Posted by Dobozi István
>Varietas delectat – a változatosság gyönyörködtet. Ezt aligha mondhatja el magáról a 2009-ben alapított
BRICS-csoportosulás (Kína, Oroszország, India, Brazília, Dél-Afrika), amelynek tagjai között kevés összekötő
kapocs van a Nyugat-ellenes (főként anti-amerikai) sérelmi politikán kívül. Ők nem kérnek sem az Egyesült
Államok, sem a G7-csoport által uralt globális gazdasági és pénzügyi kormányzásból. Úgy érzik, hogy – a
világnépességben és a nemzetközi gazdaságban betöltött komoly súlyukhoz képest – csupán a
másodhegedűs szerepét játsszák az olyan globális pénzügyi szervezetekben, mint a Világbank és a
Nemzetközi Valutaalap. Ezért nem véletlen, hogy a BRICS egyszerre akar mini-Világbank és mini-IMF lenni
– ez idáig mérsékeltnek mondható sikerrel. A szervezet két óriása, Kína és India közötti éles, regionális
geopolitikai rivalizálás, olykor határvillongásba fajuló ellentétek ennél többet aligha tettek lehetővé.
A kitartó sérelmi politika jegyében a BRICS – még szerény eredménymérlegével is – fölöttébb népszerű lett
a globális Délen. Háromtucatnyi fejlődő ország aspirál a tagság elnyerésére. Ezek közül a legutóbbi,
johannesburgi BRICS-csúcson hat államot – Egyiptom, Irán, Szaúd-Arábia, Egyesült Arab Emírségek,
Argentína, Etiópia – felvettek a szervezet tagjai sorába. Jövő év januárjától a BRICS-11 a világnépesség
közel felét és a globális GDP harmadát fogja adni, amely – vásárlóerő-paritáson mérve – nagyobb, mint a
fejlett Hetek együttes GDP-je. Ugyanakkor a kibővült országcsoport még a jelenleginél is jóval
heterogénebb lesz, ami nem sok jóval biztat a szervezet jövőbeli cselekvőképességét illetően.
Vegyük példának a csoportosulás egyik legfontosabb stratégiai célját, a közös BRICS-valuta
megteremtését. Dollárellenes célból a közös tartalékvaluta ötletét először Vlagyimir Putyin orosz államfő
dobta be a forgalomba, amit Peking diplomáciailag támogatott, Lula da Silva brazil elnök pedig valósággal
lelkesedik érte („Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy miért kell az egész világnak amerikai dollárban
kereskednie”). India és Dél-Afrika viszont hűvösen viszonyult a javaslathoz. A mostani bővítéssel pedig
több olyan ország (Szaúd-Arábia, Emirátusok) csatlakozik a szervezethez, amelynek bikaerős nemzeti
valutája van, és kisebb baja is nagyobb annál, hogy egy bizonytalan kimenetelű közösvaluta-projektet
támogasson az új tagoktól elvárható teljes mellszélességgel. Arról nem is beszélve, hogy Javier Milei,
Argentína valószínű új elnöke hivatalba lépése esetén az amerikai dollárt akarja megtenni pénzügyileg
krónikusan beteg országa törvényes fizetési eszközének. Annak a szervezetnek az új tagjaként, amelyben
a dollártalanítás ki nem mondott geopolitikai cél. Micsoda ellentmondás, ám ez korántsem ritka a velejéig
tarka csoportosulásban.
Ebben a konstellációban hogyan lesz itt közös BRICS-valuta? Sehogy, hiába akarja azt oly hevesen
Vlagyimir és Lula. Minden valószínűség szerint az valósul meg távlatilag, amit Kína, a BRICS szuperhatalma
már jó ideje stratégiailag dédelget. Peking szerint az általa és a globális Dél által követelt multipoláris
világrend nem létezhet többpólusú valutarendszer nélkül, különösen annak fényében, hogy Amerika egyre
sűrűbben veti be fegyverként a dollárt geopolitikai ellenségeivel szemben. Nem titok, hogy a többpólusú
valutarendszer jelszava alatt Kína valójában a jüant akarja „nemzetköziesíteni” mindenekelőtt a dollár
rovására. Bár diplomáciai tapintatból ezt nem mondja ki nyíltan, Peking nem érdekelt egy önálló BRICS-
tartalékvalutában, már csak azért sem, mert a jüant – kiemelkedő nemzetközi elismerésként – 2015-ben bevették az IMF tartalékvalutái közé, olyan tekintélyes pénzek társaságába, mint az amerikai dollár, az
euró, az angol font és a japán jen.
Miben érdekelt akkor Kína? Abban, hogy – az apró lépések kitartó politikáját követve – a BRICS-en belül
idővel a jüan váljon a tényleges közös valutává. Hogyan? Például úgy, hogy a BRICS Sanghajban székelő,
kínai részvénytöbbségű New Development Bankja (a BRICS 2015 óta működő intézménye, a „kis
Világbank”) a jelenleginél sokkal nagyobb arányban finanszírozza a projektjeit jüanban. Ugyanez
vonatkozik Kína hatalmas „Egy Út – Egy Övezet” címkéjű nemzetközi infrastruktúra-fejlesztési
programjára, amelyben még ma is jóval több projektet finanszíroznak dollárban, mint jüanban. A kis
lépések kiszámított pekingi politikájához tartoznak továbbá a dollárelszámolást kiváltó, kétoldalú
devizacsere-ügyletek, amelyek révén a kínai központi jegybank jüant bocsát a partnerek rendelkezésére akereskedelmi forgalom nemzeti valutákban való kölcsönös finanszírozására. Az egyik alapító BRICS-
tagországban, Oroszországban már a jüan a második legfontosabb valuta, amihez a nyugati szankciók jócskán hozzájárultak az ukrajnai orosz invázió nyomán.
Peking tisztában van vele: a dollárhegemónia nem robbanásszerűen, nem holnap fog megszűnni.
A zöldhasú jövőbeli világpozíciója sok kis tűszúrástól, lépésről lépésre gyöngülhet. Ehhez Peking számára a
BRICS-nél alkalmasabb kísérleti terepet aligha találhattak volna ki.
Megjelent az ÉS-ben