A Titanic alsó kabinjai

Posted by

Bartus László
>Mindazok, akik nem hívei és haszonélvezői az Orbán-rendszernek (a két
halmaz tökéletesen fedi egymást, legalábbis azok között, akik a Fidesz
holdudvarában vannak és Kötcsére meghívást kapnak), eldönthetik,
hogyan védekeznek az Orbán szeánszai által okozott egészségügyi
ártalmakkal szemben: vagy hermetikusan elzárják magukat, hogy ne is
hallják azt a tömény és ócska hazudozást, amit Orbán előad, vagy nem
veszik komolyan egyetlen szavát sem, s nem tulajdonítanak jelentőséget
annak, amiket mond, ellenkező esetben ez egy újabb infarktusveszély.

Ezekkel a „hagyománnyá” vált találkozókkal az a baj, hogy a lényeg
hiányzik belőlük: a felelős, értelmes gondolkodás és párbeszéd. Orbán
nem veszi komolyan saját embereit sem, velük ugyanúgy beszél, mint az
agymosásra ítélt tömegnek: eteti, becsapja, megvezeti őket, hazudik
nekik, populista szólamokkal operál, a kitalált propagandát adja elő
nekik, de nem úgy, hogy felnőttnek nézné őket és megmondaná nekik,
hogy mi a valós helyzet, s ehhez képest mivel tudjuk az emberek
figyelmét másokra irányítani. A propagandát adja elő nekik is, a valós
helyzet helyett.

Mindebben az a szomorú, hogy Orbán még a saját embereiben sem
bízik meg, még velük sem hajlandó értelmesen beszélni. Velük is a
jelszavak és a hazug propaganda szintjén kommunikál. Ami még ennél
is szomorúbb, hogy senki nincs a jelenlevők közül, aki ezt kifogásolná,
aki kérdéseket tenne fel vagy ellenvetést fogalmazna meg. Például, az
Orbán Balázs által már előzetesen bezengett mondanivalóval
kapcsolatban, miszerint Európa „lejtmenetben van”,  „Európa
versenyképessége egyre romlik”, miközben Orbán állama van gazdasági
csődben, itt háromszoros az infláció, stb..

A tények senkit nem érdekelnek, magukról nyomják a sikerpropagandát,
mint akik az egyedüli megoldás és orvosság a világ minden bajára, az
ellenségnek kikiáltott Európa pedig a szakadékba rohan, miközben
ennek az ellentéte igaz. A jelenlevők pedig ezekre a hazugságokra
szomjasak, egymást hülyítik, és a populista hazugságaikból merítenek
erőt, miközben párhuzamos valóságban élnek, az alternatív tények
birodalmában vergődnek, amelyeknek a valósághoz semmi közük nincs.
Ez betegíti meg a kívülállókat: a tehetetlenség a szektás, buta, hazug
mentalitással szemben.

A tényektől és a valóságtól függetlenül átszellemülten és feltüzelve
mennek haza, mint egy hetvenes évekbeli kommunista
pártkongresszusról, ahol azért ilyesfajta személyi kultusz, bálványozás,
elbutulás és hódolat nem volt. Mindenki megnyugszik, hogy Európa
megy tönkre, mindenhol a jobboldali pártok nyernek. Elhiszik a
baromságaikat, bedőlnek saját propagandájuknak, amit akkor sem
vesznek észre, amikor aztán Európában járnak, mert ott rázzák magukat
a lopott pénzből, nem Kirgizisztánban, nem is Moszkvában. Amikor
Orbánt hallgatják, elfelejtik, milyen a Nyugat.

Itt a jelszó, amit Orbán a másik Orbán fejébe vert: „Brüsszelt foglyul
ejtette egy háborúpárti és korrupt elit.” Aki az oroszokat támogatja, az a
háborúpárti, azok pedig ők maguk. A korrupt elit pedig Kötcsén ül, és
hallgatja Európa legkorruptabb emberét, aki ellopta a fél országot és a
családja meg a strómanjai nevére íratta. Ilyet Európában nem találnak. S
ez nem jut eszükbe, amikor hallják a hazugságokat. Az már régen volt,
amikor éppen a „brüsszeli” pénzek miatt stabil volt a gazdaság és a
költségvetés, de még mindig úgy hetvenkednek, mintha egy vasuk is
lenne. Tolják a csődöt.

A jobboldal európai együttműködéséről beszél ez a felcsúti
szerencsétlen hülye ember, akinél nincs elszigeteltebb idióta Európában.
Már a régi szövetségesei is elhagyták, nem tudta egyesíteni az európai
szélsőjobbot, a konzervatív jobboldal eleve iszonyodik tőle, azokat
Orbán kommuniztázza és Soros nevével zsidózza. A szélsőjobb sem áll
mellette az oroszok miatt, s nem tudott egyetlen európai parlamenti
frakcióba sem belépni. De ez nem jut eszébe a sok lelkendező
talpnyalónak, hanem ámuldozva hallgatja ezt a sok ostoba hazugságot.
A legszebb, amit Orbán Balázs a csepeli iskolába tett Orbán-idézetekről
mondott: Magyarországon szabadság van (!), ezért tehették ki a diktátor
7 pontját. De a diktátor idézetei annyira jók, hogy „30 év múlva ott is lesz
a helye az iskolákban”. Ezen csak röhögni lehet vagy infarktust kapni
tőle. Papagájként hajtogatják, hogy háborúpárti, migrációbarát és
genderideológiai álláspontba akarja bepréselni őket az átkos Nyugat, de
ők a nyomásgyakorlás ellenére sem fognak meghátrálni. Mindenre ez a
válasz. Pedig a Nyugat csak jogállamot akar a diktatúra helyett.
A hülye magyar ember pedig ezt megeszi, elhiszi és büszke rá. Elfelejti
megszámolni, hogy a nyugdíját eközben elmulasztotta megemelni ez a
hősies bűnbanda az inflációval azonos mértékben. Mészáros Lőrinc
ellenben hatszor akkorára cserélte az előző jachtját, mert ő szorgalmas,
tehetséges és ügyes. Olyannyira, hogy ugyan még gázszerelőnek is
balfasz volt, de most már bankja is van. Így jár, aki szorgalmas,
tehetséges és ügyes. Lennétek tik is bátorak, és nem félnétek az
életfogytiglanért, ami jár ezért.

De erre nem gondol a magyar Titanic legénysége. Hazudik a kapitány,
húzatják a cigánnyal (Kis Grófóval), miközben alul már ömlik be a víz, a
jéghegynek már nekimentek, és az alsó kabinokban fulladoznak, akiknek
csak arra volt pénzük. Ne legyen kétsége senkinek, az első
mentőcsónakba a kapitány, a családja, a bűntársai és a kötcsei tolvaj
söpredék ül majd be. A többiek meg maradnak a süllyedő hajón, az új
tisztek pedig majd arról győzködik őket, hogy a békesség kedvéért hadd
menjen az Orbán „Család” a lopott pénzzel. Erre gondolni, az egy újabb
infarktus.
(nepszava.us)