Posted by Iván Gizella
>Az újságíró kérdez, a politikus nem válaszol. Vagy terel. Vagy
elküldi a jó fenébe a szerencsétlent. Így van ez, nálunk jó ideje
ez a divat.
Régóta töröm azon a fejem, mi lenne a legjobb. Figyelmen kívül
hagyni a kormányt a parlamenti képviselőket, s minden
politikust, mintha nem is lennének, vagy tényleg ér-e ez a
„kérdezz – nem felelek” játék valamit is. Persze tudom, hiszen
magam is gyakorló újságíró voltam negyven éven át, sőt
majdnem ugyanennyi ideig napilapnál dolgoztam, hogy
kérdezni kell. Csak akkor, amikor már nem érdemes, akkor mit
csináljon a szerencsétlen firkász? Főleg olyan helyzetben,
amikor azt is kijelentik, hogy a politikus maga dönti el, kinek
hajlandó válaszolni. Pedig, ha nem felel, azzal nem csupán az
újságírót veszi semmibe, hanem a választóit is.
Jópofa dolog odadugni a potentátok orra elé a mikrofont, főleg,
ha kamera is dolgozik a háttérben, s látni a felháborodott,
zavart, vagy pökhendi arcokat, ahogy lerázzák a média jeles
képviselőjét. Aztán ebből a semmiből születik két perc, amit
sokan megnéznek, de sajnos nem elegen. És az is sajnos,
hogy azok nem látják, hála nagytiszteletű kormányunknak,
akiknek éppen kellene. Mert a sajtóviszonyokról ugye nem kell
értekezést tartanom? Engem és jónéhány embert rémíszt, ha
vidéken, megyehatárokat átlépve néhány megyei lapra nézek.
Egyforma mind. Pártutasításra készülnek. Minden van ezekben
az újságoknak nem nevezhető sajtótermékekben, csak valódi
hír nincs. Nem tudom, hogy fogynak, de az biztos, hogy a
közintézményekbe, a szállodákba ezekből jut bőven. Ellenzéki
lapból, már ha egy, kettő akad is, semmi. A vidéki ember tehát
hülyén fog meghalni és ami még szomorúbb, hülyén fog
szavazni. Már bocsánat, ha elég erősen fogalmaztam, de
sajnos ez tény: a vidéki ember nem jut hozzá információhoz,
csak hazugságokhoz. Soha nem fogják megtudni, miért van
háborús vészhelyzet nálunk, miért emelkedett egekbe az
infláció, miért jut stadionokra, a család kastélyaira, még a
lovaknak is vízágyra, s miért nem emelkedik a nyugdíjuk az
infláció mértékével. Soha nem fogják megtudni arról az igazat,
hogy miért kell szeretniük újra az oroszokat, meg Horthyt, miért
öleli keblére a kormány a kínaiakat, miért kell nekünk ennyi
környezetszennyező akkumulátorgyár, s hogy egy pár éves
témát is említsek, miért halt meg egy városnyi ember a covid
alatt.
Hiába járják olykor-olykor a vidéket az ellenzéki pártocskák,
azokra a fórumokra sem azok mennek el, akiknek kellene,
vagyis akiket meg kellene győzni, hanem a tapsoncok, a
rajongók. Akik örülnek, ha kezet foghattak az addig csak
tévében látott és imádott pártcsinovnyikkal.
S hiába megy oda az ellenzéki sajtó jeles képviselője, mivel
nem kap teret, a kormánypárti simán lenyomja a nézettségét,
vagy olvasottságát.
Akkor most mi legyen? Kérdezzünk, vagy ne kérdezzünk? Jó,
tudom, ez is olyan kérdés, mint az, hogy jó-e, ha az ellenzék ott
asszisztál a parlementben, arra kényszerítve, hogy semmilyen
érdemi munkát nem végezhet. Én amondó lennék, ők is
szálljanak ki, meg az újságírók is vonuljanak kicsit hátra.
Negligálni kellene azt, azokat, amire, akikre kár energiát
fordítani. Igazán kíváncsi lennék, hogy fogadná ezt a
nemzetközi közvélemény, mit szólna az unió, Amerika, s
egyáltalán a demokratikus közéletben hívők itthon és máshol.
Lehet, hogy a kormány és a holdudvar eleinte élveznék a totális
teljhatalmat, mert tényleg az van. Ám előbb utóbb… na itt nehéz
folytatni, mert bár van képzelőerőm és a fantázia világában is
elboldogulok… valaki csak felébredne a csipkerózsika álomból.
Vagy nem?
Címkép: Álom