Benne élünk egymás emlékezetében

Parászka Boróka
>Ezt a képet az 56-os illetve 86-os emlékműről Varsóban fényképeztem néhány napja, amikor a Gazeta Wyborcza szerkesztőségében tölthettem el néhány napot. Magyarországon épp állt a bál az 1956-os orosz tankönyv miatt, Varsóban pedig, így vagy úgy mindig szóba jött 56. Nem csak a Magyarországból jól felkészült újságírók, hanem a magyar kultúrával, történelemmel csak átlagos szinten foglalkozó barátok, ismerősök számára is rendkívül fontos történelmi üzenet, jelkép. Valahogy mindig szó terelődött rá. Nem volt szívem elmondani nekik, épp mi zajlik Magyarországon. Sem az aktuális botrányt, sem azt, ahogyan a kormány szisztematikus munkával átírja az egész 56-os örökséget. Lehet, hogy nem is kellett volna elmondanom, mert tudták, csak tapintatból nem említették. Tapintatosan igyekeztünk tisztán tartani a történeti emlékezetet, viszonyokat. Legalább ott, Varsóban a munka- és kocsmaasztaloknál. Furcsa, hogy mennyire benne élünk egymás emlékezetében. A lengyeleknek még pontosan megvan kicsoda Horn Gyula például. És teljesen értették, miért első gyerekkori emlékeim egyike a Jaruzelski tábornokról szóló hírek. Nem csak a múlt, a jelen, a közelmúlt is kísértetiesen összeér. A rendszerváltás kínlódásai. Ahogy a Gazeta Wyborczát egy kegyelemből kapott óvodaépületben elindították – óvodásoknak szánt törpeasztalokon és törpeszékeken dolgozva. Az alig kialakuló demokrácia leépítése – a közmédia foglyul ejtésétől kezdve is közös trauma. (A Népszabadság már rég oda, a Gazeta Wyborcza tartja magát) Ugyanazok a törvénymódosítások, packázások, kirúgások, megfélemlítés megy mindkét országban. “Félretolás” – ahogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerének atyja fogalmaz. De valami nagyon nagyon különbözik. A lengyel média párttállástól függetlenül ma is tud együttműködni. Tudtak például többször is közös sztrájkot, tiltakozást szervezni, amikor a kormány az ellenzéki média mozgásterét, és úgy általában a média mozgásterét próbálta csökkenteni. Akármilyen utcába sétálsz be: mindenütt ott van egy ukrán zászló, egy Ukrajnával szolidarizáló felirat. Magánlakások ablakában, intézményeken, csak úgy, az utcán – mindenhol. A szolidaritás sok sok arcát láttam Varsóban. Sok sok ügyben. És nagyon nagyon sokszor visszaköszönt ezeknek a gesztusoknak a mélyén a magyar 56. Mintha a lengyeleknek ma többet mondana, és jobban vigyáznának rá, mint a magyarországiaknak. A varsói kirándulás előtt néhány nappal – teljesen véletlenül – Snagovon és Jilaván haladtam keresztül. Ott ahol a Nagy Imre kormány tagjait és családtagjaikat tartották fogva. Mindig megrendít, mert tudom, hogy a snagovi iratok meg- illetve visszaszerzése milyen nehezen és ellentmondásosan ment. (Mennyi magyar-magyar játszmával is) És megrendít, mert látom, mennyire egy történelmi szövetbe tartozunk Snagovtól Varsóig, és mennyire középpontja ennek az egész struktúrának 56 Budapestje. Az a Budapest, amelyet most Budapesten gyalulnak le, szennyeznek be. Nemzeti Önfelszámolás Rendszere.