Hajnal László
>Tisztelt Adófizetők!
Most repteret fogtok venni! Bizony repteret, mivel az összes állami
feladat túlteljesítve. Az egészségügyben már csak öt hónapot kell várni
egy nyaki ultrahangra, a csípő műtétek pedig a budapesti olimpia idejére
előjegyzettek, pipa. Az oktatásban Pintér tábornok ugyan szenved a
tanári túlerővel, de baráti segítségnyújtással érkeznek Wágnerék rendet
tenni, az oroszországi tankönyvek magyar fordításai pedig már
nyomdában vannak. Jövőre a kispajtások örömmel forgathatják a Kínai
Kommunista Párt Így gondozd az akkudat a kertedben; méltán
népszerű kiadványát is. A kötcsei piknikre befejeződött a magyar
úthálózat szabványosítása, majdnem sztenderd lett a háromszámjegyű
utak színvonala. A vasút? Hát, az tizenkilencedik századi fénykorát éli
újra. Számos szakaszon akár hatvanas tempót is elérhetnek a
szerelvények.
Summa summarum, T. Adófizetők, már nem ugorhattok el a feladat elől,
hogy repteret vegyetek. Ne aggódjatok! Az elmúlt tizenhárom évben már
annyi mindent vettetek, hogy ez sem fog "megkottyanni". Mindjárt az
elején 3 ezer milliárd forint nyugdíjmegtakarítást ajánlottatok fel, cserébe
azzal, hogy egyéni számlát kaptok, s az államadósságot is ti fogjátok
csökkenteni. Egyéni számla nem lett, s az államadósság is 20 ezerről 53
ezer milliárdra "csökkent" 2010 és 2023 között. Így sikerült. Bagatell
1200 milliárdért szanáltátok az önkormányzatok adósságát, anélkül,
hogy bárki is utána nézett volna, hogyan költötték el korábban a
pénzeteket.
Vettetek 100 milliárdért letelepedési kötvényeket, amit igaz ugyan, hogy
papíron gazdasági migránsok vásároltak meg, de fineszesen ti
adófizetők álljátok a cechet kamatostul. Erre varrjon gombot Brüsszel!
Ritka jó üzletnek bizonyul, hogy beszereztetek néhány tucat stadiont
magánklubok részére néhány százmilliárdért.
Ti kis mohók vettetek többszörös áron 17 ezer lélegeztetőgépet is, de
elbambultatok, mert a gépek fele horkolásfigyelésre alkalmas, arról nem
beszélve, hogy 2 ezernél több gép kezelésére amúgy sincs kiképzett
szakszemélyzet… és akkor még nem beszéltünk mindenféle kínai meg
orosz vakcinákról, amit nem szedtetek rendesen, most raktározhatjuk
őket a gépekkel egyetemben. A teremburáját!
Valamit elkxrtatok repülővásárláskor is. Ki a fene látott már olyat, hogy
az airshow-n kinéztek két Airbust és két bőrdíványos luxus jetet a
honvédségnek, aztán Ferihegyen derül ki, hogy bombázni, de még
géppuskázni sem lehet velük. Így aztán kénytelenek a Karmelita Air
Force kötelékében repülni. Még egyszer ne forduljon elő!
Viszont most mindent helyrehozhattok. Lobog a szélben a szélzsák,
villognak éjjel a lámpák. Repteret vehettek! (Nyugi, lesz róla nemzeti
konzultáció is: támogatja-e, hogy az ovisokat a reptér a mosdójában
operálják át Mészáros Lőrinccé, hogy az év végére legalább 30-40
Lölője legyen az országnak).
Reptérvétel, soha vissza nem térő, kivételes alkalom, majdnem annyira
kivételes, mint Horthy Miklós volt államférfinek. Ne kicsinyeskedjetek,
nem kerülhet többe 700-800 milliárdnál, amiért az 51 százalék airportság
a tiétek lehet. De, éberség! Ne baltázzátok el mint 2011-ben, amikor
nemzetiesen tizedáron 25 százalék repteret adtatok el 33,6(!) milliárdért.
Ekkora böszmeséget adófizető még nem követett el! Jó lesz
vigyáznotok!