Posted by Tamás Ervin
>Több mint 100 hektár földet vett, összesen 205 millió forintért Bánki Erik fideszes országgyűlési képviselő a nyár folyamán Baranyában – tudta meg az RTL Híradó. A hímesházi önkormányzatnál kifüggesztett adásvételi szerződések szerint összesen 106 hektárnyi földről van szó, de nemcsak Bánki Erik vásárolt be földekből, hanem húszéves fia is, aki, kit ad isten, éppen azon a környéken talált eladó földeket, csak ő 64 hektárt vett, csaknem 122 millióért. A vásárlás pénzügyi fedezete azonban kétséges – számol be az RTL Híradó.
Bánki, vagyonnyilatkozata szerint, több cégnek is tagja vagy tulajdonosa, jövedelme azonban csupán őstermelői és parlamenti munkájából van. Azt, hogy pontosan mennyi, nem lehet tudni, de ha szabályosan töltötte ki a vagyonnyilatkozatát, maximum évi bruttó 78 millió forint bevétele lehet. Ekkora összegre nem lehet csak úgy legyinteni, de mégiscsak a NER- ben élünk.
„Nem igazán látszik, hogy erre miből volt pénze. Mindezt úgy egyébként, hogy több mint félmilliárd forintos tartozást is beírt a vagyonnyilatkozatába. Úgyhogy szerintem kijelenthető,
hogy a hitelképességével is gondok vannak” – mondta a Híradónak a jobbikos Schwarcz- Kiefer Patrik. A fideszes országgyűlési képviselőnek ugyanis 534 millió forintos banki hitele
van, és további 40 millióval tartozik magánszemélyeknek.
Az RTL Klub kereste Bánki Eriket, helyette azonban a Fidesz-frakció válaszolt. Ott annyit mondtak, hogy a képviselő pénzintézeti hitelből finanszírozta a vásárlást. Hogy az eddig nyilvántartott félmilliárdos tartozása mellett hogyan kaphatott Bánki Erik további 200 milliós hitelt, nem tudni.
Aki Bánkit himpellérnek nevezi, megkapja a magáét. Aki a pécsi politikust inkább zavarosban halászó üzletembernek véli, annak viszont a bírósággal gyűlik meg a baja. Pécsi ismerősöket hallgatva, persze hall az ember ezt-azt. Tudjuk, hogy a kissé sötét holland buszvásárláshoz van köze, meg nincs köze. A helyi Volán vezetője ebbe a botrányba halt bele, de nem ebbe halt bele. A közétkezetési balhé érintette, vagyis nem érintette. Minden gyanús ügy közelében ott van, de szó sincs róla, hogy ott van.
Igazi magyar látlelet, ami nem látlelet. Mert itt semmi sincs alaposan végigmatatva, átvizsgálva, láthatóvá téve, tisztázva vagy elitélve – ténynek látszó jelenségek foszlanak szét papíron, éterben, képernyőkön, bolyong, keletkezik, elmismásolódik minden, lezárás helyett utat adva egy másik sejtetésnek. Ezért kifordul helyéből az „élelmes”, meg az „ügyes”
szavunk, rárakódik a rozsda vagy enni kezdi a szú, lerágva róla eredeti értelmét, ha ma valakire ilyen jelzőket használnak, az – ha nincs benne valamiféle buliba – cseppet sem büszke rá, inkább zavartan heherészik, kikérni magának viszont nem meri, hátha tovább mélyül az erről szóló dialógus, kikutathatnak némi vajat a füle mögött.
Messze nem Bánki Erikről, erről a makulátlan és tekintélyes kormánypárti politikusról van itten szó, hanem az országról. Egy országról, amely ilyen hírek mellé százat sorol, sőt, ma már naponta éri attak a lakosságot, amely forintokért gürcöl, de el van zárva vérnyomásnövelő információktól, vagy ha mégis értesül egyről-kettőről, meg se rezzen, a fásultsága és a
kiábrándultsága azért is termeli a közönyt, mert neki ettől nem lesz jobb. Neki attól lesz jobb, ha a másik futószalagra teszik, ahol a teljesítménybérrel valamicskét nő a fizetése, ha nem pikkel az asszonyra a polgármester, s tovább dolgozhat az óvodában, ha a posta, a rendelő után nem zárják be az iskolát is, ahová a gyerek jár. A történetekre a társadalom már csak azért sem reagál, mert ezek, mint a fuldoklók tűnnek el a sebes sodrású vízben, azzal a különbséggel, hogy szegény szerencsétlenül jártak azért többnyire előkerülnek, el lehet temetni, meg lehet gyászolni őket. Már az „élni és élni hagyni” kádári álbékét sugalló mondás is idővel az akolmeleg bűzét árasztotta, de ez a mostani „nincs itt semmi látnivaló” ráadásul pimasz és cinikus, hergelő terelés.
