A dal napja

Presser Gábor
>Abban tévedtem, hogy a Magyar Dal Napja egy Ügy lesz, jó nagy Ü-vel.

Az az álmom nem valósult meg, hogy a média, rádióadók országszerte, netán még könyvtárak, archívumok, kottatárak is mellénk állnak. A média számára évről évre érdektelenebb lett a dolog, hiszen elvesztette az újdonságértékét. Eleinte hírnek számított, később már nem nagyon.

Pedig abban bíztam, hogy lesz legalább egyetlen nap az évben, mikor sok-sok fórumon válogatni lehet majd a magyar dallal foglalkozó műsorokból. Beszélgetések. Ritkaságokat játszanak le, vagy lehetőséget adnak fiatal szerzőknek, hogy dalaikat bemutassák. Nem kell hozzá sok pénz. Ez csak munkát jelent, főleg azok részéről, akik amúgy is ezzel foglalkoznak, tehát újabb tudás- és sikerélmény várná őket.

Sajnos nem sikerült beemelni a köztudatba a dalhagyomány értékét, lehet, hogy ez a kincsestár szép lassan megy az enyészetbe. Nehéz fenntartani a lelkesedést egy évenkénti egynapos eseményért. Jó esélye van a kudarcnak, de az is lehet, hogy egyszer csak belobban egypár hangjegy. Rengeteget kell küzdeni, hogy a valóság álommá váljon.

Nem tiszteljük eléggé a zenei múltunkat és a hagyományainkat. Meg a jelen művészetét. A művészet, a zene valahogy nem igazán fontos, mindenkinek meg kell küzdenie a hétköznapokkal.

Mindig létezett és létezni is fog a hivatalos hagyományőrzés, de az mindig is követi a kijelölt aktuális útmutatást, irányvonalat. Így kényelmes, biztonságos és főleg kifizetődő. Én valamilyen civil kíváncsiságra és büszkeségre gondoltam építeni a Magyar Dal Napját. Lehet, hogy túl korán indítottam be, miközben azt hittem, hogy ez már az utolsó utáni pillanat. Pedig mindenképp van valami baj velünk, ha egyszer médiatörvénybe kellett foglalni, hogy a magyar rádiókban némi magyar zene is játszandó. És ez nem vicces. Közben lassan a zenei közelmúltunk is ködösödik már. Valamilyen másod-harmadgenerációs gének alapján most még le lehetne játszani, értelmezni lehetne ötven vagy akár száz évvel ezelőtti kottákat, még lehetne meghallgatni kifakult hangú, vacak kazettákat, beszélgetni régi és új zenékről. Versdaloktól népdalokon át a rock- vagy épp „komoly” dalokig. De a kották idővel elporladnak majd, és ne tévedjünk, a régi hangfelvételek is!

Már rég foglalkozni kéne a daljövővel is.

Talán tiszteletlen a hasonlat, de kicsit olyan ez, mintha Bartókék nem mentek volna el népdalokat gyűjteni annak idején.

A Magyar Dal Napja főleg a jelenről és a jövőről szól vagy szólna. Arról, hogy: „Hahó, emberek, írjatok dalt, mert dalt írni és hallgatni nagyon jó!” Sok dalt ismerünk, ami talán csak egy kicsit, de generációk életére és a világról való gondolkodásunkra is jócskán hatott. Ma a netre bárki bármit fölpakolhat, de ez egyben csapda is, mert annyi az inger és a felület, hogy könnyű elveszni benne. Az odáig rendben van, hogy a fi atalok majd szépen feltöltik a YouTube-ra a zenéiket, a dalaikat, de ahhoz, hogy az tényleg eljusson az emberekhez, kell sok minden más, a promó, a marketing, magyarul, kell a „profi ráhatás” és kell a média is. Meg hát több-kevesebb pénz… Attól, hogy a lemezipar a régi formájában összecsuklott, még lenne dolga a kiadóknak.

De hát az egész – és nem csak a zenei – világ zavart állapotban van mostanában.

Címkép: Presser játszik a Fény utcai piacon