Posted by Mottó: ha az ember tévén néz labdarúgó-mérkőzést, csak rajta múlik, hogy díszpáholykörnyezetet teremt-e magának. Akár még szotyolázhat is.
Sz. I.
Szeretném újfent – és ebben a sorozatomban utoljára – leszögezni, hogy nehezen viselem, ha kívülállók leszólnak, gúnyolnak sportolót. Még ha labdarúgót is. Nem fogadom el a bírálatot, miszerint gyenge a magyar futballbajnokság színvonala, olyanoktól, akik bevallottan nem is nézik; aztán mondanak olyan zöldeket, hogy a magyar játékos egyeneset sem tud a labdába rúgni, és csak végigsétálja a meccseit.
Népsportos koromban egy alkalommal, szombaton kimentem a Megyeri útra. Nem dolgozni, csupán nézőként. Az előmérkőzést szerettem volna megnézni az Újpest–Győr rangadó előtt; akkoriban a két klub ificsapata játszotta a maga bajnokiját. A hazaiak nyolc gólt rúgtak, a vendégek kettőt vagy hármat, már nem emlékszem. Arra viszont igen, hogy a győri középhátvéd nevéhez három öngól fűződött. Amikor megérkeztek a nagy meccset tudósító kollégáim, elmondtam nekik a történetet, de külön megkértem őket arra, hogy ne fújják fel a három öngólt, és alkalmasint az ifimeccs tudósítóját is állítsák le, mert mind a három főleg balszerencse, és nem ügyetlenség miatt született. A győriek a kapujuk elé szorultak, és a hazaiak oldalról, élesen középre lőtt labdái a centerhalfon irányt változtatva becsapták a kapust.
Mindezt azért bocsátom előre, mert bántani nem akarom, de elégedetlen vagyok az MTK–Diósgyőr összecsapással. Jelentem ugyanis, hogy nem látatlanban mondok bírálatot, és nem előítélet vezérel. A tévépáholyomból néztem végig, ezúttal is mellőzve a szotyolát. Sokkal többet vártam az NB I két újoncától. Annak a presztízscsatának a folytatását, amelyet az előző bajnoki évben az NB II-ben vívtak.
A szemem előtt a kecskemétiek szereplése lebegett. Ők tavaly újoncként olyan fantasztikus elszántsággal indultak harcba a bennmaradásért, hogy meg sem álltak az ezüstéremig. A
mostani két újonc is remekül kezdett. A DVTK 10, az MTK 8 ponttal, az élcsoportban várta a 6. fordulót. Már most látszott, hogy nem az NB I-es tagság megőrzéséért, hanem a minél jobb helyezés megszerzéséért küzdik végig az esztendőt.
Ehhez képest volt csalódás a mérkőzés!
Mind a két csapat csak egy-egy jó félidőt produkált.
Az elsőben az MTK remekelt. Szervezett, szigorú védekezésből indított támadásokat, sorozatban. Gyors, rövidpasszos építkezésükkel zavarba hozták a kissé szervezetlenül, gyakran pánikosan védekező vendégeket. Az ő akaratuk uralta a játékot. Külön serkentette őket, hogy már az 5. percben megszerezték a vezetést: a mérkőzés legjobbja, Bognár István jobbról belőtt szögletére a válogatott keretbe először meghívott Kata Mihály érkezett a rövidsarokra, és fejelt úgy a hálóba, mint hajdan a ferencvárosi Szokolai. Az 58. percben aztán a védők gyűrűjéből maga Bognár lőtt szép gólt, 2–0. Pedig akkor már magukhoz tértek a diósgyőriek, és törve-zúzva próbáltak támadni. Csakhogy a próbálkozásaikat az esetlegesség jellemezte. Balról még ígéretesen lépegettek a kapu felé, levitték a labdát az alapvonal közelébe, de az onnan érkezett passzaiknak nem volt „szemük”, vagy ha mégis kialakult helyzet, a támadóik bántóan sokszor lőttek magasan a kapu fölé. Az MTK jobbára csak asszisztált mindehhez. Már a kontrákról is lemondott, ráült a vezetésére.
Kínos, gyömöszölős futballba torkollott a presztízscsata. A Tévépáholy célja ugyanaz, mint a korábbi Tévéfotelé volt: mérlegre tenni a közvetítések nézőre ható vonzerejét. Ha valaki csak kapcsolgat a csatornák között, és rábukkan a mérkőzésre, milyen élményként éli meg a programok gazdag kínálatában. Én most úgy voltam, hogy szívesebben néztem volna meg helyette egy régi, már sokszor látott Columbo-filmet. Az ugyanis mind mesterien profi produkció.
ØØØØ
A képen Bognár István gólöröme. Fotó: Török Attila/nso.hu