Dés László, gyémántokkal körülvéve

Bedő J. István |

A Dés-koncert szinte ajándékként került a Zsidó Kulturális Fesztivál programsorozatába. A kiváló zeneember (szerző, muzsikus, énekes előadó) májusi koncertjét torokproblémái miatt törölni kellett, és a kényszerű pihenő után nagy energiával és kibővített műsorral tudott megjelenni a Papp László Budapest Sportaréna zsúfolásig telt a nézőtere előtt.

Dés Lászlót bemutatni aligha kell, ámbár rajongóin (az is igen nagy szám) kívül nem mindenki tudja, hány nagyon megszeretett dal fűződik a nevéhez. Nos, ez a Duett című program olyan nagy merítést adott a koncert bő két órája alatt, hogy nevezhettük volna Dés-életműnek is – de ezt ő maga cáfolta egy kijelentésével, mely szerint még van elég ideje átképezni magát rockzenésznek, vagy ami pár évtized múlva lesz éppen divatban…

Dalai elhangzásakor meg a kísérőszövegben is megnevezte a szövegek szerzőit: Bereményi Gézát, Parti Nagy Lajost, Geszti Pétert, Müller Péter Sziámit, Grecsó Krisztiánt, Nemes Istvánt – igen illusztris a névsor. Így egyetlen műsor csokrába összegyűjtve derült ki, hogy ők is mennyit írtak a szerelemről – a boldogról, meg persze a boldogtalanról.

Szóval ez a korántsem lezárt életmű cikázott a több évtizedes és teljesen mai, a lemezről már nagyon ismerős meg a lemezre soha nem kerülő, csak koncerteken hallható dalok között vagyis, hogy stílusos legyek: nagy utazás volt ez a férfi–női kapcsolat érzelmi csúcsai és mélypontjai között.

Teljessé a kép úgy alakult át, hogy megjelentek a duetteket éneklő színészek: Básti Juli és Nagy Ervin, Für Anikó és Mácsai Pál, majd kicsit később Tóth Vera és Wunderlich József. Természetesen közben Dés időnként szólózott is, és a csak zongorával előadott Bohócdal egy kicsit ars poeticának is beillett. Némelyik dal annyira drámaszerű volt, hogy megkövetelte Férfi és Nő kergetőzését, egymás gyilkolását (Tíz kicsi bűnjel, Látszat), míg máskor csak az emberi hang érvényesült – de az nagyon: a legendás Nagy utazást Déssel együtt Tóth Vera énekelte, hátborzongatóan.

Básti Julitól ismét óriási szórakozás volt meghallgatni azt a kesernyés Anyakomplexus vs apakomplexus-t, ami már olyan másfél évtizede lemezre került. (Arra most nem térnék ki, hogy csak a szomszédos szektorokban hány olyan Dés-rajongót láttam, aki pontosan megfelelt Bereményi leírásának…)

Nagy Ervinnek is jutott egy különleges darab, a Hosszú menet – ezt ugyancsak a Férfi és Nő lemezen lehet meghallgatni.

Geszti Péter/Maugli és Dés mint Balu elővette a Nagy pofonofont – aminek alighanem a nézőtér számos tizenévese örült a legjobban…

Fintor is jutott erre az estére, az egyik a Szentiment, ugyanis ahogy az ember a zenére és az előadás hangulatára figyel, nem veszi észre, hogy Parti Nagy félbehagyott mondatokkal szórakoztat, és csorba (de rá nagyon jellemző) kificamodott hasonlatokkal tárja elénk a szentimentet („mint az idő, megy a gázóra csattog belül” – vesszők elhelyezése ízlés szerint)…

A másik fintorral Désnek némi Heltai-hangulatot is sikerült belopni a szerelmes dalok közé (Asszonyom, ön engem tönkretesz). Volt egy zenei grimasz is; a zongorát magára hagyva vad és szenvedélyes szaxofon-improvizációt adott el a Nagy utazás közjátékaként, amely végül finoman átcsúszott az Örömóda ismerős nyolc sorába.

Amit másutt nem nagyon láttunk: a három szép, tiszta hangú vokálos lánynak is jutott egy záró megszólalás (Ez a dal), majd az estet szinte tüntetésszámba menően zárta minden énekes részvételével a Pál utcai fiúk himnusza: Mi vagyunk a grund – az egész nézőtér felállva ünnepelte Dést és a Duett vendégeit.

Fotók: Tyukifotó. Címkép: Mi vagyunk a grund – mindenki a színpadon és mindenki a nézőtéren