Posted by Nyáry Krisztián
>Tele van a közösségi média Petőfi Sándort és Mária Teréziát összehasonlító komoly vagy vicces posztokkal, annak kapcsán, hogy a honvédelmi miniszter kezdeményezte a Budaörsi úti, Petőfi (egykori IV. Károly) Laktanya átnevezését Mária Terézia Laktanyára. Az időzítés valóban a lehető legrosszabb, hiszen Petőfi-év van. Ezzel együtt Petőfi Sándorról van Magyarországon a legtöbb közterület és a legtöbb intézmény elnevezve. Petőfi katonaként halt meg, de semmiképp nem nevezhetjük mintakatonának: Bem tábornokon kívül lényegében senkitől sem fogadott el utasítást, sőt, többszörös parancsmegtagadó volt; semmilyen szabályt, még az egyenruhaviselés szabályát sem tartotta magára nézve kötelezőnek. Katonaként is forradalmár maradt.
Mária Terézia viszont az egyik legnagyobb magyar uralkodó, akinek sok reform mellett a magyar haderő átalakítását is köszönhetjük. A korábban rebellisnek, megbízhatatlannak tartott magyar csapatokat magyar vezénylet alá helyezte, sőt, osztrák alakulatok élére is kinevezett több magyar parancsnokot. Megalapította a magyar testőrséget, és ezzel a magyar irodalmi felvilágosodásnak is intézményi keretet teremtett. Az Üllői úti laktanya a 19. századtól kezdve az ő nevét viselte, csak a Rákosi-rendszerben kapta meg a kommunista Kilián György nevét. Mivel ennek az épületnek megszűnt a katonai funkciója, a rendszerváltás után sem vehette vissza eredeti névadója nevét.
Mária Terézia megfontolt, kompromisszumkereső, de határozott politikus volt, aki szerette Magyarországot. Az abszolutizmus korában konzervatív liberális irányba terelte birodalmát, anélkül, hogy a fiára jellemző erőltetett reformdüh erőt vett volna rajta. Ráadásul ő volt – Anjou Mária után 400 évvel – az ország két női uralkodójának egyike, akiről korábban senki sem hitte el, hogy megállja majd a helyét a trónon. Meglep, hogy Magyarország határozott nyugati orientációjának, modernizálásának elkötelezett hívéről a mai kormány intézményt nevez el, de ha ez történik, örülök neki.
Végezetül álljon itt egy nagyon jellemző levél, amelyben Mária Terézia a magyarokhoz való viszonyáról is vallott. Legkisebb fiához, Miksa Ferenc főherceghez írta 1774. áprilisában. (Miksa végül édesanyja szándékai ellenére sem lett Magyarország kormányzója, papi pályára lépett, Kölni hercegérsekeként fejezte be életét.)
„Ön a legifjabb gyermekem, a nyolcadik főherceg (szerencsére, és ez nagy szerencse), nem kell majd uralkodnia, így az élet több boldogságot tartogat az Ön számára, és kevesebb lesz a felelősség a vállain. De rangja révén még inkább köteles törődni mindazzal, ami személyét illeti. Méltón és megfelelően gondoskodtunk Önről. Önre vár a német rend nagymesteri címe, és Magyarország kormányzójának méltósága abban a formában, ahogyan azt jelenleg sógora tölti be. (…)
A magyarországi tisztség a Monarchia egyik legfontosabb posztja, nincs messze Bécstől, és olyan nemzet főségét jelenti, melynek számos érdeme van. Neki köszönhetem helyemet elődeim trónján. Harmincéves uralkodásom alatt a legnagyobb odaadást tanúsította irányomban, és hatékonyan támogatott céljaim megvalósításában. Ha ennek megfelelően viselkedik, bizalmat és szeretetet mutat iránta, meg fogja látni, sokat várhat ettől a nemzettől. (…) Ha a továbbiakban ugyanúgy bánunk vele, ahogy azt én tettem, minden bizonnyal boldog lesz, amennyiben boldoggá teszi népét. Ekként mutathatja meg, hogy méltó fiunk – megteszi mindazt, amit egy kormányzó csak megtehet – aki egyébként teljesen uralkodója alá van rendelve. (…)
A magyarországi posztnak még egy célja van, nevezetesen az, hogy az uralkodónak, az államnak és a hazának hasznára legyen. Miután jelentős katonai hatalom élén áll, ügyeljen arra, hogy a hadi tudományokban, melyek a nagy fejedelmekhez leginkább méltóak, tökéletesítse magát, hogy egy napon, ha az uralkodó szükségesnek ítéli, eredményesen szolgálhasson a hadak élén. Ehhez azonban több érdemre és ismeretre van szüksége, mint másoknak. Születése önmagában kevés, sőt inkább szégyenét, szerencsétlenségét növelné.”
(Kép: Martin van Meytens: Mária Terézia császárnő portréja, )