Előfordul persze, hogy néhány konok társadalomtudós leírja, az immunterápiának ez a válfaja roncsol. Kikezd mindent, ami valamiféle megtartó erőt hoznának közénk, pozitív tartalmakkal bíró, közösséget teremtő, összetartó képességet, teljesítményre sarkallót, amely kinyitna normális érvényesülési mezőket, nem kellene hozzá áterőltetett, röhejesen
összeeszkábált életpálya-modell – csakhogy a végletekig centralizált bürokrácia a saját maga csapdáját akarja kikerülni, s nem hajlandó dekódolni senki, hogy végül a hivatás jár pórul, mert mindig azt csapják pofán. Elég az orvos, elég a tanár, hajtogatják az elöljárók valamiféle általuk kreált terepasztal fölött, s kitalálják a kötelező áthelyezéseket, mert az majd megoldja az egyenlőtlenségeket, ha meg úgy sem megy, matekot tanít majd az énektanár. Be lehet ebbe a halandzsába rendezkedni, a népség csodás alkalmazkodásra képes, saját maga határainál építi a kerítéseket, hogy komfortzónájának porcikáit védje foggal-körömmel.
Visszatérve a tekintélyes pécsi politikusról szóló hírre, ne tegyünk föl kérdéseket, mint ahogy ő sem fog – az ilyen „tisztességtelen támadások” kivédéséhez elég komoly rutinnal rendelkezik. Nyugodtan tudomásul vehetjük, hogy más rejtélyes gazdagodások sem szülnek magától adódó kérdéseket sem, elmerül valamennyi a nemsokára lehulló levelek avarjában.
Ehhez meg már az egyszerű honpolgár rendelkezik elég rutinnal, szervi immunitással. Megjegyezte például magának már rég azt a főnöki meglátást, hogy a magyar politikai rendszerben nincs értelme a fékek és ellensúlyok rendszerének. Levezethető ez abból is – folytatódik az éleslátó magyarázat –, hogy nálunk az elnököt nem közvetlenül a nép választja,
és miután Magyarországon nem elnöki, hanem alkotmányos rendszer van, a nép által megválasztott parlamentből osztják szét a jogköröket és hatásköröket. A fékek és ellensúlyok
– ó, ez mind-mind csak az EU blablája –, vagy ahogy Kövér László leszögezte: egyszerű hülyeség.
A távolban mintha fölsejlene a most váratlanul, vagy mégsem váratlanul épp hideget- meleget kapó Lölő alakja. Ki tudja, hogy ekkora forgatagba kiből, mikor és miért lesz céltábla,
vagy se cél, se tábla. Mindenesetre a népi képzelet határtalan, már az is járja, hogy Andi felsőbb utasításra termett mellé, hogy koordinálja a vagyonlista élén szereplő mozgását,
mondatait, de ez ármány, Andi intakt személyiség, aki a maga lendületéből vette át a szó- és jogarvivő szerepét, s nyilván két diplomája is segíthet néha férje akadozó kifejezésmódján.
Persze, valahol amúgy is felszakad a mese varrata, ömlik az egészre a kommentszenny, speciális kiakadásgátló – arra jó, hogy egy személyre fókuszál, holott többeket és mögöttük a
NER aranyifjainak seregét kellene már móresre tanítani. De nincs idő ezen elmélkedni, hiszen hosszú sorban érkeznek mindjárt elénk a celebek, Tóth Gabitól Győzikéig, Fásy Ádámtól Pataky Attiláig, Kis Grófóig, akik Kiss-Rigó füttyszavára hivatottak lesznek majd morzsákként a nép közé szórni a kötcsei piknik szellemét. A szemfüles fotósok egész tablót fognak prezentálni az elegáns kocsikból kiszálló, vagy az úton poroszkáló vendégseregről, megjegyezzük, a fineszesebbek előbb parkolnak le, hogy ők is gyalogolhassanak, s beleszagolva a levegőbe azt találgatják majd, hogy Németh Szilárd fakanala birkapörköltet, vagy csülkös pacalt kever a kondérban. A találkozó mottójának aktualitása kétségbevonhatatlan: „Ahol a haza, ott a szabadság!”
Addig térjünk nyugovóra.
(Jelen)
Címkép: Bánki Erik