orbán-rezsim alig egy évtized alatt sikerre vitte a bankszektor elfoglalásának a tervét. Megerősítette a nyilvánosság elől elrejtett, ezért a haveri cégek finanszírozására alkalmas kormánybankokat, és Matolcsy György segítségével a szolgálatába állította a pénzügyi felügyeletet is bekebelező jegybankot. Közvetlen uralma alá vonta a magyar bank piac jelentős részét elfoglaló pénzintézeti kört: a teljes takarékszövetkezeti szektort, valamint FHB csoportot, az MKB-t és a Budapest Bankot a kormányfő közvetlen környezetéből való tulajdonosok kezébe juttatta. Ezzel megalapozták az OTP-vel vetélkedő Magyar Bankholding létrehozását, amely méreténél fogva sokféle kormányzati és magánérdek kiszolgálására alkalmas. A könyv ennek a folyamatnak az egyes lépéseit és meghatározó szereplőit mutatja be. Ez egy titkolt történet, amelyet Várhegyi Éva felfed számunkra, támaszkodva rengeteg tényfeltáró újságíró sziszifuszi munkájára is.
Egészen kitűnő könyv, aki meg akarja ismerni ezt az időszakot, annak feltétlen el kell olvasnia. Ez nem okozhat nehézséget, mert a könyv olvasmányos is, de a szerző szavatolja, hogy mindig abszolút szakszerű is. Néha szinte sajnáljuk is ezt a szak szerűséget, mert úgy olvasnánk a könyvet, mint egy gördülékeny krimit. Csak azt a gondolatot kell háttérbe tolnunk az agyunkban, hogy éppen arról olvasunk, hogy hogyan lopnak meg minket. (Hosszan tudnék anekdotázni itt, de megkímélem Önöket ettől.) A könyv beszámol az összes lényeges ügyről a Postabanktól kezdve. Beszámol a módszerekről, például, hogy hányszor kellett délután egyéni törvénymódosítást benyújtani, hogy másnap délelőtt azt megszavaztassák és délután megcsinálják azt a disznóságot, ami tegnap még büntetendő lett volna. Képet kapunk bizonyos szereplők személyiségéről, pályafutásáról. Ezen személyiségrajzok közül messze kiemelkedő a Spéder Zoltántól írt, biztosan nem véletlenül, hiszen sokáig dolgozott együtt Várhegyi Évával.
Ha csak egy könyvismertetőt szerettem volna írni, akkor körülbelül itt befejezném. Még egyszer, nagy tisztelettel megemelném a kalapom (van nekem – ténylegesen meg is emelem), a szerző Várhegyi Éva előtt és közös imára szólítanám fel az országot az új gigabank az MBH egészségéért (az M a közhiedelemmel ellentétben nem a Mészárosból jön, hanem mert ‘magyar’), mert ha ez ránk dől – és sajnos előbb-utóbb ránk fog, mert rengeteg haveri céget kell finanszírozni – az nagyon sokba fog kerülni nekünk. De nem fejezem be, mert kínoz egy gondolat: mi lenne, ha a szocik lennének (lettek volna) kormányon? A véleményem, hogy ugyanez, csak kisebb szervezettséggel, több nagy balhéval és lebukással és persze más nevekkel, mondjuk a Lölö helyett Zozóval. A közjó fogalmának felbukkanását feltételezni, bármilyen értelmezésben is nagyon nehezen megy itt nekem.
Ismert amerikai bemondás, hogy “ami jó a General Motorsnak, az jó Amerikának.” Amiben utolérhetetlen ez a NER-es társaság, hogy el tudja hitetni az országgal, és talán még maguk is elhiszik, hogy ‘Ami jó nekünk, az jó az országnak!’
Kis ország, csak egy elitje lehet – szokták mondani. De ez nem elit, ez a felső tízezer, amit igenis meg lehet fékezni egy független, cselekedni akaró és tudó nyomozói, ügyészi és bírói apparátussal, és főleg egy önmagában bízó polgári középosztállyal. Ez lenne a mindennél nagyobb kincs ebben az országban.